Avagy Machete Kills Before. Amikor még teljes tudatlanságban, mondhatni Rodriguez-szűzen az egyik haweromnál VHS-ről betoltuk az előtte lévő nap éjjel felvett mozit, nem gondoltam, hogy tizenpár évvel később akkora kultusza lesz, amit még Shaquille O'neil sem fog felérni. 10-11 évesen a kutya nem gondolkodott azon, hogy mennyire gázok azok a vámpírok, vagy hogy ugyanmár a kereszt akkor tényleg hatásos-e ellenük?! Fenét nem érdekelte, csak láthassuk, ahogy Clooney pofán lövi őket és közben káromkodik mi meg jót röhögünk. Ez a bejegyzés is valami ilyesmiről szól.
Nem tudok elmenni mellette, hogy ez még így, egy laza évtizeddel később is úgy vág pofán, mint Mike Tyson akárkit fénykorában (vagy Zach Galfianakist, hogy aktuálisabb legyek). Nem számít mennyire gagyik a robbanások, vagy hogyan marja le a vérszívók fél arcát a hitevesztett pap szenteltvize, a lényeg, hogy eszeveszett jó szórakozást biztosít még 2010-ben is. Sorra születnek a Badass pillanatok, amiket igazából Clooney biztosít szinte percről percre, de nem lehet elmenni a hamvas bőrű alig, hogy magát nőnek mondható Juliette Lewis nyílpuskás jelenetei mellett, amiket egyszerűen öröm nézni. Vagy Harvey Keitel zseniális oltásai sem biztosítják a fapofát, pláne ha ilyenek hangzanak el:
"Te az a tipusú vesztes vagy, aki észre sem veszi, ha nyert?"
Aztán ott vannak a mellékszereplők, van aki háromszor (Che Martin) lép a vászonra három karaktert formálva meg, csak hogy még nevetségesebb legyen az egész szituáció, és naná, hogy működik. Aztán a hatlövetű fa*zlövetű Sex Machine (Tom Savini) nagy kedvenc szintén, és akkor a lyukas kezű Tarantinoig még el sem jutottam. Danny Trejo pedig még jóképű ifjoncként feszít, aki jóravaló úriemberként egy lepukkant bár legösszevertebb arcú csaposát hozza. Hiába, a tehetség utat tör magának. Salma Hayek isteni 5 percét pedig a Youtube-faló videónézőknek ajánlanám szeretettel.
'96 az évszám, jelzésértékűen ideírom, csak hogy tudjátok, melyik időben születtek a magasfokon szórakoztató popcornfilmek. Ugyanis miután részletesen levezényelte Rodriguez a két tesó zűrös kezdését, olyan hentelésbe kezd, amit unalmasnak és élvezhetetlennek egyszerűen képtelenség nyilvánítani. Bizonyított tény. A humorról lehetne még sorokat írni, mikor pl a gitáros egy emberi testen húzza a talpalávalót, az valami szörnyen buta és gagyi, azaz annyira szar, hogy már jó. Tele van hasonlókkal, de abban szerintem megegyezhetünk, hogy Clooney egysorosai lazán fölé nőnek ezeknek.
Klasszikus, de még milyen. Clooneynak szerintem azóta se volt ekkora cool akciószerepe, mint amit itt leművel. Nem igazán szeretem pontozni ezeket az alapműveket, pláne ha már gyerekként éltettem őket, de azért egy kövér 8/10-nek mindenképp itt kell állnia. A folytatások meg mind gyenge szarok, sajnos a (magyar) címükön kívül semmi más rokonságot nem mutatnak eme remek darabbal.
