Erre most kivételesen ki kellett tenni a 18-as karikát, de még az is nevetségesen kevés ide, így előre figyelmeztetek mindenkit, hogy már az alábbi bejegyzés olvasása is csak erős idegzetűeknek javasolt!
Vannak filmek. És vannak határok. Vannak dolgok, amiket egészen egyszerűen nem engedhet meg magának az ember. Olyan dolgok, amiket nem tűr meg a vászon. Amik a testi és a lelki terror egy olyan szintjét képviselik, amit már nem akarunk látni, amiről nem akarunk tudni. Vannak rendezők. És vannak tabuk. Vannak, akik tiszteletben tartják, és vannak, akik ezt a szót nem ismerik, soha nem ismerték, és ebben az életben már nem is fogják megismerni. Vannak rendezők, akik filmjeikben egyszerűen ledöntögetik ezeket a tabukat. És van Srdjan Spasojevic, aki szó szerint megbassza őket.
Főhősünk, Milos egy ex-pornósztár, aki átlagos családapaként éli mindennapjait kisfia és gyönyörű felesége oldalán. Egy nap azonban visszautasíthatatlan ajánlatot kap Vukmirtól, egy magát művésznek nevező rendezőtől, aki állítása szerint az ő segítségével megreformálja majd a pornó műfaját. Milos pedig a számok végén lévő sok-sok nullát látva gyakorlatilag aláírja a szerződést anélkül, hogy tudná, mire is vállalkozik pontosan. Az instrukciókat rendszerint forgatás közben, a fülébe rejtett kütyün keresztül kapja, de amikor Vukmir kezd egyre durvább dolgokat kérni tőle, úgy dönt, hogy kiszáll. A rendező azonban ezt egész másképp gondolja, ezért bedrogoztatja Milos-t, akit ezek után olyan kegyetlenségekre vesz rá, amik minden beteges képzeletet felülmúlnak.
Már a kezdés sem egyszerű; a kisfiú konkrétan az apja egyik pornófilmjét nézi figyelmesen – amelyben természetesen maga az apuka a főszereplő -, de az első úgymond durva jelenetért kb. félidőig várnunk kell. Az első 45 perc ugyanis azzal megy el, hogy megismerjük a családot, továbbá hogy tisztába kerülünk a nehéz anyagi helyzetükkel, ill. a már-már jótündérként alászálló Vukmirról is kapunk egy homályos képet. Kissé talán unalmasnak hathatnak ezek a részek, de legalább megadják a drámai kezdőlökést a borzalmaknak, melyek a film felétől várnak ránk. Spasojevic rögtön azzal a jelenettel indít, melyben egy szülést követően azonnal megerőszakolják a csecsemőt, miközben az anyja végigmosolyogja az egészet. A nézők nagy részénél ezek a képsorok csapták ki a biztosítékot – teszem hozzá, teljesen jogosan -, de ez még csak a jéghegy csúcsa, mert innen aztán nincs megállás, és az egyik elcseszett lázálomból zuhanunk a másikba, a végén pedig elszabadul a pokol, gigászi vérfürdővé válik minden, és amikor már azt hiszed, hogy vége, és megnyugodhatsz, a záró képsorok megadják a kegyelemdöfést.
Spasojevic gátlástalanul tárja elénk az emberi kegyetlenség minden képzeletet felülmúló palettáját, és egy olyan kendőzetlen naturalizmussal lefestett, elmebeteg világ képét, ami felfalja a lelkedet, és cafatokban köpi vissza. Viszont amit itt a rendező véghezvisz, az nem csupán néhány gyomorforgatóan szadista, aberrált jelenet öncélú felöklendezése, hiszen ha elég mélyre ásunk, akkor meglelhetjük a film valódi üzenetét a pénz és politika hatalmáról. Kár hogy ehhez nekrofílián, pedofílián és újszülöttpornón át vezet az út, bár a szükségtelenül eltúlzott erőszak, és a provokatív, megbotránkoztató stílus nélkül valószínűleg a mai napig nem hallottunk volna erről a filmről.
Én elképzelni se tudom - és nem is igazán akarom -, hogy lehet-e ezt még fokozni, nekem mindenesetre ez most eléggé betett. A pontozással is elég nagy bajban vagyok, de ha mindenképpen mondanom kell egy számot, akkor legyen mondjuk 8/10. Technikailag kifogástalan, felzaklató és elgondolkodtató film ez, mindemellett pedig végtelenül nyers és sokkolóan erőszakos. Éppen ezért nem is tudom ajánlani senkinek, mert itt tényleg olyan dolgok történnek, amiket nem akarsz látni.