Nem tudom kinek, hogy sikerült indítani az évet, milyen be nem tartható fogadalmat tettetek, vagy hogyan sikerül a memoriába nehezen beékelődő emlékeket felidézni a szilveszter éjszakáról, viszont én azt hiszem, hogy megtaláltam az újév első napjára a tökéletes filmet. Listán volt régóta, tudtam, hogy elég klasszik meg minden, de úgy sikerült megfognia, hogy észre se vettem. Csak megtette.
A történet igen egyszerű: Prot (Kevin Spacey) azt állítja, hogy a K-Pax nevezetű bolygóról érkezett az űrből, azért hogy szemügyre vegye kicsit hogyan élünk mi, emberek. Feljegyzéseket gyűjtsön rólunk. A fény zavarja, mert náluk félhomály uralkodik, ezért napszemüvegben jár-kel többnyire, és nem azért, hogy eltakarja annak a bizonyos növényfajtának az egyik hatását. Mivel őrültnek tartják ezért beutalják egy "diliházba", ahol Dr. Powell (Jeff Bridges) foglalkozik vele. Addig semmi különös nincs az esetében, amíg el nem kezd olyan dolgokat mondani és mutatni, amitől tátva marad a csillagászok szája. A kíváncsiság pedig végig ott motoszkál az emberben, hogy akkor most mi az igazság. Ezt mutatja be a film, miközben elgondolkodtat, az érzelmeinkkel labdázik, és egy cseppnyi társadalomkritikát is becsúsztat a lapok közé.
Kevin Spacey, WTF. Komolyan. Láttam sok filmben, sokféle karaktert játszva, de ez akkor most üti mindet. Annyira nyugodtan, hitelesen és szimpatikusan járkál a vásznon, hogy uralja a pillanatokat. Jeff Bridges pedig a tökéletes társ mellé, aki a kétkedő orvost, úgy hozza, hogy az ész érveiben megjelennek a kételyek. A kettejük közti párbeszédek a csúcspontok. A mellékszereplőkkel sincs semmi gond, csak most a háttérbe szorítják őket, tényleg a "mellék" szerepét töltik be.
Attól zseniális az egész, hogy rendkívül érdekes a sztori és folyamatosan az egekben tartja a figyelmünket. A kíváncsiság, a titokzatos különösség, olyan elegyet alkot amitől egyszerűen rákapsz az ízére. A fényképezés csodálatos, abszolút passzol a légkörhöz, a rejtélyes hangulathoz.
Az ilyenek miatt jó a filmkészítés, mert meglehet valósítani efféle ötleteket, amiről gondolkodik az ember, amire kíváncsi. Olyan "Mi lenne ha.." beütésű az egész. Amivel egyébként rögtön az elején megnyertek az a soundtrack volt. Sejtelmes, bekúszik a füledbe és nem akar kijönni belőle - mondhatnám, hogy olyan mint a fülbemászó, de ez szar hasonlat lenne. Ed Shearmur felelt a zenékért, és azt hiszem egy elismerő bólintás most innen ment neki. Bár kétesélyes, hogy megkapja-e. Írnék még róla, de nem akarom lelőni más számára a cselekményt, mert tényleg remekül megírt forgatókönyvvel bír, úgyhogy aki még nem nézte meg az ne habozzon vele sokat.
Az érzelmek amiket létrehoz a nézőben azok meg működnek, hiába. Nem giccsesek, nem álszentek, egyszerűen életszerűek. Az értékelés úgy nézett ki, hogy az elején elindult felfelé és valahol 9/10 környékén állt meg. Egyetlen negatívumot tudok talán felhozni, amikor közeledünk az igazság felfedéséhez, ott volt pár kicsivel szintelenebb rész, de tényleg elenyésző. Egyszóval legyen még sok ilyen élmény az idei évben.
