Ha megkérdeznék véletlenszerűen egy huszonévest, hogy az elmúlt pár évből mondjon egy zenés kultfilmet, akkor szinte biztos, hogy kapásból a BC-t vágná rá. Persze kevesebben tudják talán, hogy ott van a Nesze neked Pete Tong, ami szintén zseni a műfajban, de mégis Kalkbrenner akkora visszhangot váltott ki 2008-ban ezzel a filmmel, hogy azt még ma is hallani.



A film olyan, mint egy bazi hosszú videóklipp a Kalkbrenner albumhoz. Rengeteg remekül megkomponált kép, zene, drog, vizuális szemcukorkák. És van benne, úgy 20-30 perc történet is. Utóbbi, ami állítólag a DJ életéből kiragadott eseményekből és fikcióból építkezik. Egyetlen bajom nekem ezzel a történettel az volt, hogyha körülnézünk a világban DJ-k terén, akkor a nagy részüknek hasonló élete lehet. Diszkóban töltött gyermekkor és a drogokban való lubickolás. A különbség az, hogy Icarusnak nagyobb tehetsége van a zenéhez, mint mondjuk pár átlagos dj-nek, na és persze az, hogy ő megjátszotta, mi lenne ha az albumhoz csinálna egy filmet is. Bejött neki, nagyon. Az más kérdés, hogy ez az önpromó mennyire szúrja egyes emberek szemét, mert akárhonnan nézzük, ez bizony elég durva reklám az albumnak. De, mint mondtam bejött.

Én személy szerint nem rajongok az albumért, a filmből két szám volt, ami igazán tetszett, de mindenképp jól csúsztatták az adott jelenetek alá a trackeket ezt el kell ismerni. Filmként tekintve rá, nem nézve mögöttes hátteret sem semmit, egész korrekt alkotásról beszélünk, ami simán le bír kötni másfél órára. Hát, ha még szereted ezt a zenét.

Színészeket tekintve, azt leszámítva, hogy Kalkbrenner végül is magát hozza nagy részben, semmi gond nincs. Meg hát jól játszik, élvezi a zenét, partizik, akár egy Dj. És talán az egyik (nagyobb) pozitívum az NDK jelleg teljes mellőzése. Nem érződik rajta az a teljesen rossz németfilm érzés, nem zavaró a nyelv, és nem a Balatonon minden évben feltűnő tipikus deutsch arcok szerepelnek benne. Számomra ez mindenképp előny, mert különben végig se tudtam volna nézni, ehhez képest még tetszett is. A doktornő volt talán zavaró itt-ott, nem tudom pontosan miért, csak néha irritált ahogy megjelent a vásznon.

A dráma részét jól vetették papírra, majd jól ültették át a képernyőre. Nem éreztem, hogy hamis érzelmekkel vagy súlytalan dolgokkal dobálóztak volna. Végig megtartott a film, csak a végén engedett a szorításból, aztán be is nyomtam abból a két számból az elsőt.

A vége egyáltalán nem meglepő, már az elején tisztában lehetünk vele, hogy mivel fogják zárni soraikat. A kiszámíthatóság ellenére, ezt pont elfelejtjük az egész film alatt, csak a végén ugrik be, hogy hát persze. Hogy ez miért van? Mert működik a film. Ezért egy 7/10-et mindenképp megérdemel, az újranézés viszont biztos, hogy csak több év elteltével fordulhat elő. Ha meg nem akkor így jártam:).

Ez az az eset, amikor nem értem az éltetést, az imdb pontszám is jó magas, de kérdem én mire fel? Az odáig rendben, hogy rideg dráma gyönyörű fényképezéssel, de egyszerűen unalmas volt. Kezdjük az elején. Előzetesen csak annyit tudtam róla, hogy k*rvajó, érdemes beiktatni. Direkt nem olvastam utána meg semmi, meglestem a posztert, lekaptam aztán betoltam a lejátszóba.

Hú. Pár perce fejeztem be a finálét, és aztakurva, ütött, mint Bunyós Pityu. Azért meg extra elismerés, hogy nem csapták össze a végét és zsúfoltak bele mindent 42 percbe, hanem 1 órát adtak a befejezésnek. Kellett, hogy rendesen megoldják a szálakat és még a cliffhangert is az orrunk alá dörgöljék.

Miről is szól ez a sorozat? Az Anarchia fiairól, azaz egy motoros bandáról, akik egy nagy családként működnek együtt. Ron "odabaszok hiába vagyok öreg" Perlman a vezetőjük, alatta pedig Jax (Charlie Hunnam), aki az egykori vezető fia, így alelnöke a klubnak. És persze a többi bőrdzsekis szétvarrt hátú kemény legény, mind-mind markáns stílusjegyekkel. Az első évadban bemutatják az egész bandát, megismerjük őket részletesebben. A tevékenységeik nem felelnek meg a törvényeknek, hogy finoman mondjam, ezért az ATF (speckós zsaruk?) rájuk száll, és bizonyítani akarják, hogy a SoA egy mocskos bűnszövetkezet, és becsuknák az egész bandát. Ehhez persze minden követ megmozgatnak és a gusztustalan eszközökhez sem restek nyúlni. Ez a fő szál, de ezt háttérbe szorítja többször is a dráma, amit folyamatosan zúdít ránk Kurt Sutter. Közben pedig a rivális bandák sem hagynak békét Sam Crownak. Sutter az író, rendező, producer, minden az ő vállán tornyosul, ami nagyon jó helyen van ott, mert ezt így lehet hitelesen és tökösen átadni.

Az elején még, ahogy a pilotban is írtam volt néhány gyengébb cselekmény, de azt pár rész után teljesen letudták és aztán olyan dolgokra koncentráltak, ami érdekelt. A folyamatos lelki vívódások mellett rengeteg az erőszak, abból is a brutálisabb fajta (olyan égetést, mint ami itt volt..), a tűzharcok, aztán a tökös dumák, az egysorosok remekül cikáztak ide-oda miközben haladtunk az évad vége felé, a háborúba.

Rég volt sorozat, ami ennyire behúzott a végére. Szépen nyugisan indult, majd bepörgött, mintha extázival kínálták volna meg. Az tetszett még egyébként, hogy milyen sok és kusza történetszálat írtak bele, amiből szinte mindig sikerült jól kijönniük és átfűzni a következő cselekménybe. A fényképezés még némi említést megérdemel, mert tetszetős dolgokat mutattak nekünk sokszor a nem túl sok helyszín ellenére is. Amikor kimozdulnak picit a városból, akkor mindig szép képeket mutogatnak. A végén lévő ökölharcnál is feltűnt a kamerakezelés, külön érdekes volt szerintem.

A spoilerezés előtt még értékelek gyorsan egyet. A kezdésre ment egy hetes, de mint említettem végig felfelé ívelt az évad és ide a végére bivalyerős részeket készítettek. Az 1x12 a legzseniálisabb rész, a tökéletesen felépített tévés epizód. Kurva jó zenékkel, meg úgy ámblokk, a közepébe lőttek. A finálé is durva volt, ahogy írtam oda is jár egy 8 pont minimum. Az egész évadra szintén 8 pontot adok, de úgy érzem, hogy ez még lehet több lesz a jövőben. Óriási hangulat van benne, amit úgy tűnik Sutter ki tud használni.

Innentől SPOILEREK a tovább mögött.

Mielőtt belevágnék egy kis magyarázat, hogy miért nem volt 2-3 évados írás. Kicsit összevissza néztem és ugráltam néhol részeket, mert pl volt olyan, amit tv-ben már 3-szor láttam. Így nem akartam róluk külön írni, mert hiányos lett volna néhol. Ez az évad viszont teljesen új volt, mert valahol ez előtt szállhattam ki anno.



A negyedik évad viszont ütött. Mondom ezt azért, mert eléggé mást hozott, mint az elődei, mert ugye itt jött el a nagy változás. Megmondom miért működött nálam és néztem sűrűbben, mint a harmadik szezont. Tele voltam kíváncsisággal, hogy kik lesznek az új csapattagok, másrészt pedig volt izgalom az évadban. Hajtott előre, fenntartotta a figyelmem.

Ott jött el az első negatívum, amikor a doki végre választott és kialakult az új csapat. Onnantól leültek az epizódok, tipikus House részek voltak, érdektelen ügyekkel. Mármint ennyi idő után (meg ezelőtt sem) a diagnózisokért néztem, hiszen már senkit nem érdekel, hogy "never Lupus" vagy autoimmun. Általában ki lehet találni a felénél, mi lesz a gáz. A második évadban jópár zseniális nyomozás volt, ezt a kártyát akkor fullra kijátszották, és ott stimmelt is. Most viszont már érdektelen többnyire, persze néha valóban felrázzák a figyelmet, de ebből van kevesebb.

Akkor ennyit a negatív hatásokról, és akkor nézzük azt, hogy a finálénál mennyire szökött az égbe a szívritmus. Mocsok izgalmas volt, éjjel néztem, estem ki a szemeimen, mert valahogy nem ezt néztem ki az írók tollából. Az érzelmi injekcióban is sokkal több kraft volt, a dráma oldalára billentve a mérleget. Nem, inkább úgy mondom, hogy a depresszióéra. A dupla finálé simán hozott egy baromi jó befejezést, 8/10 repül is rá.

Visszatérve az új csapathoz, a kiválasztásuk, H istenszerű játszadozása baromi élvezhető volt. Szakadtam jópárszor az egysoros oltásokon, itt még az újdonság varázsa miatt titokzatosak és egyediek voltak a karakterek. Sajnos miután választott közülök ez valahogy tovaszállt, mert 13-on kívűl, nem hogy a többiek, de egyelőre ő sem igazán bizonyult egyéniségnek. Csak vannak, csinálják a dolguk, elviselik H-t. De ettől még semmi érdekfeszítőt nem tudunk meg róluk. Illetve évad végén bedobnak egy konfliktus keltő izét úgy, hogy pf, ez most senkit nem hat meg. Rossz időzítés volt. Kutner, Taub? Sszz...hát nem erős karakterek egyelőre az biztos.

Sokak szerint a régiek visszahozása, erőltetett és kínos lépés volt. Szerintem meg pont, hogy működött, kellettek bele, mert a markáns karakterüket kitöltő űr a félidőnél elmúlt, szóval szüségszerűek voltak. Viszont nekem Foreman teljesen megkopott, mintha csak árnyéka lenne régi önmagának. Cameron és Chase hozták a szintet.

Ami önmagáért beszélt még azok a vendégszereplések voltak. Nézzétek meg alant a képet. Bazijó színészeket - jó, Fred nem az :) - hívtak egyes epizódokba, simán feldobva ezzel azok egyszínűségét néha. Álljon itt a képen láthatók neve: Michael Michele, Jeremy Renner, Ivana Milicevic, Fred Durst.



Kellett némi plusz gondolom, mert az új tagok eléggé zsákbamacskák voltak. De, hogy Durst a Limp Bizkitből hogy jutott el ide, arra kíváncsi lennék (hehe).

Szóval nekem bejött ez a szezon, és itt-ott azt mondják innentől hullámvasút, avagy lejtmenet jön. Majd beszámolok róla, hogy szerintem mi, de ez az évad megérdemel egy 8/10-et részemről.

Eddig csak elismerő szavakat olvastam Kurt Sutter sorozatáról, úgyhogy nem volt kérdéses a bepróbálás. Eljutottam végre a pilot megnézéséig, ami igen pozitívan lepett meg, annak ellenére, hogy nagyjából tudtam mire számíthatok. A SoA semmilyen rózsaszín illuzió látszatát nem akarja kelteni, bemutat egy motoros bandát, annak ügyleteit, közben meg precízen megalapozza a drámát. Sziklaszilárd férfiasság árad minden pórusából.



Egy tökös motoros bandáról van szó, akiknek épp meggyűlik a bajuk rivális társukkal, akik felrobbantják a fegyverraktárukat. Visszavágás lesz a vége, na de ez így stílszerű. Tömény bőrdzsekis majd egy órát kapunk, pisztolyokkal, tűzharccal, drámával, és Ron "motherfucker" Perlmannal. Közben pedig a főbb karaktereket mutatják be, akik remekül teljesítik a feladatuk.

A legjobban a dráma cselekményének kidolgozottsága lepett meg, mert abszolút jól vezetik fel a szálakat, tisztán látható, hogy körülbelül merre fognak haladni. És ez alapján bizony néznem kell. Ron Perlman és Charlie Hunnam karaktere abszolút passzol egymáshoz. Perlmant alapból kedvelem és egyértelmű, hogy neki ezek az ösztönös, vad karakterek mennek a legjobban, most sem szabtak rá mást. Jax is szimpatikus volt, az idióta feszítős járása ellenére, azt lájtosabbra kellett volna venniük szerintem, de lehet elhagyja időközben. A múltjának a megvillantása, hogy miért a csapat tagja, és miért ennyire fontos, remekül műkdött. Érdekel mi lesz a továbbiakban, talán csak annyi a negatívumot említenék, hogy némileg lehet sejteni mi lesz a dráma középpontjában. A feleség és a gyerek felvonultatása pedig lehet, hogy túl hirtelen volt így első felvonásnak, de ez majd kialakul. A többi szereplőt szintén ismerhetik a rutinosabbak, nem kezdem felsorolni őket, mert hosszú a lista, de filmes és sorozatos körökből egyaránt van belőlük.

Ha lenne vadmotoros ismerősöm, neki tuti megmutatnám a pilotot, maximum annyi lenne vele a gond, hogy már rég látta, mert ő is függő. A fényképezés egyébként remek, az erőszakkal sincs gond, nem haboznak, teszik, amit kell. A karakterek pedig különösen egyediek, hiszen az utolsó percekben az Elvis dallamra bemutatott képkockák önmagukért beszélnek. Kell egyfajta hangulat a Sons of Anarchyhoz, de mindenképp érdemes neki adni egy esélyt. 7/10 pontot szórok erre a bemelegítésre, korrekt lett az alapozás.
 

Az AMC tűzte műsorára 3 évvel ezelőtt, és hát nem lőttek mellé azt kell mondjam, sőt. A Mad Men szintén itt fut elég nagy díjakat söpörve be, a kritikusok pedig zabálják. A Breaking Bad készítői sem próbálnak abszurd hevességű érzelmekkel megvezetni minket, csupán egy frusztráló, élethű drámát tesznek a szemünk elé.

Avagy hogyan kell nyomasztó akciódrámát készíteni Michael Caine-el. A napokban beugrott, hogy van ez a bosszúfilm, ráadásul angol, úgyhogy még tökös is (gondoltam) és igazam lett. Egyébként témáját tekintve egyből a Gran Torino villant be Eastwooddal, de tényleg csak felületesen, mert az teljesen máshogy játszódik le, mint a szóban forgó film. Csak azért, mert itt is szemét fiatalok, herkás utcagyerekek ellen kell felszólalnia egy idős, háborút megjárt öregembernek.

Elég ritkán fordul elő, hogy az ember előzetes megítélés alapján azt kapja egy filmtől, amit vár. Nálam éppen ez az eset forog fent, hiszen szinte centire azt adta a Social Network, amit a teaser és néhány vélemény olvasása után vártam tőle. Egy antiszociális, intelligens elme szülte ötlet magasabb szintre emelését. Avagy, hogy lett Mark Zuckerbergből, a Facebook alapítójából a világ legfiatalabb multimilliárdosa.


" - Na, látjátok, ez az a csaj Iwiwen."

Az angolok odabasznak, ahogy illik, ők már csak ilyenek. Arról beszélek, hogy olyan a sorozat, mintha a Skinst megfűszerezték volna némi horror/thriller beütéssel. Kicsit sarkítok, de képzeljétek el, hogy milyen lett volna a Heroes ha van tökük a készítőknek és ezt nem is felejtik el? Gondolom megvan, na, az angolok bizony megcsinálták.

Ez az az eset, amikor végig érzed, hogy valami hiányzik. Nem feltétlenül tudod eldönteni, hogy mi, csak ott motoszkál benned, hogy ez így nem az igazi. Ez tökéletesen illik A szólistára. Egy realista August Rushnak indult, aztán levetkőzte magát és teljesen más lett belőle. Mintha nem is tudta volna pontosan a rendező, hogy mi a fenét akar kihozni ebből a drámából. Ezt érezni rajta.