Welcome Home!

Kurt Sutter zsenialitása a bőrmellényes motorosok világában továbbgyűrűzik. A harmadik évad ugyan felrúgta addigi koncepcióját - kőkemény dramaturgiájú, energikus adrenalinlöket volt egy olyan cselekményszál fellebbentésével, amiért nem lehet eléggé tapsolni, ráadásul csatornarekordot ért el - a negyedik évadra viszont Sutter azt ígéri, hogy a sorozat visszatér a gyökereihez. Az első rész ezt meg is tette: nosztalgikus és mozgalmas kombóval fűzte tovább az eddigi történéseket, amiből az már tisztán látható, hogy nem az unalom miatt fogunk bambán bámulni a tévéképernyőre. Kisebb Spoilerek szegélyezik a tovább után írtakat.

Bevallom először kissé csalódottan álltam ahhoz, hogy ekkora időugrást (14 hónap) követett el Sutter, de végül annyira tökéletes módon vezette fel a kezdést, azzal hogy az időugrás minden nyügét és hátrányát minimálisra faragta, hogy ez az epizód lett az év egyik legjobb visszatérő sorozatának startja. Egyébként is Sutter van akkora ravasz, hogy folyamatosan vissza fog utalgatni a börtönben töltött események láncolatára - sőt, még egy esetleges flashbacket is kijátszhatónak tartok.

Out. Kint van a banda és akármennyire is zseniális, és szívet melengető volt az a gyönyörűséges cold-open montázs - profi! - Charming új irányítói rögtön belekontárkodnak a klubtagok hazatérésébe. Élükön Eli Roosevelt Sheriffel - Rockmond Dunbar (Prison Break) egyelőre jól játssza, de valahogy ezúttal sem ő lesz a legnagyobb falat -, akit Hale rendelt a városba szigorú és lojális rendfenntartó erőnek. Mellette a motorosok álcáját magára húzó helyettes államügyész lesz valószínűleg a nehezebb ellenfél, aki ránézésre a harmadik évad ütnivaló Stahl ügynökén is túltesz majd. Az irány tehát máris belőve: SAMCRO-nak ezúttal velük kell szembenéznie, és Hale bandájával együtt kirugdosni őket az otthonukból.

Sutter ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, vagy adott lejjebb az elvárásokból. Egy olyan komplex és szövevényes áradatba lökte a cselekményt, amely már az első részben is csak úgy csillogott. Szépen és dinamikusan bontogatta a szálakat, a múltbéli titkokat, sérelmeket a jelennel bilincselte össze, ráadásul még a saját karakterét is megfejelte egy olyan patent fordulattal, amely kiválóan simult bele a zárómontázsba - már amennyire szép lehet ha egy szikét feldugnak az ember hallójáratába. Jax pálfordulása már régen ott lógott a levegőben, egyáltalán nem volt váratlan a bekövetkezése. Annál érdekesebb lesz a megvalósulása. Nem tudom Sutter hány évadban gondolkodik, de Jax karakterének megítélése ezután - már ha valóban meglépi amire készül - lesz talán a legdöcögősebb feladat a számára. Szétbontani, darabjaira törni a nagy családot, amelyet szilárdan alkot a SoA. De Sutter nem az a fickó, aki ne tudna áthidalni hasonlóan nehéz szituációkat, én hihetetlen mód bízom benne.

Kétszer néztem meg a kezdő részt, annyira berobbanó hangulatfaktorral bír, hogy muszáj volt még egyszer látnom. Baromi érdekes évad előszobájában állunk, ahonnét rengeteg szál ágazik majd szerte. Abban pedig biztos vagyok, hogy olyan kombinált keserű-vidám-feszültségdús egyveleget kapunk az arcunkba, amire nem száz százalék, hogy számítunk, de hogy élvezetes lesz, az hótziher. 9/10