Ha van még olyan, aki nem látta ezt az alapabbnál is alapabb karácsonyi vígjátékot, az most csapja arcon magát, és azonnal írja fel a pótolnivalók listájára Griswoldék ünnepi kalandjait!

Azt hiszem, sikerült megtalálnom minden idők legelborultabb karácsonyi filmjét... A Santa’s Slay-ből ugyanis kiderül, hogy a Télapó valójában az ördög fia, aki csak azért volt kedves az elmúlt 1000 évben, mert elvesztett egy fogadást egy furfangos arkangyal ellen. A büntetés ideje azonban lejárt, így a Télapó újra visszatérhet kedvenc időtöltéséhez: a mészárláshoz.

Remélem, már ebből leesett mindenkinek, hogy eléggé elvetemült horror-vígjátékkal állunk szemben. A Mikulás itt nem a megszokott, kedves, pocakos öregember, hanem egy hatalmas, kigyúrt állat (Bill Goldberg ex-pankrátor alakítja), kinek szánját rénszarvasok helyett egy bölény húzza. A piros ruhás hegyomlás ráadásul nem hétköznapi ajándékokkal kedveskedik idén a gyerekeknek; robbanó dobozokat helyez el a fa alá, karácsonyfadísznek álcázott füstbombákat hajigál, máskor meg egyszerűen csak puszta kézzel öl meg mindenkit, aki az útjába kerül. 

Milyen eredménye lehet annak, ha előszednek két letűnt, kissé háttérbe szorult, a fényéveit már letaposott sztárt, hogy álljanak össze lövöldözni egy picit és közben valamiféle igaznak látszó érzelmet is tápláljanak egymás iránt? Szórakoztató? Egy picit? Igen egy halvány szinten bejött, mégha utána Cruiseal közölték is, hogy kell valaki mellé a MI:4-be, mert egyedül kevés lesz. Azért lehet vele elütni egy kora délutáni órát, mert abszolút komolytalannak szánták, ami ordít róla.

A mostani animációs kínálatot figyelembe véve, a Despicable me nekem simán várós volt. A tréler meggyőző volt, Imdb-n jó pontszámmal szerepelt (még mindig: 7.6) és úgy tűnt, hogy a sztori kiemelkedik az elburjánzott gyerekmese klisé rengetegből. Minden adott volt, mégsem éltek vele teljes mértékben. Hiszen a Gru olyan lett, mint a mostanság születő mesék jelentős százaléka: aranyos történet cseppnyi szomorúsággal, jó karakterekkel és kevés érdemleges humorral.

A sztori egy született gonosztevőről szól, Gru-ról, akinek az élete abból áll, hogy gonoszságokat követ el. Most viszont feltűnik egy vetélytárs, Vektor, aki ellop egy piramist ezzel pedig feladja a labdát főszereplőnknek, aki úgy dönt visszavág. Méghozzá úgy, hogy ellopja a holdat az égről. A csavar az, hogy örökbe fogad 3 lurkót, akik a tervéhez kellenek, és miután felhasználta őket, megszabadul tőlük. Természetesen itt kerül homok a gépezetbe, mert megszereti a kölyköket, aztán jön a bonyodalom. A film legnagyobb ászait még nem említettem, ők a Minyonok, akik Gru segítői lényegében, kis együgyű sárga törpék, akiken sokat lehet mosolyogni. Egyértelmű favoritok.

Az angolok odabasznak, ahogy illik, ők már csak ilyenek. Arról beszélek, hogy olyan a sorozat, mintha a Skinst megfűszerezték volna némi horror/thriller beütéssel. Kicsit sarkítok, de képzeljétek el, hogy milyen lett volna a Heroes ha van tökük a készítőknek és ezt nem is felejtik el? Gondolom megvan, na, az angolok bizony megcsinálták.

Tudjátok milyen, amikor a 2. percben már az egész filmet levezettétek, látjátok magatok előtt az összes beleillő klisét, és természetesen a boldogboldog happy endet. Mivel ez a könnyed 80 perc teljesen ilyen, nehéz lesz ajánlanom a filmet, mégis egy picit megérdemli, mert aranyosan buta, és hát ezt ígérte. Legalább nem csapott be senkit, lehet mondani.

Ki ne emlékezne Stifler mamájára vagy a gőzölgő almáspitére? Az Amerikai Pite 1999-es rendkívül jól sikerült bemutatkozása, és a hasonlóan jó második, valamint a még nézhető harmadik rész óta futószalagon érkeznek a gyengébbnél gyengébb folytatások.

Mint a legtöbb Pite-filmnek, ennek a középpontjában is a szüzesség, ill. annak elvesztése áll. Három lúzer rátalál az első részből már ismerős „Bibliára”, ami nem más, mint egy évtizedek óta folyamatosan bővülő titkos szextankönyv. Ennek segítségével végre becsajozhatnának, de a könyv nagy része olvashatatlan, ezért felkerekednek, hogy felkutassák az írókat, és újra összeállítsák a Bibliát.

A szereplők szokás szerint mindenféle extrém szituációba keverednek, melyek egy része ismerős máshonnan, a többi meg csak szimplán fantáziamentes és kiszámítható. A készítők már nem is próbálkoznak valami újdonság nyújtásával, de még csak egy sablonos, ám mégis valamennyire vicces vígjátékra való törekvést sem lehet érezni a film nézése közben. A poénok hiányát csöcsökkel és seggekkel igyekeznek pótolni, így a legtöbb jelenetben legalább egy valaki mindig pucér. Feltűnik a sokadik Stifler is (már meg se próbálják megmagyarázni, hogy milyen rokoni szálak fűzik az eredetihez), és persze az elmaradhatatlan Mr. Levenstein is beköszön.

Ez most egy ilyen rövid írás lett, mert sok hozzáfűznivalóm nincs ehhez a filmhez. A Szerelem Könyve minden kétséget kizáróan a sorozat leggyengébb része, humort csak nyomokban tartalmaz, és minden perce könnyedén előre megjósolható. 2/10 

Mivel manapság nem sok nézhető vígjáték akad, úgy gondoltam, egy régi pótolnivaló darabhoz nyúlok, amit elég sokan ajánlanak és kedvelnek (akár a neten is). Nem bántam meg, jó választás volt, jó poénokkal és egy ambíciózus ötletfelütéssel.

Ez az ötlet az, hogy Peter (a főszereplő) egy hipnoterapeuta segítségével eléri azt az állapotot, amikor megszűnnek a gátlásai, és magasról tesz a munkájára. A csavar, hogy ez csak néhány percig kellene tartson, ám a terapeuta közvetlenül az állapot elérése után gutaütést kap és Peter úgy marad. Mindez azért fontos, mert nincs más amit jobban utálna ennél az irodai robotmelónál. Minden egyes nap kínszenvedés a folyamatos csesztetésekkel, a hétvégi plusz munkával, ezt pedig csak tetőzi, hogy nem fizetik meg rendesen, ahogy illene. Emellett van két hawerja, akik a kollégái, ők is mélyen együttéreznek. Ez az állapot pedig azt eredményezi, hogy Peter magasról szarik a munkára, pecázni jár, hidegen hagyja a főnök dirigálása és az épp bekövetkező leépítéssel sem foglalkozik. Emellett beújít egy Jennifer Anistont is. Több poént is fel lehetett volna fűzni erre az ötletszálra, de alapvetően humorgazdag a film. Egy szórakoztató majd másfélórát bíztosít nekünk.

Elég ha annyit említek, hogy az HBO szállítja? - Talán. És ha azt mondom, hogy a Californication hangulata sejlik fel néha? - Esetleg. Na és ha azt mondom, hogy Thomas Jane (The Punisher) a főszereplő? - Attól függ. És ha azt mondom, hogy egy lecsúszott tanár és kosárlabda edző, akit elhagyott a felesége egy pöcs bőrgyógyászért, leégett a háza, egy sátorban lakik a saját telkén, nincs egy fityingje sem, a biztosító pedig nem fizet? - So-so. Akkor azt mondom mivan ha ez a középkorú faszi, férfi prostinak áll, mert a gimis imidzséből csak a nagy farka maradt meg mára, és valamiből el kell tartsa magát és a két gyerekét? Na ugye, hogy egész érdekes kis sorozat (lehet első hallásra) a Hung.



Na szóval, aki maradt olvasni, annak akkor kicsit mesélek, hogy mi van még itt. Amiket felvázoltam, azokból nem tudom mennyire esett le, hogy a készítők ráfeküdtek a válságra elég erőteljesen, ami érződik is rendesen, de ez nem tartozik feltétlen a Hung vonzerei közé. Thomas Jane remekül formálja meg a nem túl eszes, de a szexben profi Ray Dreckert. Aztán összeáll Tanyaval (Jane Adams), akit felfogad stricijének (hehe) és elindul a Boldogság Tanácsadó biznisz. Azt azért el kell mondjam, hogy szerintem Tanya karaktere húzza le teljesen a sorozatot, hihetetlen irritáló sokszor a nyafogásáival és a mélységes depresszióval a nyakában. Drukkoltam, hogy rúgják már ki, de végül csak itt maradt.

Kellemes időtöltés, olyan szép, naplementés délutánon nevetgélős, cigizős, kávézós, és egy nagy kanálnyi depresszió hozzá az adalék. Ami furcsa viszont, hogy 26 perc átlagosan egy epizód, és bizony sokszor érezni, hogy ez kevés, ha rendesen akarnak drámázni, és hát úgy tűnik valami olyasmi a tervük. Az évad végére ez szépen körvonalazódott, ezért furcsa, hogy nincs 30 perc egy epizód sem, hiszen ha drámasorozat, akkor minimum 40 perc az átlag, nem véletlenül. A bajom az lett a végéhez érve, hogy a mellékszereplők lehúzták néha, az amúgy is kevés játékidőt. T. Jane-el semmi gond, de a másik Jane borzasztó, komolyan nagyon idegesítő és zavaró. Az ex-nej, Anne Heche pedig szintén valami ilyesmit tudott produkálni, borzasztó szar és idegesítő volt. Értem én, hogy a "hülyepicsát" és a gyerekeivel törődő anyát kell összekombinálnia, de ebben a formában, ahogy ezt előadja, az nem adja (haha). Ezt a felborított egyensúlyt próbálja kiegyenlíteni Rebecca Creskoff egészen ügyesen. Ő érzelmek nélkül játszik, csak az üzletet szem előtt tartva, miközben azért igénybe veszi a szolgáltatást olykor-olykor. Drukkoltam az évad végén, hogy Ray bízza rá magát.



Összességében elég jó kikapcsolódás a Hung, viszont a humort a lelkibb dráma váltja fel szépen lassan ballagva a finálé felé. A fináléről annyit, hogy hangulatban hozta, amit kellett neki, keserű mégis szép lezárással, egy hatalmas monológgal a végén. 8/10-et simán megért az utolsó epizód, ezen kívűl még az 5. rész húzott elő egy ászt a pakliból.

A remek fényképezés szintén a sorozat erénye, ezen a képen picit feljebb látszik is, de néhány napja lőttem még jópár hihetetlen hangulatos képet belőle, erre tudjátok megnézni őket.

Viszont az irritáló szereplők mellett nem tudok elmenni, az ő karakterük és mindennapjaikban való nézelődés nem feltétlen sorolható a pozitívumok közé, így 7/10 megy az egész évadra. A folytatás mindenképp nézős.

Az előzetesek, a posterek, és a két főszereplő, engem totál meggyőzött anno, hogy majd egy eszetlen akció-vígjátékot kapunk az arcunkba Adam McKaytől. Sajnos nem így lett. Hiába szakadtam meg régen Will Ferrell idióta humorán, mára ez tovaszállt, pedig most sem kételkedtem benne. Marky Mark gondoltam majd asszisztál, de a kiabálásain kívül nem sok mindent mutat nekünk, még ha vicces is volt, ahogy Eva Mendesre rácsodálkozott. Közepes és unalmas lett a PP, ezt főleg abból lehetett érezni, hogy olyan volt mint egy hosszútávfutó a maraton után: izzadságszagú.