Nem sok mindent tudtam erről a filmről, csak kíváncsi voltam rá, a kevés információ ellenére. Talán ezért is vágott orrba a 24. perc környékén a témája. Enélkül viszont baromi nehéz lenne ajánlani a filmet, mert szerintem így sem figyeltek fel rá túl sokan. 3 gyermekkori barátról szól,  akiket Carey Mulligan, Andrew Garfield és Keira Knightley személyesít meg. Ők "klónok", donorok, akiket azért hoztak létre, hogy miután elérik a felnőtt kort, a szerveiket eladományozzák.

Megint azt csinálta a sorozat, amihez a legjobban ért. Felvezetett egy necces szituációt, amiből baromi jól vágták ki magukat. És persze szórakoztatott. Ráadásul két kézzel nyújtózom a következő évadért. Ez az amikor olyat tudnak, hogy becsúszik egy hármas, mint Nathannek.



Egyetlen egy zavaró dolog volt a második évadban az előzőhöz képest, mégpedig az, hogy nem tudták mi a fene legyen a fő szállal. Volt is, meg nem is. Ami volt az viszont nem volt túl erős, ezért inkább a minden részben mutatunk valami újat dologgal jöttek, amin persze visítva lehetett szórakozni, csak közbe nem kötötték annyira egymáshoz az epizódokat.

Ez a jövőből jöttem mesterségem címere ügy egy picikét sántított. Az viszont mindenképp elismerésre méltó, hogy maradtak a töménységnél. Nincs időhúzás, nincsenek felesleges kitérők, azonnal kapjuk az arcunkba a lényeget. A felfedezés ilyen volt például, amikor ugye hirtelen kirobban a hír a képességekről. Szintén necces, "nanee!" felkiáltások hangoztak el a számból a nézés közben, de persze erre remek fegyverük, képességük van az íróknak, hiszen bármikor kivágják magukat ezekből a csapdákból. Közben pedig tolták folyamatosan a betegebbnél betegebb képességeket (csávó aki a játékban él, +1?) vagy pl. a tejesember személyében. Ezt azért mondjuk rendkívül furcsáltam, hogy mennyi embernek lett hirtelen képessége, és hogy mennyire könnyedén veszi mindenki. Az abszurdítás még túlzóbbá vált, mint az első évadban, mert ott volt még némi földhöz ragadtság, itt most lehetett érezni, hogy kezd eltűnni. Meglátjuk, hogy ez hátrányára vagy előnyére változik-e majd.


I am Jesus Christ.

Nathan sírva röhögős szövegeit csak éltetni lehet, maradt szinten a csávó, talán egy kicsivel még elfajzottabb poénok voltak, mint eddig. A tesós epizód drámailag maximálisan hozta magával a hangulatot, durva szellemi ütést okozva a befejezéssel. Tudnak, mondom. Tehát, természetesen a sok agyzsibbasztáson túl, dráma is akad, de az izgalmi faktort sem dobták a kukába, minden részben van valami ami pumpálja az adrenalint.

Az évadzáró vége meg epic volt. Ahogy sávot váltottak, majd szépen elhúztak abból a helyzetből, amit az ostoba döntésekkel hoztak a fiatalok, az ragyogó lépés. És persze meghagyták, hogy magunkban örlődjünk azon, hogy mondjuk Nathan mit fog reagálni ebben a szituációban. A csalódás kizárva. Nem tudom mennyire tartják ezt a kaotikusságot a következőkben, a lehetőséget ügyesen kidolgozták ismét, hogy majd élhessenek vele. Benne van a 3 legjobban várt sorozatomban a 3. évad. Next level!

A pontszámot majdnem elfelejtettem: a főszállal való bukdácsolás miatt 1 pontot levonok, a 8/10 viszont bivaly erős.
 

Akkor most az a pár ember, aki az igenre voksolt figyeljen, a többiek görgethetnek. Az a helyzet, hogy nem tudom, azért-e, mert pont erre a 40 percre volt most szükségem, jött be nagyon a pilot, vagy mert kurva jól megcsinálták. De asszem ez az utóbbi lesz a nyerő. Az FX ezúttal sem okozott csalódást. Lássuk.

Megejtettem a favorit sorozatom aktuális évadját. Igen, a tévhitek vagy olyasmik eloszlatása végett mondom, hogy a Rescue me a kedvenc sorozatom. Talán most páran azt gondolják, hogy emiatt elfogult leszek, de majd meglátjátok, hogy mivel fogom ezt cáfolni. A kezdés, mint írtam kaotikus és szétszórt volt, ami valahol igaz talán az egész évadra is. Konkrétan ez a szezon Tommy karakterének teljes sárbatiprásáról szólt. Komolyan. Ezért picit csalódott vagyok, mert a sokak által gyengének tartott 5.évad nálam nagyon működött, megidézve az első-második évados hangulatot, ez viszont alulmúlta azt. Spoileres leszek a továbbiakban.



Valahol várható és életszerű volt, hogy eljutnak ide, de ahogy az első és a második rész lezajlott, hát én azt mondtam magamban, hogy "Tommy ébredj már fel! Vess véget ennek a baromságnak." De nem álom volt. Egyszerűen olyan húzásokkal jöttek elő az írók, mintha 3 vödör Whisky és 4 extazy után ültek volna le megírni az epizódokat. Ebből mondjuk annyi pozitívum azért akadt, hogy a poénok csak úgy sziporkáztak, tehát a 6. évadban ebből nem volt hiány, kaptuk végig a beteg humort. Viszont a dráma néhol átbillent az akarástól és az erőtlensége miatt elveszett valahol mélyen.

Az első, ami szemet szúrt az Franco, Janetre való nyomulása. Egyszerűen tök nem illett a képbe, meg hogy ott rohad náluk minden nap. Plussz a Gavin család lesüllyedése néha sajnos már tényleg szappanoperába csapott át. Mondjuk Tommy és Colleen bepiálása az eszméletlen jó rész volt, a legjobb a 10 közül. De egyébként Colleen alkoholizmusa is túl hirtelen zúdult a nyakunkba és megmondom őszintén engem annyira nem érdekelt, hogy az évad felében szinte csak ezt kelljen néznem. Ami a legjobban hiányzott nekem az a vagányság, a tökösség. A 10 részből talán ha 2-ben éreztem azt, hogy Tommyt nem alázzák porig. Persze valahol érthető, hogy már megöregedtek, nem taknyos fiatalok, akiknek minden megy, de a nőknél és a melóban is egyaránt leégették Tommyt. És inkább az utóbbi zavart engem rohadtul. Mondjuk akad egy-két zseni párbeszéd például mikor Tommy megőrül a bárban és leveri Jimmyt, amiket ott elmond az üt rendesen. Van néhány ilyen, de a teljes egészet nézve ezek csak apróbb pontok.

Aztán ugye jöttek Lou szívrohamával, ami végül is valahol teljesen beleillik a képbe és jól tükrözi, hogy ebből a szakmából kiöregedik az ember és eljön az idő amikor ott kell hagyni. Az a párbeszéd remek volt, amikor ezt Tommynak ecsetelte Lou. Mégis hiába igaz és életszagú, mert ha egy sorozattól pont az erényét veszik el, akkor azt nem esik olyan jól nézni. Mintha az eddig felépített precíz kártyavárukat laponként elkezdték volna lebontani. Nem azt akarom nézni, ahogy Tommy Gavin gyávává válik, ahogy a lánya belepusztul a saját hülyeségébe. A tökös osztagot akarom látni, a drámát amivel pofán vágnak és a humort ami egy összeszokott csapat közt működött. Ez együttesen pedig csak néha fénylett meg ezen a 10 részen.

Az ivásról annyit, hogy ezzel így ebben a formában már nem tudnak sokkolni.  Mert, aki nézte előtte is annak ez már semmi. Egyszerűen már nincs, amit ne láttunk volna a Gavin-alkoholizmusból. És megint ezen lovagoltak többször is, de minek? Eljátszották már ezt, a gyűlésektől kezdve a zugpiálásig, csak ismételték önmagukat, mert ezeket már láttuk ezerszer jobban, működőképesen. Viszont itt befuccsolt ez a képlet. A jellemfejlődések hiánya pedig pótolhatatlan.

Ha valóban sokkolni szeretnének - és mivel szinte már minden drámai elemet megléptek nem könnyű - akkor szerintem Janetet kéne kinyírniuk az íróknak, aztán Sheilat pedig elküldeni a francba, egy elköltözéssel mondjuk. Utána pedig Tommyra és a bandára koncentrálni.

Mellékszerepben feltűnt Peter Gallagher, aki viszont nagyon jót tett az évadnak a Tommyval való dialógusai emelték a szintet, mert hát volt honnan. A Californicationba is szintén zseniális volt a pali. Ki gondolta volna, hogy a Narancsvidék melegszívű apukája ilyen szélsőséges szerepeket vállal majd? Én biztos nem.



A finálé egyébként a többi évadzáróhoz képest harmatgyenge volt, de ehhez a 10 részhez képest egészen jó. Kaptunk két olyan dolgot, amiből már reménykedhettem, hogy na mégis a Rescue me-t nézem. Damien, a cold openbe való feltűnése nálam kiverte a biztosítékot, nagyon durván hatott. Amit utána simán elba*ztak és kidobtak a kukába. Oké, tele van beteg humorral a sorozat, de ide nem kellett volna, ide kellett volna egy kis gyász, komolyság. Nem bírtam Damien karakterét, de megérdemelt volna egy normális "részvétet".Ráadásul még csak a halvány jele sem látszott senkin, hogy megrázták volna a történtek. Az időugrás is katasztrofális lépés, a 9. rész végétől kellett volna folytatniuk. Az epizód vége mondjuk zseniális volt, már csak azért is, mert ha minden igaz és Tommy nem csak flesselt, akkor Damien meghalhatott elvileg.

Ide a végére, hogy az utolsó két felvonásból megvolt az első, és ez amennyire "mellé" ment, remélem a 7. évad pont annyira trafál majd telibe. Mert ezzel így konkrétan kicsit elbasszák a minőségi sorozatukat, amit nem kéne. Inkább Leary vonuljon vissza a színészkedéstől és kezdjen bele egy új sorozatba, mert menne neki. De ebbe a projektbe  úgy látszik már elfáradt a tökös Tommy Gavin. 7/10 megy az évadra, ezt úgy értsétek, hogy talán a 4. évad kivételével 9-10 pont körül adnék mindegyikre.

Kicsúszott a Showtime karmai közül az első két rész, amit ugye az újságírók kapnak meg előre, hogy tudjanak írni róla. A sorozat január 9-én fog majd ténylegesen startolni. Na, de ezt már mindenki tudja remélem. A lényeg: Hank Moody is Back! A 3. évad szerintem kiba*zott zseniális volt, a Misfits előtt talán azon tudtam utoljára a legtöbbet röhögni. A Californication a legjobb dramedy jelenleg a tévében.



Gondolom mindenki tudja, hol hagyták abba, ha nem akkor tessék visszapörgetni az emlékeket. De elég ha megnézitek a rész elejét, mert ott úgyis bemutatják, haha. Igazából nem csak a történetben, de minőségileg is ott folytatják, ahol abbahagyták tavaly. Marha jó humor, tipikus Hank dumák és még egy új karaktert is ide csábítottak. Természetesen nőt, ki mást?! Az új helyzet most az, hogy Hanket bedobják a filmiparba, konkrétan a forgatókönyvírás felé terelik a témát, de mint tudjuk ez csak hátteret ad Hank csajozásaihoz, meg a hedonista életvitelhez.

Persze cicik nélkül nem lenne Kaliforgia, úgyhogy naná, hogy képbe hozták az új lányt (Addison Timlin), aki mellesleg egész szimpatikus, bár az írók erre még rácáfolhatnak több rész után. Megtették már. Egyébként még csak az első részt láttam, a második még nem volt meg, de évadkezdésnek ez ragyogó volt. A zene amivel kezdtek, közben ahogy a Marlboro lángra kap, üveg Whisky a kézbe, a szemüveg fel. Ezzel a pár másodperccel azonnal visszahozták az érzést, amit mindig ad a Californication.

A dráma oldaláról persze a kocka maradt úgy, ahogy utoljára elgördült, de hát az előző finálé után ez ott volt a pakliban. Minden lazaság mellett, ott a depresszió hiába jönnek a nők sorba. Mivel a Kaliforgia nálam a Top 5-ben van, általában a tömbösítve nézés mellett döntök, így szerintem ezúttal sem lesz másként, mert bazi kevés lesz ez a heti 25-30 perc.

A kezdésre menjen egy 8/10, mert ahogy ismerem őket, lesz még bőven feljebb a léc.

Nem tudom kinek, hogy sikerült indítani az évet, milyen be nem tartható fogadalmat tettetek, vagy hogyan sikerül a memoriába nehezen beékelődő emlékeket felidézni a szilveszter éjszakáról, viszont én azt hiszem, hogy megtaláltam az újév első napjára a tökéletes filmet. Listán volt régóta, tudtam, hogy elég klasszik meg minden, de úgy sikerült megfognia, hogy észre se vettem. Csak megtette.

Roman Polanski botránya és az utóbbi időben elég viharosan megtépázott életének kapcsán bennem csak az a kérdés merült fel, hogy mennyire lesz ez hatással a készülődőben lévő alkotására. Persze azért kíváncsi lennék, hogy a vádakból és pletykákból mi az igaz, de ebbe most ne menjünk bele. Aki látott már filmet a rendezőtől, az tudhatja, hogy nem a közönséghajhászat a fegyvere, egyéni stílusban tükrözi vissza, amit be kíván mutatni a mozgóképpel.

Az ugye nem lehet, hogy a fejlécben kihangsúlyozott (egyéni) klasszikus karácsonyi filmről ne dumáljunk kicsit? Nem hát. Nem is tudom, hogy lehetne legjobban jellemezni, nekem valami olyasmi ugrik be róla, hogy elbaszottul zseniális. Nem tipikus karácsonyi maszlag, ezért páran - pláne szülők - tuti húzzák a szájukat és nem tudják értékelni majd. Nekem viszont az utóbbi években eléggé a szívemhez nőtt.

Miután Thomas apja életét veszti a háborúban, a kisfiú édesanyjával együtt elköltözik a városból. Egy kis faluban találnak otthont, ahol életük lassan összefonódik a magányos, mogorva ezermesterével, aki szintén hatalmas terhet cipel a szívében.

Jonathan Toomey magának való figura, aki igyekszik kerülni mindenféle emberi kapcsolatot. Különös viselkedésének köszönhetően a helyi gyerekek csipkelődéseinek céltáblájává válik. Úgy gondolják, hogy a remeteként élő „Szundi” sötét titkokat őriz, és azért készít ládákat, hogy azokba zárja a komisz kölyköket.

Mr. Toomey nagyon tehetséges faragó, és bár a munkái nagyon szépek, hiányzik belőlük valami, ami igazán mesterivé tehetné őket. Amikor elvállal egy munkát, miszerint a kis Thomas apjától örökölt, de sajnálatos módon elvesztett betlehemes készletét kéne újra kifaragnia, még nem is sejti, hogy rövidesen minden megváltozik majd. Míg ő faragni tanítja Thomast, addig a fiú lassacskán rávezeti arra, hogyan leheljen életet a műveibe.

A finn filmesek hozták el nekünk ezt a megható történetet, mely a karácsonyi ajándékozás eredetének számtalan variációja közül az egyiket meséli el.

A hét éves Nikolas szülei és húga váratlanul halálos balesetet szenvednek, és a faluban nincs senki, aki hosszabb időre magához tudná venni szegényt, ezért közös megegyezéssel arra az elhatározásra jutnak, hogy minden évben, karácsony napján egy új családhoz költözik a fiú. Amikor eljön a költözés ideje, Nikolas a titokban elkészített játékait az előző családokban élő gyerekeknek ajándékozza, hogy évről-évre ezzel fejezze ki háláját. Ahogy azonban egyre jobban belejön az ajándékozásba, életét szinte már csak egyetlen dolog tölti ki: a karácsony szelleme.

Túl sok meglepetést nem tartogat a zsákjában, de kellemes időtöltést nyújt a Joulutarina. Nincsenek nagy csavarok és izgalmak, hanem egy lassú folyású, kedves történetet kapunk, ami akkor kezd el igazán érdekes lenni, amikor Nikolas a kissé különc Isakki mesterhez kerül. Az ő műhelye lesz ugyanis az ajándékok elkészítésének színhelye, ahol a fiú eleinte éjszakánként titokban szorgoskodik, de később, miután tragikus múltjára fény derül, a mester szíve is meglágyul, és mindenben az ifjú Mikulás segítségére lesz.