Gondolom, nem én vagyok itt az egyetlen, aki gyerekként megpróbálta meglesni a Jézuskát -  amint épp a karácsonyi ajándékok fa alá helyezésének titkos műveletét hajtja végre – persze sikertelenül. A Polar Expressz főszereplője is hasonlóan kíváncsi természetű, csak amerikai lévén ő értelemszerűen azért hegyezi a fülét, hogy vajon meghallja-e a Mikulás száncsengőinek csilingelését. Legnagyobb meglepetésére azonban a ház előtt nem rénszarvasok húzta szánt, hanem egy hatalmas vonatot talál. A kalauz egy északi-sarki túrára invitálja hősünket, aki természetesen él a lehetőséggel, hogy sok más pizsamás gyerek társaságában, egy veszélyes és kalandos út során eljusson a Télapó birodalmába.

Nem mondhatnám, hogy újszerű, azt meg végképp nem, hogy kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag a történet, de gyerekeknek készült, és nekik valószínűleg teljes mértékben megfelel. Azon felül, hogy végtelenül egyszerű, kissé a Karácsonyi énekre is hajaz, de ezt a szálat egy nagyon jó utalással sikerült a helyére tenni egy olyan jelenetben, ahol egy bizonyos formában még maga Scrooge is megjelenik. Az ilyen ötletek miatt működik a dolog, és lesz érdekes a film, de vannak negatívumai is. A feszültségkeltésre való törekvés például elég vérszegényre sikerült, mert nagyjából az teszi ki az egészet, hogy valami leesik vagy felkapja a szél, hőseink pedig kétségbeesetten kapkodnak utána. Amikor rövid időn belül harmadszor is elismételték ezt, azt már kicsit soknak éreztem.

Ha megkérdeznék véletlenszerűen egy huszonévest, hogy az elmúlt pár évből mondjon egy zenés kultfilmet, akkor szinte biztos, hogy kapásból a BC-t vágná rá. Persze kevesebben tudják talán, hogy ott van a Nesze neked Pete Tong, ami szintén zseni a műfajban, de mégis Kalkbrenner akkora visszhangot váltott ki 2008-ban ezzel a filmmel, hogy azt még ma is hallani.



A film olyan, mint egy bazi hosszú videóklipp a Kalkbrenner albumhoz. Rengeteg remekül megkomponált kép, zene, drog, vizuális szemcukorkák. És van benne, úgy 20-30 perc történet is. Utóbbi, ami állítólag a DJ életéből kiragadott eseményekből és fikcióból építkezik. Egyetlen bajom nekem ezzel a történettel az volt, hogyha körülnézünk a világban DJ-k terén, akkor a nagy részüknek hasonló élete lehet. Diszkóban töltött gyermekkor és a drogokban való lubickolás. A különbség az, hogy Icarusnak nagyobb tehetsége van a zenéhez, mint mondjuk pár átlagos dj-nek, na és persze az, hogy ő megjátszotta, mi lenne ha az albumhoz csinálna egy filmet is. Bejött neki, nagyon. Az más kérdés, hogy ez az önpromó mennyire szúrja egyes emberek szemét, mert akárhonnan nézzük, ez bizony elég durva reklám az albumnak. De, mint mondtam bejött.

Én személy szerint nem rajongok az albumért, a filmből két szám volt, ami igazán tetszett, de mindenképp jól csúsztatták az adott jelenetek alá a trackeket ezt el kell ismerni. Filmként tekintve rá, nem nézve mögöttes hátteret sem semmit, egész korrekt alkotásról beszélünk, ami simán le bír kötni másfél órára. Hát, ha még szereted ezt a zenét.

Színészeket tekintve, azt leszámítva, hogy Kalkbrenner végül is magát hozza nagy részben, semmi gond nincs. Meg hát jól játszik, élvezi a zenét, partizik, akár egy Dj. És talán az egyik (nagyobb) pozitívum az NDK jelleg teljes mellőzése. Nem érződik rajta az a teljesen rossz németfilm érzés, nem zavaró a nyelv, és nem a Balatonon minden évben feltűnő tipikus deutsch arcok szerepelnek benne. Számomra ez mindenképp előny, mert különben végig se tudtam volna nézni, ehhez képest még tetszett is. A doktornő volt talán zavaró itt-ott, nem tudom pontosan miért, csak néha irritált ahogy megjelent a vásznon.

A dráma részét jól vetették papírra, majd jól ültették át a képernyőre. Nem éreztem, hogy hamis érzelmekkel vagy súlytalan dolgokkal dobálóztak volna. Végig megtartott a film, csak a végén engedett a szorításból, aztán be is nyomtam abból a két számból az elsőt.

A vége egyáltalán nem meglepő, már az elején tisztában lehetünk vele, hogy mivel fogják zárni soraikat. A kiszámíthatóság ellenére, ezt pont elfelejtjük az egész film alatt, csak a végén ugrik be, hogy hát persze. Hogy ez miért van? Mert működik a film. Ezért egy 7/10-et mindenképp megérdemel, az újranézés viszont biztos, hogy csak több év elteltével fordulhat elő. Ha meg nem akkor így jártam:).

Avagy Machete Kills Before. Amikor még teljes tudatlanságban, mondhatni Rodriguez-szűzen az egyik haweromnál VHS-ről betoltuk az előtte lévő nap éjjel felvett mozit, nem gondoltam, hogy tizenpár évvel később akkora kultusza lesz, amit még Shaquille O'neil sem fog felérni. 10-11 évesen a kutya nem gondolkodott azon, hogy mennyire gázok azok a vámpírok, vagy hogy ugyanmár a kereszt akkor tényleg hatásos-e ellenük?! Fenét nem érdekelte, csak láthassuk, ahogy Clooney pofán lövi őket és közben káromkodik mi meg jót röhögünk. Ez a bejegyzés is valami ilyesmiről szól.

Ez az az eset, amikor nem értem az éltetést, az imdb pontszám is jó magas, de kérdem én mire fel? Az odáig rendben, hogy rideg dráma gyönyörű fényképezéssel, de egyszerűen unalmas volt. Kezdjük az elején. Előzetesen csak annyit tudtam róla, hogy k*rvajó, érdemes beiktatni. Direkt nem olvastam utána meg semmi, meglestem a posztert, lekaptam aztán betoltam a lejátszóba.

Milyen eredménye lehet annak, ha előszednek két letűnt, kissé háttérbe szorult, a fényéveit már letaposott sztárt, hogy álljanak össze lövöldözni egy picit és közben valamiféle igaznak látszó érzelmet is tápláljanak egymás iránt? Szórakoztató? Egy picit? Igen egy halvány szinten bejött, mégha utána Cruiseal közölték is, hogy kell valaki mellé a MI:4-be, mert egyedül kevés lesz. Azért lehet vele elütni egy kora délutáni órát, mert abszolút komolytalannak szánták, ami ordít róla.

Imdb 4.6 Hahahe. Azzal akartam kezdeni a posztot, hogy ez a tipikus példája, amikor az Imdb hazudik, de nem tehetem, mert azt hiszem értem miért áll ezen a pontszámon a Skyline. Egy egész izgalmas sci-finek indul, és a 10 millió, amit kaptak, azt mind belefektették az effektekbe. Mi a gáz? Hát a vége az nagyon, és hát a szereplők sem A listások, de mondjuk ez a fenét nem érdekelné, csak ne lenne ekkora botrány a befejezés.

Nem nagyon áradozott senki erről a filmről, ezért én se vártam sokat tőle, és talán ez is közrejátszott abban, hogy milyen jól elszórakoztatott a Centurion.

Neil Marshall rendező egy nyúlfarknyi ötletből építkezett, és nem azt mondom, hogy sikerült kihoznia belőle a maximumot, de azért szépen felépítette a filmet. Ami rögtön szimpatikussá tette számomra, az a viszonylag rövid, bő másfél órás játékidő. A történelmi filmek többségéhez képest nem akar nagyra törni; egyetlen célja a szórakoztatás, ami ugyan néha a hitelesség rovására megy, de ettől még egy izgalmas, gyors sodrású mozit kapunk, ami nem tesz felesleges köröket, nem viszi túlzásba a drámát és egy pillanatra sem válik unalmassá vagy giccsessé.

Avagy hogyan kell nyomasztó akciódrámát készíteni Michael Caine-el. A napokban beugrott, hogy van ez a bosszúfilm, ráadásul angol, úgyhogy még tökös is (gondoltam) és igazam lett. Egyébként témáját tekintve egyből a Gran Torino villant be Eastwooddal, de tényleg csak felületesen, mert az teljesen máshogy játszódik le, mint a szóban forgó film. Csak azért, mert itt is szemét fiatalok, herkás utcagyerekek ellen kell felszólalnia egy idős, háborút megjárt öregembernek.

Fogalmam sincs, mit képzeltem, amikor a Last Exorcism-ra esett a választásom, mivel köztudottan rühellem a kézikamerázást, és az eddigi Ördögűző-filmek se jöttek be igazán. Mentségemre szóljon, fingom nem volt róla, hogy ez kézikamerás cucc lesz, mert se egy trailert, se egy képet nem láttam belőle. Volt is meglepetés, amikor már az első pillanatokban gyönyörűen beremegő kamera szédítő-émelyítő hatásával szembesültem, de úgy gondoltam, hogy kemény vagyok, és végig fogom nézni.

Hogy kemény vagyok, ahhoz kétség nem férhet, bár meg kell jegyeznem, hogy az alig 90 perces filmet több, mint 3 órán keresztül néztem. Kb. 10 percenként kellett megállítanom hosszabb-rövidebb időre, és ennek sokkal kevésbé az idegesítő kamera volt az oka, mint inkább az, hogy ez még a Paranormal Activity-nél is unalmasabb!

A mostani animációs kínálatot figyelembe véve, a Despicable me nekem simán várós volt. A tréler meggyőző volt, Imdb-n jó pontszámmal szerepelt (még mindig: 7.6) és úgy tűnt, hogy a sztori kiemelkedik az elburjánzott gyerekmese klisé rengetegből. Minden adott volt, mégsem éltek vele teljes mértékben. Hiszen a Gru olyan lett, mint a mostanság születő mesék jelentős százaléka: aranyos történet cseppnyi szomorúsággal, jó karakterekkel és kevés érdemleges humorral.

A sztori egy született gonosztevőről szól, Gru-ról, akinek az élete abból áll, hogy gonoszságokat követ el. Most viszont feltűnik egy vetélytárs, Vektor, aki ellop egy piramist ezzel pedig feladja a labdát főszereplőnknek, aki úgy dönt visszavág. Méghozzá úgy, hogy ellopja a holdat az égről. A csavar az, hogy örökbe fogad 3 lurkót, akik a tervéhez kellenek, és miután felhasználta őket, megszabadul tőlük. Természetesen itt kerül homok a gépezetbe, mert megszereti a kölyköket, aztán jön a bonyodalom. A film legnagyobb ászait még nem említettem, ők a Minyonok, akik Gru segítői lényegében, kis együgyű sárga törpék, akiken sokat lehet mosolyogni. Egyértelmű favoritok.