Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg


House 6. évad - írta Evana

2011.06.20. 16:30 vendegblogger

What Happens When The Doctor Becomes The Patient?  And what is more!
What Happens When Gregory House Becomes The Patient?

Nos, a FOX méltán sikeres sorozatának hatodik évadjában megkapjuk erre a választ. Az (számomra meglehetősen megdöbbentő) 5. évad fináléja után egy másfél órás premierrel nyitott ez a szezon és mindent érezhettünk az epizóddal kapcsolatban, csak azt nem, hogy csalódtunk. Az írók az első két évben még óvatosabbak voltak, a harmadik évad óta pedig sok mindent meg mernek lépni (a betegek meghalnak, új csapat...) és ezt folytatva, 5 év 'feszült várakozás' után végre szabad utat engedtek nekünk House elméjébe. Ez pedig nem csak a kezdésre igaz, hanem az egész évadra, ami jogosan viselhetné akár a "House feje" címet is. Spoilerekkel a tovább mögött.

komment

Címkék: house dráma vendégblogger sorozatkritika

House - az ötödik

2011.03.08. 16:00 Gevin

Érdekes látni, hogyha olyan szellemi hullahoppokra képesek az írók, mint amivel az utolsó 3 epizódban sokkolták az agyunk, akkor miért pocsékolják az évad háromnegyedét totálisan érdektelen esetekre, ahelyett, hogy a karakterábrázolással foglalkoznának behatóbban. Egysíkúan zajlott a szezon, aztán a fináléra felébredtek az írók, hogy végre érdekes cselekményeket körmöljenek, aminek a következménye, hogy reflexszerűen kattint az ember a következő évad letöltés gombjára.



Körül lehet ezt írni frappáns körmondatokban, hogy a karakterek elmélyítése egyszerűen semmilyen irányba sem tartott, megrekedt, kicsit ingott előre meg hátra, de végül semelyik irányba sem tett lépést. Pláne ha a régieket - Foreman, Cameron, Chase - vesszük, akkor láthatjuk, hogy az egykor House bunkóságaira önként reflektáló Foreman, fülét farkát behúzva, hogyan rohan a saját karaktere után, amit szépen lassan teljes mértékben elveszt, mint kurva a szüzességét. Cameron és Chase csak épphogy feltűntek 5 részenként, tesztelve az emlékező képességünket, hogy emlékszünk-e még rájuk. A válasz természetesen igen, csak mi még a változatos, nem kiszámíthatóan cselekvő két emberre emlékszünk, akik mára szinte eltűntek. Csak egy random házaspárrá váltak, akiknek gondjaik vannak. A negyedik évadban még (általam) jó ötletnek vélt régi csapat bent tartása most szinte teljesen átbukott az ellenkező oldalára.

Az új csapat nem igazán tudott túllépni az apatikusságán, kivéve talán az egyetlen valamire való, Huntigtonban-kórban szenvedő, biszexuális 13-at, akinek az összeboronálása Foremannel hol egészen meglepő fordulatokat szült, hol pedig a montázsokban lévő drámát próbálta feldobni, nem egyértelmű sikerrel. Taub, a bunkóság illúziójának látszatát keltő, de belül mégis érző és szeretetre vágyó lénye, az érdeklődés véletlen elszórt morzsáját sem képes felcsipegetni. Nincs vele semmi baja az embernek, csak egyszerűen nem tudunk meg róla olyat, amitől izgalmassá, érdekfeszítővé válna. Bár House egy időben kipécézte célpontnak, amit próbált tűrni, de amikor egy halott mellett kellett bizonyítania a dokinak, hogy remek fallabdázó, na azon ki lehetett röhögni magunkat. Kutner, azaz Kal Penn, olyannyira titokzatos volt, hogy ő inkább fel is adta és öngyilkosságba fojtotta a karakterét, ha már szinte semmit nem tudtunk meg róla azon kívül, hogy a Kalandférgekben egy jó nagyot röhögtünk rajta. (Nem, egyébként más okai voltak.)



House mindenen túlmutató nárcizmusa és cinikus metaforái természetesen továbbra sem hagyták el a tévét, ez az aminek a néha felbukkanó mosolyunkat köszönhettük. Habár nem volt nehéz kiszúrni, hogy a jó adag humor, ami az első évadokban meghatározóan jellemezte a sorozatot, egyszerűen leolvadt róla. Maradt a melodráma, ami viszont intenzíven ütötte fel a fejét alkalomadtán. Pl érdekes volt látni, amikor 13, placebót kapott, és Foreman őrölte magát, aztán a lehetséges jelöltek bevonása után fordult a legutolsóhoz, akitől tanácsot kérne: Househoz.

Valójában House karakterábrázolásában is csak néha ugrott a mutató jellemfejlődést mutatva, emellett ugyanúgy játszotta a maga őrült játékait, az embereket sakkbábuként kezelve. Semmi új a nap alatt. Cuddy-t továbbra is folyamatosan bombázza oltásokkal, a kérdés pedig tényleg már csak az, hogy végre mikor húzzák be egymást az ágyba.

Az esetek teljes végelgyengülésben még az utolsókat rúgják, s bár néha még érezni a kreativitás utolsó sugarait: a szkafander és pillangó részen, a túszejtésen, vagy a homloklebenyi gátlástalanság szindrómán, ami már akkora ziccernek bizonyult, hogy képtelenség lett volna nem kihagyni. Hiszen Housenak nincs ennél kézenfekvőbb beteg, akivel hülyülhetne (vagy akit hülyíthetne), ennek ellenére az írók tökéletesen somfordálnak el mellette.



Aztán a végére hagyták a tripla adag Vikodint, hogy lebegjünk a hamisan generált mámorban. Amber, House hallucinációjaként tudatta velünk, hogy van még ász a pakliban, csak nem nagyon mutogatják. Az utolsó három rész fejest ugrott a mindfuckba, változást generált, méghozzá egészen pezsdítőt, ha azt vesszük, hogy a doktor a saját elméjével vitathatta meg az eseteit miközben ő maga sem volt biztos benne, hogy ésszerű, amit cselekszik. Aztán felfedték a Cuddy ütőkártyájukat, és megfejelték egy olyan fináléval, hogy borult minden: House elvonóra megy. Erre a lépésre lehet előbb kellett volna rászánniuk magukat, a lényeg, hogy megtették. (Ráadásul a dupla, hatodik évadnyitó lazán odaverte az egész ötödik évadot). Viszont ez a finálé - vagy inkább az utolsó 3 epizód - megér egy 8 pontot. Az egész évadot tekintve viszont csak 6/10 jár, és remélem belehúznak az írók.

komment

Címkék: house dráma sorozatkritika

House: a negyedik évadról

2010.12.17. 20:03 Gevin

Mielőtt belevágnék egy kis magyarázat, hogy miért nem volt 2-3 évados írás. Kicsit összevissza néztem és ugráltam néhol részeket, mert pl volt olyan, amit tv-ben már 3-szor láttam. Így nem akartam róluk külön írni, mert hiányos lett volna néhol. Ez az évad viszont teljesen új volt, mert valahol ez előtt szállhattam ki anno.



A negyedik évad viszont ütött. Mondom ezt azért, mert eléggé mást hozott, mint az elődei, mert ugye itt jött el a nagy változás. Megmondom miért működött nálam és néztem sűrűbben, mint a harmadik szezont. Tele voltam kíváncsisággal, hogy kik lesznek az új csapattagok, másrészt pedig volt izgalom az évadban. Hajtott előre, fenntartotta a figyelmem.

Ott jött el az első negatívum, amikor a doki végre választott és kialakult az új csapat. Onnantól leültek az epizódok, tipikus House részek voltak, érdektelen ügyekkel. Mármint ennyi idő után (meg ezelőtt sem) a diagnózisokért néztem, hiszen már senkit nem érdekel, hogy "never Lupus" vagy autoimmun. Általában ki lehet találni a felénél, mi lesz a gáz. A második évadban jópár zseniális nyomozás volt, ezt a kártyát akkor fullra kijátszották, és ott stimmelt is. Most viszont már érdektelen többnyire, persze néha valóban felrázzák a figyelmet, de ebből van kevesebb.

Akkor ennyit a negatív hatásokról, és akkor nézzük azt, hogy a finálénál mennyire szökött az égbe a szívritmus. Mocsok izgalmas volt, éjjel néztem, estem ki a szemeimen, mert valahogy nem ezt néztem ki az írók tollából. Az érzelmi injekcióban is sokkal több kraft volt, a dráma oldalára billentve a mérleget. Nem, inkább úgy mondom, hogy a depresszióéra. A dupla finálé simán hozott egy baromi jó befejezést, 8/10 repül is rá.

Visszatérve az új csapathoz, a kiválasztásuk, H istenszerű játszadozása baromi élvezhető volt. Szakadtam jópárszor az egysoros oltásokon, itt még az újdonság varázsa miatt titokzatosak és egyediek voltak a karakterek. Sajnos miután választott közülök ez valahogy tovaszállt, mert 13-on kívűl, nem hogy a többiek, de egyelőre ő sem igazán bizonyult egyéniségnek. Csak vannak, csinálják a dolguk, elviselik H-t. De ettől még semmi érdekfeszítőt nem tudunk meg róluk. Illetve évad végén bedobnak egy konfliktus keltő izét úgy, hogy pf, ez most senkit nem hat meg. Rossz időzítés volt. Kutner, Taub? Sszz...hát nem erős karakterek egyelőre az biztos.

Sokak szerint a régiek visszahozása, erőltetett és kínos lépés volt. Szerintem meg pont, hogy működött, kellettek bele, mert a markáns karakterüket kitöltő űr a félidőnél elmúlt, szóval szüségszerűek voltak. Viszont nekem Foreman teljesen megkopott, mintha csak árnyéka lenne régi önmagának. Cameron és Chase hozták a szintet.

Ami önmagáért beszélt még azok a vendégszereplések voltak. Nézzétek meg alant a képet. Bazijó színészeket - jó, Fred nem az :) - hívtak egyes epizódokba, simán feldobva ezzel azok egyszínűségét néha. Álljon itt a képen láthatók neve: Michael Michele, Jeremy Renner, Ivana Milicevic, Fred Durst.



Kellett némi plusz gondolom, mert az új tagok eléggé zsákbamacskák voltak. De, hogy Durst a Limp Bizkitből hogy jutott el ide, arra kíváncsi lennék (hehe).

Szóval nekem bejött ez a szezon, és itt-ott azt mondják innentől hullámvasút, avagy lejtmenet jön. Majd beszámolok róla, hogy szerintem mi, de ez az évad megérdemel egy 8/10-et részemről.

komment

Címkék: house dráma sorozatkritika

Dr. Gregory House - 1.évad

2010.10.11. 01:03 Gevin

A Doki megkezdte a rendelést, tudom már nem most, van vagy 7 éve, de most érkezett el az idő, hogy én is elmenjek egy kivizsgálásra. És ha meggyógyítani nem is tudott, javított a kedélyállapotomon. Úgyhogy éljen az arrogancia és a cinizmus fenegyereke. A kíváncsiságomat egyébként azzal vívta ki többek közt, hogy House karaktere alapból ütős, plusz érdekel hogyan épülnek egymásra a későbbi évadok. Aztán a vendégszereplők se kutyák (sem avatarmacskák). Alapból láttam vagy 25 részt különböző évadokból, szimplán csak a tévé előtt vegetálva, és már zavart, hogy néha nem tudtam mi a szitu. Ezért gondoltam egye-kaki, mit veszthetek.



És ugye Hugh Laurie sem egy Adam Sandler, kiváló angol komikus, úgyhogy ezt a karaktert neki találták ki. Meg is táncoltatja rendesen. Érződik, hogy mindenki őt akarja jobban megismerni, persze nem ő lenne, ha ezért nem küldene el mindenkit a picsába, úgyis "minden ember hazudik". Ettől függetlenül évad végére már okosabbak leszünk, néhány emlékkel, dehát ez alap, valamit mégis csak kellett mutatniuk a nárcisztikus lelkéből. Ami nem is olyan pokoli, mint ahogy ő azt mutatja. A Houseteam reprezentálása szépen kitaposott út, remek karakterek mind a hárman, ráadásul Foreman (Omar Epps) egy-két vitája az öreggel sziporkázó. Nem szabad kifelejteni az egyetlen csajt, Cameront sem, aki bele van esve a dokiba, mint vak néni a kútba. Chase meg Chase, őt hirtelen nem tudnám nagyon kiemelni, gazdag, golfklubos csávó sok ésszel, aki állítja, hogy bizony a gazdagok sem vetik meg a drogokat. Valószínűleg a későbbi évadokban koncentrálnak rá jobban, sőt, biztos, mert láttam egy részt, amikor eljő a fater..

Az (orvosi) esetek többségében viszont már nem mondhatom el, hogy mindig érdekeseket írtak a scriptet szülők. Konkrétan néha fényvillámsebességével kitalálható, hogy mi fog következni, kiszámítható, olykor túl könnyen. És a "ha nem jön be a tippem, meghal a beteg, de ha igen, akkor minden fasza lesz és ismét király leszek" beszólásokat szerintem minden részben ellövik. Daráltam, úgyhogy eléggé szembetűnt, és ahogy múltak az epizódok, néha már idegesített. Az illegális házkutatást már felírtam pozitívumként, mert ott általában kitérnek a személyes szálakra, amitől nyitottábbá válnak a szemünkben a House-gyerekek.

Mostanra szerintem lejött, hogy rohadtul nem az orvosi része miatt nézem, de ha egyszer az tölti ki a 70%-át, akkor nem árt ha felkeltik a figyelmem picit. Még mindig azt mondom, hogy több, személyes drámát bele, érzelmeket, lássuk már, hogy mit éreznek és gondolnak. Mert abból, hogy várat építenek sokszor a diagnózis kifejezéseiből még nem ugrik feljebb egy lépcsőfokot a jelenet. Ráadásul a laikus orvosiul nem beszélő nézők meg sem értik (nyugi, én sem).



Finálé


Egy dolog biztos, a Houset a finálé miatt már érdemes volt nézni. Hogy miért? Mert a tematikát felcserélték a többi részben szokás szerint alkalmazottal. Színtiszta dráma volt, néhol orvosi dumával megspékelve. Ez hiányzik legjobban számomra - mint Housenak a Vikodin - és itt most megadták. Éljen a függőség! Az utolsó előtti epizód volt a csúcspont, ilyen az amikor egy zseni beleszövi a (volt) életét abba, ami éppen az élete. Ebben csúcsosodott ki a zsenialitása - vagy inkább az íróké? Ha pontozni kéne, akkor simán ez a kettő volt a legjobb, 8/10-es értékkel.

Az egész évadot nem tudom ily bőkezűen jutalmazni, mert jópárban ott a kiszámíthatóság és az önismétlés. Azért így sem mozog középszeren, egész jó szórakozást nyújt gyógyítja a 40-perces függőséget , tehát 7/10. Jöjjön a második rendelés.

komment

Címkék: house dráma sorozatkritika

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása