Misztikus thriller Julianne Moore-ral és Jonathan Rhys Meyers-szel, az Azonosság (Identity) írójától. A pszichológusnő (Moore) apja felkérésére megvizsgálja egyik páciensét (Meyers), akiről hamar kiderül, hogy nem egy hétköznapi tudathasadásos beteg. Miközben újabb és újabb személyiségek törnek elő belőle, egyre több rejtélyes haláleset történik, melyek valamilyen módon összefüggésben állnak egy régi jelképpel. A doktornő nyomozni kezd, de a megmagyarázhatatlan jelenségek száma csak nő…

Elég lassan indul be a film, az első fele vizsgálatokkal és nyomozással telik, a végére viszont felgyorsul a tempó, és minden titokra fény derül. Ennek ellenére én mégis az elejét találtam érdekesebbnek, mert ott még minden esély megvolt rá, hogy egy újszerű, fordulatos, Azonosság-szintű thriller kerekedjen belőle, de a történet egy idő után egészen más irányba terelődik, ez pedig határozottan nem tesz jót a Shelternek.

A 4. részben egészen új oldaláról mutatkozik meg a sorozat, nem elég, hogy 3D-ben járhatunk a zombihordák csodájára, de még a játékból (egészen pontosan az 5. részből) is rengeteg motívumot vettek át az eddigiekhez képest. Sajnos azonban történetet írni megint elfelejtettek, így az Afterlife korántsem lett olyan jó, mint vártam.

Elég ritkán fordul elő, hogy az ember előzetes megítélés alapján azt kapja egy filmtől, amit vár. Nálam éppen ez az eset forog fent, hiszen szinte centire azt adta a Social Network, amit a teaser és néhány vélemény olvasása után vártam tőle. Egy antiszociális, intelligens elme szülte ötlet magasabb szintre emelését. Avagy, hogy lett Mark Zuckerbergből, a Facebook alapítójából a világ legfiatalabb multimilliárdosa.


" - Na, látjátok, ez az a csaj Iwiwen."

A kráterarcú Danny Trejo 66 éves korára megérte, hogy legenda váljon belőle, amit Robert Rodriguez alapozott meg neki 2007-ben egy kamutrélerrel. Úgy tűnik 3 év kellett neki, hogy elgondolkodjon, mit akar erre felépíteni egy egész estés mozihoz, de az én tippem inkább az volna, hogy egyik este beszívott a hawerjaival és 4 perc alatt összedobta a történetet, aminek a legfőbb mondanivalója az lett, hogy Machete kibaszottul kinyír mindenkit, a vérrel nem spórolva. Ehhez, azért úgy gondolta szól még pár nagyágyúnak, hogy az üres részeket dobják már fel egy kicsit, nehogy úgy kelljen éreznünk csorba az a forgatókönyv. Persze nyilván senki nem a mondanivaló miatt hullatott el pár könnycseppet, ennek a gyöngyszemnek a nézése közben, csak az eszetlen röhögését nem tudta kordában tartani, a monumentális akcióironikus túlzások miatt. Valahol itt érhette el a célját Rodriguez, mert a Machete veszettül szórakoztató A kategóriás B mozi lett.

A Fűrész sorozat első része a maga zseniális fordulataival klasszikussá nőtte ki magát a horror, ill. thriller rajongóinak körében. Azóta minden évben kaptunk egy-egy újabb részt, de a színvonal óriási mértékű esését látva csak reménykedni tudtunk benne, hogy előbb-utóbb elvarrják az utolsó szálakat is, és hagyják végre Jigsaw-t békében nyugodni. A befejező részként beharangozott Saw 3D ezt többé-kevésbé meg is tette, ezért nagy esély van rá, hogy ezúttal tényleg véget ért a játék.

Ha a 6. részig képtelen volt megújulni a sorozat, akkor ez most miért is lenne másképp? A történet ugyanaz, mint az eddigi epizódok esetében, ahol nem csapatjáték van, hanem egyetlen emberért izgulhatunk. Bobby rossz fát tett tűzre, ezért Jigsaw csapdájában találja magát, és rövid időn belül végig kell mennie egy útvonalon, ahol különböző akadályokat kell leküzdenie, különben szerettei isszák meg a levét. Mindeközben Hoffmann körül tovább szorul a hurok.

15 éve robbant be a mozikba minden idők első egész estés animációs filmje, a Toy Story, és azonnal belopta magát gyerek és felnőtt szívébe egyaránt. Nem is csoda, hogy 1999-ben elkészült a hasonlóan magas színvonalú folytatás. A siker ellenére viszont sokáig úgy tűnt, hogy kedvenc élő játékaink már nem térnek vissza a vetítőtermekbe, de szerencsére a Pixar boszorkánykonyhájában egy kis pihenő után újra elővették a hozzávalókat, hogy 11 év elteltével megalkossák a Toy Story 3-mat.

Akik nem tudtak kibékülni vele, hogy Paul W. S. Anderson Resident Evil filmjei messziről sem emlékeztetnek a játékra, azok örülhetnek, hiszen pont nekik készült a Bioterror. Full CGI az egész, ráadásul teletömték utalásokkal a játékokra, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a főszereplő maga Leon S. Kennedy, aki az egyik legnagyobb rajongótáborral bíró karakter a Resident Evil világában.

Az Apokalipszis óta eltelt pár év, a fertőzés kiterjedt az egész világra, aminek következményeként az egész bolygó sivataggá vált. Ahogy nő a zombik száma, úgy fogyatkoznak a túlélők, elég kevesen maradtak, és az országutakat járva küzdenek az életben maradásért. Alcie csatlakozik Claire konvojához, és együtt indulnak Alaszkába, ahova állítólag még nem tette be a lábát a vírus. Ezalatt egy földalatti titkos laborban tovább folynak a kísérletek…

Eléggé megváltozott az összkép az előző részekhez képest, egyfajta poszt-apokaliptikus hangulat hatja át az egészet, és ez főleg a lenyűgöző látványvilágban mutatkozik meg. A kietlen, sivatagos tájak a porba döngölt épületekkel karöltve remekül ábrázolják a haldokló Földet. A rothadás és pusztulás világa ez, ahol a túlélők még egy doboz cigarettáért is vásárra viszik a bőrüket.

Ez az az eset, amikor végig érzed, hogy valami hiányzik. Nem feltétlenül tudod eldönteni, hogy mi, csak ott motoszkál benned, hogy ez így nem az igazi. Ez tökéletesen illik A szólistára. Egy realista August Rushnak indult, aztán levetkőzte magát és teljesen más lett belőle. Mintha nem is tudta volna pontosan a rendező, hogy mi a fenét akar kihozni ebből a drámából. Ezt érezni rajta.

Ryan Reynolds alakított, de mekkorát! Ebből az emberből sok mindent kinéztem volna, de azt nem, hogy így elvisz a hátán egy másfélórás, egy helyszínes thrillert, ahol a helyszín ráadásul mindössze egy istenverte koporsó. Mivel baromi nehéz spoilermentesen írni erről a filmről, megpróbálom nagyon röviden összeszedni a lényeget.

A cím magában foglalja az egész történetet: Paul Conroyt élve eltemették. Természetesen nem üres kézzel hagyták sorsára, többek közt egy pislákoló zseblámpát, egy merülő mobilt, egy öngyújtót, egy laposüveget és egy bicskát talál magánál. A kijutásra azonban ezek aligha alkalmas eszközök, így nem marad más választása, telefonon kell mielőbb segítséget hívnia. A bökkenő csak az, hogy fogalma sincs, hol van, és hogy került oda. Rövidesen elrablói is felveszik vele a kapcsolatot, akik egyre vadabb dolgokat kérnek tőle…

A posztereket és trailereket elnézegetve kérdéses volt számomra, hogy ez az ötlet megérett-e egy másfél órás produkcióra, de azt kell mondanom, hogy kihozták belőle a maximumot minden téren. Mielőtt valakiben kétségek támadnának a hitelességet illetően, például azért, mert hősünk a föld alatt telefonálgat, ahol elvileg nem kéne térerőnek lennie, megnyugtatok mindenkit, hogy szépen lassan mindenre megkapjuk a kielégítő magyarázatot. A forgatókönyv meglepően jól sikerült, az érdekfeszítő fordulatokon túl még egy jó adag társadalomkritikát is csempészett a filmbe.