Tudjátok milyen, amikor a 2. percben már az egész filmet levezettétek, látjátok magatok előtt az összes beleillő klisét, és természetesen a boldogboldog happy endet. Mivel ez a könnyed 80 perc teljesen ilyen, nehéz lesz ajánlanom a filmet, mégis egy picit megérdemli, mert aranyosan buta, és hát ezt ígérte. Legalább nem csapott be senkit, lehet mondani.

A törénetbe Ryden (Alexis Bledel) diplomaosztója után csatlakozunk, és abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy ő már mindent eltervezett a jövőre. Kinézi a lakását, lefoglalja, hogy majd kifizeti abból az állásból, amit a pár óra múlva megejtendő interjún fognak neki az ölébe ejteni fülig érő mosollyal. Kitaláltátok? Persze, hogy nem így lesz, ez egy film emberek! Utóbbit erősen ironikusan kell érteni. Azt elfelejtettem mondani, hogy közben az FNL irányítója Zach Gilford, gyerekkori legjobb barátja a lánynak, fülig szerelmes mivoltát pedig baszik észre venni a leányzó, az hiába szurkodja a szemét már évek óta. Na bumm. Ha nem tegnap nézted jelenlegi életed harmadik filmjét, akkor láttad már.

Mi az első jó hír? Az hogy Michael Keaton játssza az apát, aki pancsolva lubickol a szerepben és lehet rajta mosolyogni, lehet kedvelni az öreget, pláne ha gyerekkorodban is csípted a színészt. Persze ha nem ismerős, akkor....ssz, akkor semmi. Ha Mike Cera a lúzer skatulya legrégebbi lakója, akkor Alexis Bledel a buta romantikus vígjátékoké. Mégis az van, hogy sokkal elviselhetőbb mondjuk egy Katherine Heiglnél vagy akár egy...másik hasonlóan szimpatikus hölgyet kell most ide képzelni. Őt is meg lehet unni egy bizonyos szerep után, de általában nézhető, amit csinál. Az anya szerepében pedig itt van a Glee-ből Jane Lynch - bár nekem ő a Role Modelsből van meg, a kokós beszólásával.

Mivel a főbb szereplőket letudtam, így most az jön, hogy a családot ne hordjam le a fenébe, és nem is fogom, mert még a kedvelhető szint határán mozognak együtt, családként. Konkrétan a legjobb részek hozzájuk köthetőek: a folyton valami új dologba belevágó fateron, a spúr nagymamán, vagy a fura kölkön el lehet olykor mosolyodni, de röhögős, intellektuális poénhalmazt senki se várjon.



A szerelmi szál része gáz, a szomszéd srác csak úgy ontja magából a közhelyeket, amiken csak nevetni bírtam. A végén meg bejön a tipikus "elmondtam, hogy szeretem, csak már lehet, hogy szopó van" sablon, amit hihetetlen sok filmben ellőttek már, de van aki ma sem bír megválni tőle. Még jó, hogy Alexis aranyos, mert miatta ez a jelenet sem halálgáz, csak majdnem. Egyébként meglepő, de nagyjából jól egyensúlyoz a felnőtté válás küszöbén a film, nem volt kiábrándító. Nyilván túloz néha, meg Amerika, stb, de korrekt.

Hiába rugdosom egy-két helyen a filmet, van jó néhány defektje, de így sem haragszom rá. A helyzet az, hogy ezer meg ezer szarabb vígjáték készül, amiken csak szenved az ember, és ez nem tartozik közéjük. Ha elfogadod, hogy buta és teljes agykikapcs szükséges hozzá, akkor elnézed egy délutánon. 6/10, és ne szidjatok halálra, vagy igen.