Engem már a trailerrel megvettek kilóra, de azt legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire bejön majd a Scott Pilgrim vs. the World. Igaz, hozzánk csak december 30-án érkezik a mozikba, de én már biztosan ott fogom újrázni, mert nagyon nagy élmény volt ez a film, ami a Kick/Asst megeszi reggelire.
A film alapjául szolgáló képregény hazánkban is kapható már egy ideje, én is találkoztam már vele a boltok polcain, de eddig nem találtam elég vonzónak, most viszont már szívesen belelapozgatnék. A történet középpontjában a 22 éves Scott Pilgrim áll, aki egy amatőr bandában zenél, és egy meleg sráccal él együtt. Összejön egy Knives nevű csajjal, aki nem elég, hogy középiskolás, de még kínai is, így aztán rengeteg poén forrása lesz a haverok körében. Mindenestre kettejük között szépen alakulgatnak a dolgok, egészen addig, míg Scott nem találkozik álmai nőjével, Ramonával. A rózsaszín hajú lányt viszont nem olyan könnyű becserkészni; ahhoz, hogy hősünk randizhasson vele, nemcsak Knives-tól kell megszabadulnia, hanem le kell győznie Ramona hét gonosz exét is…
Már a történet is borzasztó komolytalan, de erre a film még rátesz néhány lapáttal. Miközben Scott csajozni próbál, sorra bukkannak fel a furábbnál furább gonosz exek - akik rendszerint valamilyen misztikus erő birtokosai -, hogy lezúzzák a srácot, így Mortal Kombat szintű harcokra lehet számítani. És ezt most vegyétek teljesen komolyan, mert Scott csak első ránézésre tűnik nyámnyilának, de ha a helyzet úgy hozza, körbepörgő rúgásokkal és hatalmas jobb egyenesekkel csapja szét a gonosz exeket, ill. mindenkit, aki Ramona szerelmi életének irányítására tör. Nem véletlenül hoztam ám fel éppen a Mortalt, mert itt nem csak a képregényes hangulat az uralkodó, hanem játéktermi motívumokat is pakoltak a filmbe. Edgar Wright rendező nagyon ráérzett valamire, mert brutálisan jól ötvözi a képregényes beállításokat a bunyós játékok jellegzetes elemeivel. Erről többet nem árulok el, mert azzal rontanám az élményt, úgyhogy ezt most nézzétek el nekem.
Kanyarodjunk vissza a képregényes vonalhoz. A kameramozgások, -állások is valamelyest megteremtik az alaphangulatot, de ami igazán képregényessé teszi a filmet, az az időnként megjelenő, baromi ötletes szöveges hangeffekteknek, ill. egyéb feliratoknak köszönhető. Persze nem olyan gagyi a megvalósítás, mint abban a régi Batman sorozatban. Már ezek is nagyon hatásosak, de itt még nincs vége a mókának, mert a vágás is valami zseniális. Eleinte furcsának tűnt, hogy sokszor minden átvezető nélkül ugrálunk egyik jelenetről a másikra, de hamar hozzászoktam, mert itt nincs szarakodás, itt pörgés van végig.
Nyilván nem csak bunyókból áll a film, de a lassabb részekben is egyik poén csattan a másik után, így unatkozni egy másodperce sem lehet. Akkora szövegek vannak benne, és olyan unottan adják elő sokszor, hogy majdnem kiestem az ágyból. Látszik, hogy nem a seggükből rángatták elő a forgatókönyvet, itt minden mondat, és minden egyes képkocka olyan profin kivitelezett, hogy aranyba lehetne önteni.
A színészek kegyetlen jók: a nyöszörögve nyikorgó hangú Michael Cera tökéletes Scott Pilgrim, de a többiek is maximálisan teljesítenek. Jó pár ismert színész felbukkan, több-kevesebb időre, nekem a mellékszerepek közül Chris Evans alfahím karaktere nyerte el leginkább a tetszésemet (a gördeszkás jelenet büntet). A végén pedig már csak mellékesen említem meg, hogy a zenék is kegyetlen jók, már csak ezért is érdemes lesz beülni a moziba.
Nem feszítem tovább a húrt, nagyon lazán repül is rá egy 9/10, mert nálam eddig ez az év filmje. Nem tudok rosszat mondani róla, egyszerűen semmi kivetnivalót nem találtam benne. Mielőtt valaki megkérdezné, hogy akkor miért nem 10/10, hát azért, mert nem volt akkora a katarzis, hogy a stáblista alatt magamat összepisálva a gyönyörtől sikoltozzam Scott Pilgrim nevét, de még így is elmondhatom, hogy nagyon régen szórakoztam ilyen jól filmnézés közben. Ezt bizony mindenkinek látni kell!
