Nehéz rosszat mondani egy szeretett széria záróepizódja után, de néha ki kell: a hetedik évad (a hatodikkal karöltve) fáradt olaj csupán, amit Kurt Sutter még kibírt préselni imádott antihőseiből. A motoros-bőrdzsekis gengszterek elértek az út végére. SPOILEREK.

Ég a kanóc. Mondhatnám, hogy az, amit az előző évad végén gyújtottak be, de a folyamat már sokkal-sokkal előbb beindult, a hatodik évad végén csak locsoltak rá egy kis benzint. Mi pedig (mint az várható volt), közvetlen közelről lehetünk szemtanúi annak, hogy kinek a lelke ég nagyobb lángon a pokol kietlen országútján. SPOILEREK jönnek.

(Akinek fogalma sincs mi fán terem a Sons of Anarchy vagy szimplán nincs képben, semmi esetre se olvasson tovább a SPOILEREK miatt).

Az a pillanat, amikor Jax az igencsak feleslegesen visszarángatott transzi (Walton Goggins bizisten élvezte a szerepet) anyjának nemes egyszerűséggel kiloccsantja az agyát, talán az évad legszebben kivitelezett gyomrosa. A SAMCRO elnöke ott és abban a visszafordíthatatlan szekundumban szembesül vele igazán, hogy milyen undorító szörnyeteg lett belőle. És azt, hogy ezt valaki hangosan kimondja (még akkor is, ha nem neki lett címezve) képtelen elviselni. Az utolsó epizódban szépen be is ismeri, hogy pontosan azt az életet éli, amely ellen küzdött és amelyet mindig is gyűlölt.

Félreértés ne essen ez az évad kizárólag gyomrosokból állt, de még azok sem voltak a legügyesebben kivitelezve és reméltem, hogy ezt nem kell soha leírnom, de Sutter elkúrta. A hatodik évad morális és minőségi mélypont egyaránt, amelyet annak kéne megmentenie, hogy kurvára fáj a vége - de az a fájdalom már az első epizód óta a szívünk környékén pulzált, és nem enyhült, így a végén már csak nüanszokkal fáj jobban.

Mintha el sem köszöntek volna. Ez az érzés kavarog az emberben miközben figyeli Kurt Sutter motoros vagányainak immáron hatodik évadja tartó menetelését. Tudván, hogy elértünk a végjáték kezdetéhez, a modern és mocskos Shakespeare-dráma fináléjának első etapjához. Így a tempóból, a nagy időugrásokból, a sokkolásból és mintha kissé a hangulatból is visszavett vett volna a perverz karmester. A tovább után spoilerek.

Kurt Sutter egyvalamihez nagyon ért: a dramaturgiai szarkeverés az ő művészete. Az előző évad tulajdonképpen egy belépőjegy volt Charming apokalipszisébe, a morális temetőbe, ahol nem minden sírra jut virág. Kissé naiv és szkeptikus voltam az előző szezon után, de most már teljességgel nyilvánvaló, hogy az elvetemült Sutter bizony ténylegesen arra készül, hogy atomjaira szedje a klubot, felrúgjon minden pozitív töltetű érzelmi kapcsolatot és egy olyan mély szakadék felé vezesse a fekete bőrdzsekis motorosokat, amibe egytől-egyig, sűrű lángok közepette végül mind odaveszhetnek. A showrunner hitvallása most ért csak el csúcspontjára: "Találd ki, hogy a nézők mit gondolnak, mit várnak, és tedd az ellenkezőjét." (Minimális SPOILEREK).

"Nagy hévvel, kis ambícióval" folytathattam volna így a címben, mert az már mindent elmond Kurt Sutter kicseszett vagány drámájáról, hogy az újonnan kezdő évadban voltak említésre méltó, kibontandó szálak, meg olyanok, amikkel volt némi gubanc, a legnagyobb horderejű mégis az, hogy hiányzott belőle a megszokott a hangulat. És ha egy SoA rész alatt nincs hangulat, akkor megbaszha... Szóval, ha négy évadon keresztül (majdnem) végig kapsz egy utánozhatatlanul erős, explicit drámát, romlott, romlandó, esendő, de eszméletlenül szerethető karakterekkel, akik mindezek ellenére alkotnak összetartó családot, akkor azt továbbra is elvárod.

Amikor látod, ahogy felépül egy birodalom, amelyben a legcsekélyebb katonáktól kezdve az alappilléreken át a bástyákig minden egyes eleme szerethető a maguk morális defektjei ellenére - sőt, azokkal azonosulva még mélyebben -, akkor mindennél fájdalmasabb végignézni azt, ahogy belülről elrohad. Ahogyan porig ég, minden reménytől megfosztva elpusztul annál nincs kínkeservesebb dolog a szemlélő számára. Kurt Sutter motoros-hippi szubkultúrából és markáns realista karaktereiből megalkotott világa éppen ebben az évadban hullt darabjaira.

Welcome Home!

Kurt Sutter zsenialitása a bőrmellényes motorosok világában továbbgyűrűzik. A harmadik évad ugyan felrúgta addigi koncepcióját - kőkemény dramaturgiájú, energikus adrenalinlöket volt egy olyan cselekményszál fellebbentésével, amiért nem lehet eléggé tapsolni, ráadásul csatornarekordot ért el - a negyedik évadra viszont Sutter azt ígéri, hogy a sorozat visszatér a gyökereihez. Az első rész ezt meg is tette: nosztalgikus és mozgalmas kombóval fűzte tovább az eddigi történéseket, amiből az már tisztán látható, hogy nem az unalom miatt fogunk bambán bámulni a tévéképernyőre. Kisebb Spoilerek szegélyezik a tovább után írtakat.

Kurt Sutter istenkirály drámasorozata kapott egy előzetest a negyedik évadból. A harmadik évad a zsenialitás magasiskolája volt (elnézést, hogy nem írtam róla), szóval a negyedik sem lesz gondolom lemaradva, mert Sutter kiszélesíti a tévé határait, ahogy eddig mindig. Szeptember 6-tól jönnek.

Hú. Pár perce fejeztem be a finálét, és aztakurva, ütött, mint Bunyós Pityu. Azért meg extra elismerés, hogy nem csapták össze a végét és zsúfoltak bele mindent 42 percbe, hanem 1 órát adtak a befejezésnek. Kellett, hogy rendesen megoldják a szálakat és még a cliffhangert is az orrunk alá dörgöljék.

Miről is szól ez a sorozat? Az Anarchia fiairól, azaz egy motoros bandáról, akik egy nagy családként működnek együtt. Ron "odabaszok hiába vagyok öreg" Perlman a vezetőjük, alatta pedig Jax (Charlie Hunnam), aki az egykori vezető fia, így alelnöke a klubnak. És persze a többi bőrdzsekis szétvarrt hátú kemény legény, mind-mind markáns stílusjegyekkel. Az első évadban bemutatják az egész bandát, megismerjük őket részletesebben. A tevékenységeik nem felelnek meg a törvényeknek, hogy finoman mondjam, ezért az ATF (speckós zsaruk?) rájuk száll, és bizonyítani akarják, hogy a SoA egy mocskos bűnszövetkezet, és becsuknák az egész bandát. Ehhez persze minden követ megmozgatnak és a gusztustalan eszközökhez sem restek nyúlni. Ez a fő szál, de ezt háttérbe szorítja többször is a dráma, amit folyamatosan zúdít ránk Kurt Sutter. Közben pedig a rivális bandák sem hagynak békét Sam Crownak. Sutter az író, rendező, producer, minden az ő vállán tornyosul, ami nagyon jó helyen van ott, mert ezt így lehet hitelesen és tökösen átadni.

Az elején még, ahogy a pilotban is írtam volt néhány gyengébb cselekmény, de azt pár rész után teljesen letudták és aztán olyan dolgokra koncentráltak, ami érdekelt. A folyamatos lelki vívódások mellett rengeteg az erőszak, abból is a brutálisabb fajta (olyan égetést, mint ami itt volt..), a tűzharcok, aztán a tökös dumák, az egysorosok remekül cikáztak ide-oda miközben haladtunk az évad vége felé, a háborúba.

Rég volt sorozat, ami ennyire behúzott a végére. Szépen nyugisan indult, majd bepörgött, mintha extázival kínálták volna meg. Az tetszett még egyébként, hogy milyen sok és kusza történetszálat írtak bele, amiből szinte mindig sikerült jól kijönniük és átfűzni a következő cselekménybe. A fényképezés még némi említést megérdemel, mert tetszetős dolgokat mutattak nekünk sokszor a nem túl sok helyszín ellenére is. Amikor kimozdulnak picit a városból, akkor mindig szép képeket mutogatnak. A végén lévő ökölharcnál is feltűnt a kamerakezelés, külön érdekes volt szerintem.

A spoilerezés előtt még értékelek gyorsan egyet. A kezdésre ment egy hetes, de mint említettem végig felfelé ívelt az évad és ide a végére bivalyerős részeket készítettek. Az 1x12 a legzseniálisabb rész, a tökéletesen felépített tévés epizód. Kurva jó zenékkel, meg úgy ámblokk, a közepébe lőttek. A finálé is durva volt, ahogy írtam oda is jár egy 8 pont minimum. Az egész évadra szintén 8 pontot adok, de úgy érzem, hogy ez még lehet több lesz a jövőben. Óriási hangulat van benne, amit úgy tűnik Sutter ki tud használni.

Innentől SPOILEREK a tovább mögött.