Ha sikerül elfogadnunk, hogy az a bizonyos Misfits, amely tele energiával, frissességgel, morbid és eszeveszett humorral tette ki mindazt a fantasztikus brit sorozatot, amiért rajongtunk, most végérvényesen halott akkor (és CSAKIS akkor) van értelme beszélni a negyedik évadról. Márpedig el kell fogadnunk hiszen az az eredeti szereplő, aki önszántából még nem lépett volna ki a szériából most a készítők által halálozik el. A kör bezárul, a Misfits pedig végleg metamorfizál egy popkulturális, szabadszájú, de mára kiégett és fantáziátlan angol sorozattá.

Mint tudva lévő, sajnos a harmadik évad eléggé leengedett a zseniális első két szezonhoz képest és az őskarakterek is elszállingóztak mostanra, de azért a szuperképességekkel felruházott elbaszott fiatalok sztorija nem ér véget. Jönnek az új arcok.

Kezdem a pozitívummal: a Misfits megmaradt annak a beteges humorú, fiatalos angol szériának, amiként megkezdte a működését. És akkor itt körülbelül részemről ki is van merítve a harmadik évad dicsérni való része. Már a második szezon is kissé zavaróan koncepciótlanra sikerült (de ott kellően ellensúlyozták), viszont ez most hatványozottan áll erre az etapra, amiből jócskán eltűnt a markáns frissesség és egyediség, megkopott a hangulat illetve az ötletgazdagság, amivel az írók feldobták, kiemelték a középszerűség mocsarából, majd katartikus szintre lőtték be. Kis túlzással kijelenthető, hogy a Misfits a Skins sorsára jutott. A tovább után enyhe spoilerek.

Érdekes helyzet, hogy a Misfits készítői a kialakult hátrányból már szinte előnyt kovácsoltak. A legszórakoztatóbb karakterük kényszerű elvesztése ellenére ugyanis nem estek jajveszékelve pánikba, hanem kifejezetten erős kezekkel tartották azt a nívós színvonalat, amelyet eddig két évad alatt felállítottak. Robert Sheehan kiesése afféle váratlan lábtörésként érhette volna a harmadik évadot - gondoltam én -, de ezt sebészi magabiztossággal kezelték úgy, hogy az újonnan behozott főkarakter (Rudy) a Vat-dö-fakkos angol, mocskos élű humort részben átkopírozta bongyorhajú elődjétől, másrészt viszont hozott magával annyi eredetiséget - és persze KÉPESSÉGET -, ami simán megállja önmagában is a helyét.

Mivel hogy nem rég tért vissza az angolok egyik legjobb fantasy-vígjáték sorozata - a harmadik évad premierje már lement, igyekszem írni róla -, és ahogy azt már korábban említettem, Nathan azaz Robert Sheehan frenetikus, könnyfacsaróan elvetemült figurája ezúttal inkább a filmezés mezejére merészkedik, ennek okán kapott egy búcsúepizódot. Tudom, hogy hatalmas bánat ül most minden Misfits-imádó néző szívén, úgyhogy kis vidámság azoknak, akik esetleg még nem látták, a tovább után feltöltöttem a szóban forgó 9 perces minizódot.

A harmadik évad premierjéhez előételként, étvágygerjesztőnek tökéletesen funkcionál.

Oltári gáz, de Robert Sheehan nem lesz benne a harmadik évadban. A filmezés mezejére lép, ez van. A könnyeket felitatandó: kap egy 8 perces online búcsúepizódot, amiből dobtak egypercnyi részletet (a 8 percből, wtf?). Szóval az egyik legszórakoztatóbb sorozatos csávó, aki egy barom. De van stílusa.

Megint azt csinálta a sorozat, amihez a legjobban ért. Felvezetett egy necces szituációt, amiből baromi jól vágták ki magukat. És persze szórakoztatott. Ráadásul két kézzel nyújtózom a következő évadért. Ez az amikor olyat tudnak, hogy becsúszik egy hármas, mint Nathannek.



Egyetlen egy zavaró dolog volt a második évadban az előzőhöz képest, mégpedig az, hogy nem tudták mi a fene legyen a fő szállal. Volt is, meg nem is. Ami volt az viszont nem volt túl erős, ezért inkább a minden részben mutatunk valami újat dologgal jöttek, amin persze visítva lehetett szórakozni, csak közbe nem kötötték annyira egymáshoz az epizódokat.

Ez a jövőből jöttem mesterségem címere ügy egy picikét sántított. Az viszont mindenképp elismerésre méltó, hogy maradtak a töménységnél. Nincs időhúzás, nincsenek felesleges kitérők, azonnal kapjuk az arcunkba a lényeget. A felfedezés ilyen volt például, amikor ugye hirtelen kirobban a hír a képességekről. Szintén necces, "nanee!" felkiáltások hangoztak el a számból a nézés közben, de persze erre remek fegyverük, képességük van az íróknak, hiszen bármikor kivágják magukat ezekből a csapdákból. Közben pedig tolták folyamatosan a betegebbnél betegebb képességeket (csávó aki a játékban él, +1?) vagy pl. a tejesember személyében. Ezt azért mondjuk rendkívül furcsáltam, hogy mennyi embernek lett hirtelen képessége, és hogy mennyire könnyedén veszi mindenki. Az abszurdítás még túlzóbbá vált, mint az első évadban, mert ott volt még némi földhöz ragadtság, itt most lehetett érezni, hogy kezd eltűnni. Meglátjuk, hogy ez hátrányára vagy előnyére változik-e majd.


I am Jesus Christ.

Nathan sírva röhögős szövegeit csak éltetni lehet, maradt szinten a csávó, talán egy kicsivel még elfajzottabb poénok voltak, mint eddig. A tesós epizód drámailag maximálisan hozta magával a hangulatot, durva szellemi ütést okozva a befejezéssel. Tudnak, mondom. Tehát, természetesen a sok agyzsibbasztáson túl, dráma is akad, de az izgalmi faktort sem dobták a kukába, minden részben van valami ami pumpálja az adrenalint.

Az évadzáró vége meg epic volt. Ahogy sávot váltottak, majd szépen elhúztak abból a helyzetből, amit az ostoba döntésekkel hoztak a fiatalok, az ragyogó lépés. És persze meghagyták, hogy magunkban örlődjünk azon, hogy mondjuk Nathan mit fog reagálni ebben a szituációban. A csalódás kizárva. Nem tudom mennyire tartják ezt a kaotikusságot a következőkben, a lehetőséget ügyesen kidolgozták ismét, hogy majd élhessenek vele. Benne van a 3 legjobban várt sorozatomban a 3. évad. Next level!

A pontszámot majdnem elfelejtettem: a főszállal való bukdácsolás miatt 1 pontot levonok, a 8/10 viszont bivaly erős.
 

Itt írtam az első évadról, amiben említettem a precíz kis állóképeket. Most láthattok párat, plusz még pár fotót.



 

Az angolok odabasznak, ahogy illik, ők már csak ilyenek. Arról beszélek, hogy olyan a sorozat, mintha a Skinst megfűszerezték volna némi horror/thriller beütéssel. Kicsit sarkítok, de képzeljétek el, hogy milyen lett volna a Heroes ha van tökük a készítőknek és ezt nem is felejtik el? Gondolom megvan, na, az angolok bizony megcsinálták.