A sorozat, amit Matt LeBlanc nevével fémjeleztek, ehhez képest az első részben 4 mp-et kapott a képernyőn. Bocs, de nekem ez ugrik be, mert okés, érdekes volt az első rész, na de ha Joey a húzónév, akkor nehogymár!
Szóval van ez a pár, akik Angliában egy sikeres sorozat írói. 4 éve tartja a számokat a széria. Egy partin belebotlanak egy amerikai producerbe, aki az egekbe magasztalja a sorozatukat, és azt mondja: gyertek Amerikába, megcsináljuk a remaket, kaptok egy valag pénzt, nagy házat, meg verdát. Rövid gondolkodási idő majd rábólintás. Csak akkor érzik, hogy ultra nagy gáz lesz, amikor a szeretett színészüket nem veszik be a remakbe, helyette megszerzik Matt LeBlanc-t. Matt LeBlanct, érted. A híres, imádnivaló Matt LeBlanct. Na, de ki is az? Akihez persze egyáltalán nem passzol a szerep, amit felkínálnak neki. Egy beszélgetés folyamán kiböki, hogy nem illik hozzá, át kéne írni. A lényeg, hogy a sikeresen felépített sorozatukat Amerika hogyan képes elba*zni. Erről a szól az Episodes. Meg Matt LeBlancról.
Az a fajta humor van az Episodesban, amit a filmekben általában ide-oda beszúrnak: amikor égnek a szereplők. Működik valamilyen szinten, de ha csak ez fogja dominálni a többi részt, akkor hamar egyhangúságba olvadhat. Hálaisten ezt fogja kiküszöbölni Joey. Idióta, szemétkedős, lenéző karaktert játszik. Karaktert játszik(?), ami ugye saját magát takarja, de mégsem tudom elképzelni, hogy az életben ilyen lenne. Persze, hogy nem. De ide ez kell. A Britekkel sincs nagy gáz.
Vannak jó poénok, beszólogatnak, kicsit tépik az idegeinket, eltúloznak dolgokat. Nem az a ráfüggsz két rész után és éjszakába nyúló sorozatzabálást rendezel belőle, hanem az a tévézel egy kicsit délután stílusú 30 perc. Nézni fogom tovább, mert nem megszokott darab, kilóg a felhozatalból. 7/10-nél többet viszont nem fogok adni, szerintem az évad végén se, de ne legyen igazam.