Érdekes látni, hogyha olyan szellemi hullahoppokra képesek az írók, mint amivel az utolsó 3 epizódban sokkolták az agyunk, akkor miért pocsékolják az évad háromnegyedét totálisan érdektelen esetekre, ahelyett, hogy a karakterábrázolással foglalkoznának behatóbban. Egysíkúan zajlott a szezon, aztán a fináléra felébredtek az írók, hogy végre érdekes cselekményeket körmöljenek, aminek a következménye, hogy reflexszerűen kattint az ember a következő évad letöltés gombjára.



Körül lehet ezt írni frappáns körmondatokban, hogy a karakterek elmélyítése egyszerűen semmilyen irányba sem tartott, megrekedt, kicsit ingott előre meg hátra, de végül semelyik irányba sem tett lépést. Pláne ha a régieket - Foreman, Cameron, Chase - vesszük, akkor láthatjuk, hogy az egykor House bunkóságaira önként reflektáló Foreman, fülét farkát behúzva, hogyan rohan a saját karaktere után, amit szépen lassan teljes mértékben elveszt, mint kurva a szüzességét. Cameron és Chase csak épphogy feltűntek 5 részenként, tesztelve az emlékező képességünket, hogy emlékszünk-e még rájuk. A válasz természetesen igen, csak mi még a változatos, nem kiszámíthatóan cselekvő két emberre emlékszünk, akik mára szinte eltűntek. Csak egy random házaspárrá váltak, akiknek gondjaik vannak. A negyedik évadban még (általam) jó ötletnek vélt régi csapat bent tartása most szinte teljesen átbukott az ellenkező oldalára.

Az új csapat nem igazán tudott túllépni az apatikusságán, kivéve talán az egyetlen valamire való, Huntigtonban-kórban szenvedő, biszexuális 13-at, akinek az összeboronálása Foremannel hol egészen meglepő fordulatokat szült, hol pedig a montázsokban lévő drámát próbálta feldobni, nem egyértelmű sikerrel. Taub, a bunkóság illúziójának látszatát keltő, de belül mégis érző és szeretetre vágyó lénye, az érdeklődés véletlen elszórt morzsáját sem képes felcsipegetni. Nincs vele semmi baja az embernek, csak egyszerűen nem tudunk meg róla olyat, amitől izgalmassá, érdekfeszítővé válna. Bár House egy időben kipécézte célpontnak, amit próbált tűrni, de amikor egy halott mellett kellett bizonyítania a dokinak, hogy remek fallabdázó, na azon ki lehetett röhögni magunkat. Kutner, azaz Kal Penn, olyannyira titokzatos volt, hogy ő inkább fel is adta és öngyilkosságba fojtotta a karakterét, ha már szinte semmit nem tudtunk meg róla azon kívül, hogy a Kalandférgekben egy jó nagyot röhögtünk rajta. (Nem, egyébként más okai voltak.)



House mindenen túlmutató nárcizmusa és cinikus metaforái természetesen továbbra sem hagyták el a tévét, ez az aminek a néha felbukkanó mosolyunkat köszönhettük. Habár nem volt nehéz kiszúrni, hogy a jó adag humor, ami az első évadokban meghatározóan jellemezte a sorozatot, egyszerűen leolvadt róla. Maradt a melodráma, ami viszont intenzíven ütötte fel a fejét alkalomadtán. Pl érdekes volt látni, amikor 13, placebót kapott, és Foreman őrölte magát, aztán a lehetséges jelöltek bevonása után fordult a legutolsóhoz, akitől tanácsot kérne: Househoz.

Valójában House karakterábrázolásában is csak néha ugrott a mutató jellemfejlődést mutatva, emellett ugyanúgy játszotta a maga őrült játékait, az embereket sakkbábuként kezelve. Semmi új a nap alatt. Cuddy-t továbbra is folyamatosan bombázza oltásokkal, a kérdés pedig tényleg már csak az, hogy végre mikor húzzák be egymást az ágyba.

Az esetek teljes végelgyengülésben még az utolsókat rúgják, s bár néha még érezni a kreativitás utolsó sugarait: a szkafander és pillangó részen, a túszejtésen, vagy a homloklebenyi gátlástalanság szindrómán, ami már akkora ziccernek bizonyult, hogy képtelenség lett volna nem kihagyni. Hiszen Housenak nincs ennél kézenfekvőbb beteg, akivel hülyülhetne (vagy akit hülyíthetne), ennek ellenére az írók tökéletesen somfordálnak el mellette.



Aztán a végére hagyták a tripla adag Vikodint, hogy lebegjünk a hamisan generált mámorban. Amber, House hallucinációjaként tudatta velünk, hogy van még ász a pakliban, csak nem nagyon mutogatják. Az utolsó három rész fejest ugrott a mindfuckba, változást generált, méghozzá egészen pezsdítőt, ha azt vesszük, hogy a doktor a saját elméjével vitathatta meg az eseteit miközben ő maga sem volt biztos benne, hogy ésszerű, amit cselekszik. Aztán felfedték a Cuddy ütőkártyájukat, és megfejelték egy olyan fináléval, hogy borult minden: House elvonóra megy. Erre a lépésre lehet előbb kellett volna rászánniuk magukat, a lényeg, hogy megtették. (Ráadásul a dupla, hatodik évadnyitó lazán odaverte az egész ötödik évadot). Viszont ez a finálé - vagy inkább az utolsó 3 epizód - megér egy 8 pontot. Az egész évadot tekintve viszont csak 6/10 jár, és remélem belehúznak az írók.