Ha egyből címkét kellene aggatnom rá, azt mondanám, hogy ez "A" különc sorozat. Tényleg merőben eltér bármitől, nyers, friss, újat mutat. Akkora abszurd helyzetek vannak benne néha, mint a Family guyban, mikor jön egy poén, amire abszolút nem számítasz, de kurva nagyot tud ütni. Azért csak részben ilyen, mert a másik fele meg keserű picit, amolyan 42 éves elvált pasas szájízt hagyva maga után. Hasonlóan profi keverék, mint a Rescue me, és hát az is FX, csak mondom.



Louis C.K. a készítő, az író, a rendező egy szóval, az atyaúristen, akiről szól ez a részenkénti 20-24 perc. Egy stand-up humorista, aki saját magát alakítja és a fellépéseihez hozzáfűzi a hétköznapjait, amiket szemét módon eltúloz, ezáltal hatalmas poénok szállnak velünk szembe, amiken borulni lehet sokszor. Egyszerűsítve: amiket előad, azt itt konkrétan a képernyőn megelevenedve láthatjuk.

Mindezt úgy mondom, hogy nekem többnyire, az a humor, amit a színpadon művel nem igazán jön be, viszont amikor az "életéből" mutatnak néhány szeletet, azok nagyon adják magukat. Emellett a dráma zseniálisan működik, és sokszor emiatt esik ironikus túlzásokba a fellépései során. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy szomorú dolgokról beszél, de azokat viccesen adja elő, amolyan "kinemszarjale" stílusban, ami gyakran átüt valami morbid kicsapongásba. Akkor most szólnék is, hogy ez nem megszokott humor, ez nem sitcom humor, van hogy beteg dolgokon viccelődik, amik önmagukban nem viccesek, csak az ő előadásában válnak azzá, vagy nem. Nemi erőszak, állatszex, és van még a listán ami megbotránkoztató. Valószínűleg, lesznek akik nem fogják értékelni. Pl. itt egy adat arról, hogy mennyien töltötték le átlagosan itthon az egyik torrent portálról részenként: mondjuk úgy 150-200-an. Ezt azért akartam tudatni.

Ami először megfogott benne, azok a témák amiket megemlít, tök jó gondolkodási alapot nyújtanak. Lehet, hogy nem nevetek együtt az ottani közönséggel, de teljesen elgondolkodtat a feldobott témakörökön. Konkrétan az van a főszereplővel jelenleg, hogy elvált a feleségétől, van két lánya, akikről sokat dumál, néha sértően, de hiába, mert érezni lehet a levegőben, hogy szereti őket. És persze ez csak a műsor része, a Louieval járó humor.

A pilot egyébként nekem nem jött be, egyáltalán nem mosolyogtam meg semmi. Aztán a második rész ötletfelvetése és bemutatása hihetetlen igényesre sikerült. Egy gyerekkori osztálytárs felidézése volt a téma, aki akkor nagyon jó bőr volt, de mára már vesztett a fényéből. Megmutatták, hogy képzeli el Louie a csajt a jelenben, aztán találkozott vele. A többit rátok hagyom. Volt rész, amelyik a vallással foglalkozott, volt amelyik a gyerekneveléssel, volt amelyikben nem füvezett senki(!), és voltak részek, amikben kiderül mennyire magának való ember C.K..



Nem mehetek el a vendégszereplők mellett, mert feltűnt itt Harmadikműszak-Bobby Cannavale, Pamela Adlon (a Californication kokós Marcyja), vagy Rickey Gervais aki, egy iszonyat fasz dokit játszott (must see). Egyértelműen ő volt a legemlékezetesebb. Ez a csapat meg nem véletlen, teljesen azt a hangulatot adta, hogy ők mind Louis C.K. hawerjai és jóbarátai akik beugrottak hozzá színesíteni a műsorát.

Érdekes és élvezetes kirándulás volt, komolyan mondom nagyon meglepett végül a színvonal, amit hoztak. Tele volt puskaporral és durrogtatott is rendesen. Az FX berendelte a második évadot, ami remélem minimum ezen a szinten fog mozogni, bízom C.K.-ben. A pontszám 8/10.

Engem már a trailerrel megvettek kilóra, de azt legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire bejön majd a Scott Pilgrim vs. the World. Igaz, hozzánk csak december 30-án érkezik a mozikba, de én már biztosan ott fogom újrázni, mert nagyon nagy élmény volt ez a film, ami a Kick/Asst megeszi reggelire.

A film alapjául szolgáló képregény hazánkban is kapható már egy ideje, én is találkoztam már vele a boltok polcain, de eddig nem találtam elég vonzónak, most viszont már szívesen belelapozgatnék. A történet középpontjában a 22 éves Scott Pilgrim áll, aki egy amatőr bandában zenél, és egy meleg sráccal él együtt. Összejön egy Knives nevű csajjal, aki nem elég, hogy középiskolás, de még kínai is, így aztán rengeteg poén forrása lesz a haverok körében. Mindenestre kettejük között szépen alakulgatnak a dolgok, egészen addig, míg Scott nem találkozik álmai nőjével, Ramonával. A rózsaszín hajú lányt viszont nem olyan könnyű becserkészni; ahhoz, hogy hősünk randizhasson vele, nemcsak Knives-tól kell megszabadulnia, hanem le kell győznie Ramona hét gonosz exét is…

Az angol cím találó, mivel hűen tükrözi a film minden értékét. Igen, Jennifer teste valóban jó. A film viszont egyáltalán nem az.

Az alapötlet nem rossz. Egy balul elsült buli után a suli szépe lelép a zenekar tagjaival, és egy teljesen más emberként tér vissza. Elsőként legjobb barátnőjének, Needy-nek tűnik fel, hogy nem stimmel valami Jenniferrel, ugyanis a lány már nem csak a tekintetével képes felfalni a fiúkat…

Az Oscar-díjas Diablo Cody írta a forgatókönyvet, amit a nem Oscar-díjas Karyn Kusama vihetett vászonra. Horror-vígjátéknak készült a film, de egyik műfaj követelményeinek sem felel meg. Ami a vérengzést illeti, kb. semmit nem látunk, hiszen amint történne valami érdekes, a kamera szemérmesen elfordul. A komikus elemekkel se sokkal jobb a helyzet. Én nem is nagyon ismertem fel azokat a momentumokat, amiket a készítők poénosnak szántak. Két esetben érzékeltem, hogy itt most valószínűleg nevetni kéne, de igazából még csak egy halvány mosolyra sem futotta.

Ha azt mondanám, hogy egy maréknyi fiatal egy elzárt, lakatlan területre indul nyaralás céljából, ahol még térerő sincs, és a sötétből valami gonosz erő les rájuk, mindenkinek az amerikai tucathorrorok jutnának eszébe, melyek minden kreativitást mellőzve vonultatják fel újra és újra ugyanazokat a kliséket, miközben véresen komolyan veszik magukat. A norvég filmesek azonban úgy gondolták, hogy a komolyságot kihagyják a receptből, és egy meglepően szórakoztató horror-vígjátékkal rukkoltak elő.

Rendezte: Michael Dougherty

Mivel a Halloween kapcsán mindkét blogon rögtön erre a filmre gondoltak, így törvényszerű, hogy a hétvégi dömpinget ezzel kezdjük.

A rendezőnek ez az első komolyabb rendezése, íróként meglehetősen vegyes a filmográfiája, hiszen egyrészt ő írta a X-Men 2-t, ugyanakkor az über-ZS-kategóriás Bloody Mary-t is. Aztán egyszer csak előrukkol egy olyan nagy durranással, mint ez.

A történet elsőre igencsak zavaros, olyan mintha az alkotók csak gyors egymásutánba hányták volna az ötleteiket, csak, hogy mindenki érvényesülhessen. Aztán a végére egy olyan szépen kidomborított történetet kapunk, hogy csak ámulunk. Megszűnnek az üresjáratok, minden egy nagy egész lesz. Éppen ezért nagyon nem is bonyolódnék bele a történet leírásába, maradjunk annyiban, hogy az alábbiak megtalálhatóak benne: démonok, zombi gyerekek, vámpírok, farkasok, gore, pszichopata sorozatgyilkos, sötét titkok, cicik. Remélem ezzel mindenkinek felkeltettem az érdeklődését. Mindazonáltal van egy közös pont, ami arra szólít fel, hogy tiszteljük az ünnepet. Vagyis a tököket ne rongáljuk meg és adjunk édességet a „balázsoló” gyermekeknek. Igaz, minket ez annyira nem érint, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a film elsősorban az angolszász területeken élőket érinti.

Sokan klasszikusként emlegetik, nálam viszont eddig kimaradt, így ideje volt pótolni. A 34. Magyar Filmszemle „Legnagyobb közönségsikert elért magyar film” díjjal jutalmazta 2003-ban a Valami Amerikát. Rejtély, hogy ezt mivel sikerült kiérdemelnie.

A történet szerint a magyar származású, ám Amerikában élő producer, Alex (Szervét Tibor) egy európai útja során haza látogat, esélyt kínálva ezzel Tamásnak (Pindroch Csaba), a kezdő rendezőnek egy egész estés film leforgatására. Tamásnak két dolga van: testvérei - Ákos és András (Szabó Győző, Hujber Ferenc)- segítségével megnyerni a producert, valamint összekaparni 60 milliót, ugyanis Alex csak a költségek felét állná. Számításaikba több hiba is csúszik, így a dolgok nem egészen úgy sülnek el, ahogy azt eltervezték…

Az egyik kedvenc sitcomom, ami kezdetben (1-2-3 évad) simán uralta a műfajt, de akármennyire kedvelem, be kell látnom, hogy mára kicsit elfáradt. Az a helyzet most, hogy az íróknak pont úgy le kéne ülniük egymással, mint Barneynak és Robinnak, hogy megbeszéljék mi van, (de lehet, hogy ezt már jóval előbb kellett volna?) és belássák, hogy van, amit ki kell mondani. Okés, hogy húzzák, mert ki kell tölteni az epizódokat, csak az a gáz, hogy még halvány sejtés sincs arról, hogy ki az "anyátok".