Ha megkérdeznék véletlenszerűen egy huszonévest, hogy az elmúlt pár évből mondjon egy zenés kultfilmet, akkor szinte biztos, hogy kapásból a BC-t vágná rá. Persze kevesebben tudják talán, hogy ott van a Nesze neked Pete Tong, ami szintén zseni a műfajban, de mégis Kalkbrenner akkora visszhangot váltott ki 2008-ban ezzel a filmmel, hogy azt még ma is hallani.



A film olyan, mint egy bazi hosszú videóklipp a Kalkbrenner albumhoz. Rengeteg remekül megkomponált kép, zene, drog, vizuális szemcukorkák. És van benne, úgy 20-30 perc történet is. Utóbbi, ami állítólag a DJ életéből kiragadott eseményekből és fikcióból építkezik. Egyetlen bajom nekem ezzel a történettel az volt, hogyha körülnézünk a világban DJ-k terén, akkor a nagy részüknek hasonló élete lehet. Diszkóban töltött gyermekkor és a drogokban való lubickolás. A különbség az, hogy Icarusnak nagyobb tehetsége van a zenéhez, mint mondjuk pár átlagos dj-nek, na és persze az, hogy ő megjátszotta, mi lenne ha az albumhoz csinálna egy filmet is. Bejött neki, nagyon. Az más kérdés, hogy ez az önpromó mennyire szúrja egyes emberek szemét, mert akárhonnan nézzük, ez bizony elég durva reklám az albumnak. De, mint mondtam bejött.

Én személy szerint nem rajongok az albumért, a filmből két szám volt, ami igazán tetszett, de mindenképp jól csúsztatták az adott jelenetek alá a trackeket ezt el kell ismerni. Filmként tekintve rá, nem nézve mögöttes hátteret sem semmit, egész korrekt alkotásról beszélünk, ami simán le bír kötni másfél órára. Hát, ha még szereted ezt a zenét.

Színészeket tekintve, azt leszámítva, hogy Kalkbrenner végül is magát hozza nagy részben, semmi gond nincs. Meg hát jól játszik, élvezi a zenét, partizik, akár egy Dj. És talán az egyik (nagyobb) pozitívum az NDK jelleg teljes mellőzése. Nem érződik rajta az a teljesen rossz németfilm érzés, nem zavaró a nyelv, és nem a Balatonon minden évben feltűnő tipikus deutsch arcok szerepelnek benne. Számomra ez mindenképp előny, mert különben végig se tudtam volna nézni, ehhez képest még tetszett is. A doktornő volt talán zavaró itt-ott, nem tudom pontosan miért, csak néha irritált ahogy megjelent a vásznon.

A dráma részét jól vetették papírra, majd jól ültették át a képernyőre. Nem éreztem, hogy hamis érzelmekkel vagy súlytalan dolgokkal dobálóztak volna. Végig megtartott a film, csak a végén engedett a szorításból, aztán be is nyomtam abból a két számból az elsőt.

A vége egyáltalán nem meglepő, már az elején tisztában lehetünk vele, hogy mivel fogják zárni soraikat. A kiszámíthatóság ellenére, ezt pont elfelejtjük az egész film alatt, csak a végén ugrik be, hogy hát persze. Hogy ez miért van? Mert működik a film. Ezért egy 7/10-et mindenképp megérdemel, az újranézés viszont biztos, hogy csak több év elteltével fordulhat elő. Ha meg nem akkor így jártam:).