A második rész egyik leggroteszkebb jelenete a maga röhejes és brutális voltával ragyogóan vizionálja Brazília romlottságát. Egy rendőr saját értelmisége szintjéhez mérten idézi a "lenni vagy nem lenni"-t, miközben egy elégetett ártatlan civil áldozat foszladozó hullájának koponyájából húzza ki egyesével a fogakat, hogy azonosíthatatlanná tegye a tetemet. Erről szól a Rio-i szervezett bűnözés, az elkorrumpálódott zsarukról, drogról, kilóra megvett politikusokról és a halálosztagról mely kíméletlen gyilkológépek hadseregével tesz rendet a favellák között.

De kezdjük az elején.

Szuperhősfilm 80% vastartalommal

A Sötét Lovag: Felemelkedés marketingjére hajazó, törött maszkkal, zuhanó hőssel és komorabbnál komorabb képsorokkal sokkoló kampány elég szépen megvezette a jó népet; a mozivászon előtt csücsülve ugyanis az eddigi legszellemesebb epizód bontakozik ki előttünk a maga sajátosan látványos-hangos stílusában.

Valahol ott kezdődött minden, amikor naiv gyerekfejjel ráeszméltem, hogy Arnie gonosz. Lehettem vagy tíz és akkoriban ki tudta mi az a franchise, vagy hogy melyik az első rész. Néztük, amit a fater elénk tolt, vagy amit a videotékában dolgozó keresztanyámtól kedvezményes áron (ingyen) kikölcsönöztünk. Ezért számomra a Terminátor mindig is Az ítélet napját jelentette, az volt a kezdet. Aztán egy késő este villámlott a tévében és egy meztelen férfi termett hirtelen a szélfútta sikátorban. Tudtam, hogy ismerős valahonnan. Mindezt németül, az RTL-en. Nagybetűs filmélmény. Olyan dolog ez, amely akaratlanul, észrevehetetlenül beleég egy kisgyermek memóriájába és egész életében ott sündörög.

Legújabb rovatunkban klasszikus sorozatgyilkos-filmekkel foglalkozunk, úgyhogy tessék felkészülni a tébolyult, szociopata és egyéb aberrációktól szenvedő (kéjelgő?), torzult elmék befogadására és felelevenítésére.

Dr. Hannibal Lecter. Pszichiáter. Sorozatgyilkos.

Már Jonathan Demme klasszikusa előtt is voltak mozik, amelyek a sorozatgyilkos témakört barangolták végig különböző szemléletekkel. Demme '91-es műve azonban maga a pszicho-thriller és a karcos feszültségtől izzó krimi mintapéldánya, az archetípus, amely bemutatta, hogy a legveszélyesebb lény nem a primitív, agresszív és elfajzott emberi korcs, hanem a szuperintelligens szociopata. A kifinomult szörnyeteg, aki frakkba öltözve, Mozartot hallgatva harminc éves francia bort iszik miközben ezüst villával fogyasztja el az emberi agyat. Hollywood ikonikus gyilkosai joggal és örömmel fogadták őt maguk közé (pedig a film még csak nem is az ő kergetéséről szól).

Egy rabruhás fickó kocka alakú szobában ébred. A kocka hat darab ajtót rejt, melynek mindegyike egy újabb szobára nyílik különböző színárnyalatokban. Amikor belép találomra az egyikbe, testét néhány másodperc alatt darabokra vágja egy fémháló. Isten hozott Vincenzo Natali szürreális labirintusában.

25 éves volt mikor országos gyerekkori cimborájával, Matt Damon-nal együtt Oscart és Golden Globe-ot nyert a Good Will Hunting forgatókönyvéért. Valószínűleg már akkor a jobb sorsra érdemes színészek közé tartozott, csak mi még nem tudtuk róla. Szerepelt egészen kiváló, de meglehetősen gyér vagy középszerű filmekben is: akciózott, romantikázott, komolykodott, nyomozott és persze sosem hagyta szarban szintén nagy cimboráját Kevin Smith-t, amikor a vulgáris, mára már kultikussá érő komédiáiban kellett eljátszania valakit. És talán ő már korábban tudta azt, amit mi még nem sejthettünk. Kiváló rendező. Az a fajta színész, aki megannyi címmel a háta mögött úgy volt képes a kamera másik oldalára teleportálni, hogy nagyobb port kavart ott, mint hosszú évekig előtte. Ő lett Boston krónikása, aki a lehető legjobb irányba tart és ha szerencséje van Clint Eastwood-i babérokra törhet, ha így folytatja.

A tovább mögött természetesen nem a több tucatnyi ilyen-olyan filmjéről alkotott sorokat olvashatjátok majd, hanem rendezői kézjegyének esszenciáit. Mert bizony azok.

Eldanolt életutak

(8 Oscar-jelölés: Legjobb film, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb női mellékszereplő, Legjobb látvány, Legjobb jelmez, Legjobb maszk, Legjobb betétdal, Legjobb hangkeverés)

Victor Hugo 1862-ben megjelent regénye nem csak a 19. század egyik leghíresebb és legmeghatározóbb alkotása, de mai napig örök érvényű, és tagadhatatlanul sikeres remekmű. Ezt bizonyítandó, legalább egy halomnyi színpadi előadást, mozi- és tévéfilmek tömkelegét lehetne felsorolni, melynek alaptörténetét már az utcáról behívott egyszerű ember is fel tudná mondani, némi valós, saját életéből vett asszociáció mellett. A király beszéde rendezője 2012-ben úgy látta, hogy eredetiséggel, gondviseléssel új magasságokba juttatja Valjean, Fantine, Cosette és a többiek történetét, úgy prezentálva mindezt, ahogy eddig még sohasem láthattuk.

Giccs, ami majdnem nincs

Yann Martel Pi élete című nagy sikerű regényének megfilmesítésekor elvárná az ember, hogy Ang Lee minimum egyszer tanácstalan legyen. Ennek oka pedig mi más lenne, mint Damoklész kardja, maga a kikiáltott enigma: A megfilmesíthetetlenség. Hogy ezt miért mondom? Talán, mert valami hasonló tanácstalanság lehetett úrrá jó néhány emberen, miután megnézték az első hivatalos előzetest, mely majdnem szétdurrant a giccstől, és folyt ki a szánkon. Ugyanakkor a helyzet nagyon is csalókának bizonyult.

„Az elveszett lelkek városa”

Hosszú idő telt el azóta, hogy Silent Hill kapui ismét bezárultak, és Rose Da Silva (Radha Mitchell) kislányával együtt a fojtogató köd és elmondhatatlan borzalmak uralta dimenzió börtönében ragadt. Ám Rose-nak valamilyen titokzatos módon sikerült kijuttatnia Sharont a halott városból, aki azóta tinédzser éveinek végét taposva, Heather Mason néven futva menekül apjával, Harryvel (Sean Bean) a Rend fürkésző tekintete elől, akik megszállottan vadásznak a lányra (Adelaide Clemens). Egy napon azonban Harryt elragadja a gonosz, és Heather csupán saját magára és egy Vincent nevű srácra (Kit Harington) számíthat, amikor elindult Silent Hillbe, hogy megmentse apját és szembeszálljon sötét démonaival.

"Végül úgyis minden megoldódik - még, ha rosszul is."

Egy kilenc éves kisgyermek áll a pályaudvaron, édesanyja és édesapja a kezét fogja, miközben ő kérdőn, naivan és értetlenül tapasztja rájuk tekintetét. Választania kell közülük, hogy melyikükkel maradjon, mert elválnak. Lehetetlen döntés, lehetetlen helyzet. Lehetetlen jól dönteni és mégis bármelyik választás jónak bizonyulhat. Maga a szituáció és a döntéskényszerbe szorított utód helyzete az igazán elkeserítő. Mégis: a döntések pályaudvara ez, ahol minden eldől. Nemo Nobody (Jared Leto) életének fordulópontja.