A sorozat, amit Matt LeBlanc nevével fémjeleztek, ehhez képest az első részben 4 mp-et kapott a képernyőn. Bocs, de nekem ez ugrik be, mert okés, érdekes volt az első rész, na de ha Joey a húzónév, akkor nehogymár!

Megint azt csinálta a sorozat, amihez a legjobban ért. Felvezetett egy necces szituációt, amiből baromi jól vágták ki magukat. És persze szórakoztatott. Ráadásul két kézzel nyújtózom a következő évadért. Ez az amikor olyat tudnak, hogy becsúszik egy hármas, mint Nathannek.



Egyetlen egy zavaró dolog volt a második évadban az előzőhöz képest, mégpedig az, hogy nem tudták mi a fene legyen a fő szállal. Volt is, meg nem is. Ami volt az viszont nem volt túl erős, ezért inkább a minden részben mutatunk valami újat dologgal jöttek, amin persze visítva lehetett szórakozni, csak közbe nem kötötték annyira egymáshoz az epizódokat.

Ez a jövőből jöttem mesterségem címere ügy egy picikét sántított. Az viszont mindenképp elismerésre méltó, hogy maradtak a töménységnél. Nincs időhúzás, nincsenek felesleges kitérők, azonnal kapjuk az arcunkba a lényeget. A felfedezés ilyen volt például, amikor ugye hirtelen kirobban a hír a képességekről. Szintén necces, "nanee!" felkiáltások hangoztak el a számból a nézés közben, de persze erre remek fegyverük, képességük van az íróknak, hiszen bármikor kivágják magukat ezekből a csapdákból. Közben pedig tolták folyamatosan a betegebbnél betegebb képességeket (csávó aki a játékban él, +1?) vagy pl. a tejesember személyében. Ezt azért mondjuk rendkívül furcsáltam, hogy mennyi embernek lett hirtelen képessége, és hogy mennyire könnyedén veszi mindenki. Az abszurdítás még túlzóbbá vált, mint az első évadban, mert ott volt még némi földhöz ragadtság, itt most lehetett érezni, hogy kezd eltűnni. Meglátjuk, hogy ez hátrányára vagy előnyére változik-e majd.


I am Jesus Christ.

Nathan sírva röhögős szövegeit csak éltetni lehet, maradt szinten a csávó, talán egy kicsivel még elfajzottabb poénok voltak, mint eddig. A tesós epizód drámailag maximálisan hozta magával a hangulatot, durva szellemi ütést okozva a befejezéssel. Tudnak, mondom. Tehát, természetesen a sok agyzsibbasztáson túl, dráma is akad, de az izgalmi faktort sem dobták a kukába, minden részben van valami ami pumpálja az adrenalint.

Az évadzáró vége meg epic volt. Ahogy sávot váltottak, majd szépen elhúztak abból a helyzetből, amit az ostoba döntésekkel hoztak a fiatalok, az ragyogó lépés. És persze meghagyták, hogy magunkban örlődjünk azon, hogy mondjuk Nathan mit fog reagálni ebben a szituációban. A csalódás kizárva. Nem tudom mennyire tartják ezt a kaotikusságot a következőkben, a lehetőséget ügyesen kidolgozták ismét, hogy majd élhessenek vele. Benne van a 3 legjobban várt sorozatomban a 3. évad. Next level!

A pontszámot majdnem elfelejtettem: a főszállal való bukdácsolás miatt 1 pontot levonok, a 8/10 viszont bivaly erős.
 

Ha jól látom rom-komokról még nem sokat írtunk, valszeg ez marad így, pláne ha Jonest kérdezitek a témában. Azért elvétve majd beütemezek néhányat a magam részéről. Példának okáért, itt van ez a darab, amiről előzetesen ordított, hogy buta lesz és nicsak, egyáltalán nem lett az, sőt.


A youtube hatalma.

Kicsúszott a Showtime karmai közül az első két rész, amit ugye az újságírók kapnak meg előre, hogy tudjanak írni róla. A sorozat január 9-én fog majd ténylegesen startolni. Na, de ezt már mindenki tudja remélem. A lényeg: Hank Moody is Back! A 3. évad szerintem kiba*zott zseniális volt, a Misfits előtt talán azon tudtam utoljára a legtöbbet röhögni. A Californication a legjobb dramedy jelenleg a tévében.



Gondolom mindenki tudja, hol hagyták abba, ha nem akkor tessék visszapörgetni az emlékeket. De elég ha megnézitek a rész elejét, mert ott úgyis bemutatják, haha. Igazából nem csak a történetben, de minőségileg is ott folytatják, ahol abbahagyták tavaly. Marha jó humor, tipikus Hank dumák és még egy új karaktert is ide csábítottak. Természetesen nőt, ki mást?! Az új helyzet most az, hogy Hanket bedobják a filmiparba, konkrétan a forgatókönyvírás felé terelik a témát, de mint tudjuk ez csak hátteret ad Hank csajozásaihoz, meg a hedonista életvitelhez.

Persze cicik nélkül nem lenne Kaliforgia, úgyhogy naná, hogy képbe hozták az új lányt (Addison Timlin), aki mellesleg egész szimpatikus, bár az írók erre még rácáfolhatnak több rész után. Megtették már. Egyébként még csak az első részt láttam, a második még nem volt meg, de évadkezdésnek ez ragyogó volt. A zene amivel kezdtek, közben ahogy a Marlboro lángra kap, üveg Whisky a kézbe, a szemüveg fel. Ezzel a pár másodperccel azonnal visszahozták az érzést, amit mindig ad a Californication.

A dráma oldaláról persze a kocka maradt úgy, ahogy utoljára elgördült, de hát az előző finálé után ez ott volt a pakliban. Minden lazaság mellett, ott a depresszió hiába jönnek a nők sorba. Mivel a Kaliforgia nálam a Top 5-ben van, általában a tömbösítve nézés mellett döntök, így szerintem ezúttal sem lesz másként, mert bazi kevés lesz ez a heti 25-30 perc.

A kezdésre menjen egy 8/10, mert ahogy ismerem őket, lesz még bőven feljebb a léc.

Sose tartoztam a nagy Üvegtigris-fanok közé, de az első részt még simán elnézegettem, viszont a másodiknál már úgy éreztem, hogy ez a téma nem elég erős ahhoz, hogy még egy filmet elbírjon, így aztán az eredetiség háttérbe szorult, helyét átadva az időközben erőltetetté és egyre gázabbá váló Sanyinak. Ezért aztán nem túl nagy lelkesedéssel ültem be a harmadik részre, de egy esély azért kijárt neki. Én pedig vegyes érzelmekkel álltam fel utána, mivel kevesebbet, de ugyanakkor többet is kaptam a vártnál. Kevesebbet, hiszen a megszokott hangulat teljesen kiveszett belőle, és többet, mert ezúttal történetet is írtak a poénokhoz. A vicc pedig az, hogy a hangulatot pont a történet üti ki egy jobbegyenessel.

Az ugye nem lehet, hogy a fejlécben kihangsúlyozott (egyéni) klasszikus karácsonyi filmről ne dumáljunk kicsit? Nem hát. Nem is tudom, hogy lehetne legjobban jellemezni, nekem valami olyasmi ugrik be róla, hogy elbaszottul zseniális. Nem tipikus karácsonyi maszlag, ezért páran - pláne szülők - tuti húzzák a szájukat és nem tudják értékelni majd. Nekem viszont az utóbbi években eléggé a szívemhez nőtt.

A tévének hála, az elmúlt jó néhány év alatt igazi klasszikussá nőtte ki magát a két csipkelődő szomszéd története, ami annyira hozzátartozik már az Ünnepekhez, hogy egyszerűen nem telhet el karácsony Max Goldman és John Gustafson nélkül.

 A két öreg szomszéd hétköznapjai látszólag unalmasan telnek, reggelente kiássák a kocsijukat a hóból, beugranak a helyi vegyesboltba sörért, aztán irány a tó, és kezdődhet a pecázás. Közben azért elég keményen oltják egymást, de ettől még ők a legjobb barátok. Ez a barátság viszont veszélybe kerül, amikor a szemközti házba beköltözik egy facér nő, aki mindkét hősünk szívét megdobogtatja.

A karácsonyi vígjátékok már jó ideje képtelenek megújulni, és erre remek példa a Kiskarácsony mindenáron, mert egy ezerszer látott történetet mesél el, miközben a régi nagy klasszikusok ötleteiből építkezik. Meglepő módon azonban, mindezek ellenére is egy viszonylag korrektül összerakott, egészen szórakoztató családi film lett.

Egy időben sokat adták a tévében, de én még csak most láttam először ezt a spagettiwestern-vígjátékot, melyben a verhetetlen páros, Bud Spencer és Terence Hill utoljára osztja együtt a pofonokat.

Közeledik a karácsony, és a mama szeretné otthon tudni az egész családot, ezért levélben üzen bajkeverő fiainak, hogy térjek haza az ünnepekre. A nagydarab, mogorva Moses és az izgága, agyafúrt Travis épp egy bandita kézre kerítésén fáradoznak, de számításaikba több hiba is csúszik. Megjárják a börtönt, banditák fogságába esnek, összetűzésbe keverednek a sheriffel, ráadásul egy medve is eltűnik a helyi állatmenhelyről.

A történettel ezúttal sem vesződtek sokat, a hangsúly így szokás szerint a poénokra és a bunyókra helyeződik. Mindkettőből elbírt volna többet a forgatókönyv, de a már jól ismert Bud Spencer – Terence Hill hangulat gondoskodik róla, hogy gyakori időközönként kiüljön az a bizonyos vigyor az arcunkra.

A színészpáros jócskán megöregedett, nem olyan fürgék már, mint egykor, de azért még így is le a kalappal előttük, mert a bunyók, amiket összehoztak (főleg a film végén), bármelyik produkciójukban megállnák a helyüket.

Eddie bácsi mindig is üde színfoltja volt a Griswold családról szóló filmeknek. És bár a csökkent agyú nagybácsi kénytelen volt kisebb-nagyobb mellékszerepekkel beérni, így is számtalanszor sikerült megdolgoztatnia a nézők rekeszizmait. Ennek okán döntöttek úgy a készítők, hogy Eddie bácsi saját filmet érdemel, ezért 14 évvel a Karácsonyi vakáció után elkészült a folytatás.

Itt már Griswoldék majdnem teljes mértékben kiszorulnak, egyedül Audrey tűnik fel a színen. Az ő házában lakik ugyanis a Johnson család, mert már a lakókocsijukat is elveszítették. Miután a munkahelyén Eddie-t megharapja egy csimpánz, a főnökség kárpótlásul befizeti egy trópusi útra az egész pereputtyot.

Kétség nem fér hozzá, hogy Eddie bácsi karaktere elég erős ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy filmet, de sajnos az írók képtelenek voltak hozzá egy épkézláb történetet rittyenteni. Így aztán hősünk szűk családja és egy egzotikus szépség társaságában rövidesen egy lakatlan szigeten találja magát. A csomagok egy részével együtt pedig sajnos a poénokat is otthon felejti.