Szuperhősfilm 80% vastartalommal
A Sötét Lovag: Felemelkedés marketingjére hajazó, törött maszkkal, zuhanó hőssel és komorabbnál komorabb képsorokkal sokkoló kampány elég szépen megvezette a jó népet; a mozivászon előtt csücsülve ugyanis az eddigi legszellemesebb epizód bontakozik ki előttünk a maga sajátosan látványos-hangos stílusában.
Tony Stark karaktere ugyan végig a New York-i űrlénytámadás lelket mardosó kísérteteivel viaskodik, ám a komoly hangvétel olyan látványosan lóg ki a Vasember-filmek könnyed kontextusából, hogy a direktori székben trónoló Shane Black a legdrámaibb pillanatot is kénytelen egy váratlan pillanatban valami banális hülyeséggel elviccelni, ami a közönség fel-felmorajló nevetéshullámaiból ítélve marha jó ötletnek bizonyul. Persze a komolyság kontra komolytalanság kettőse a játékidő teljes hosszán végighúzódik, egy nagyon pici kellemetlen szájízt hagyva maga után, de ezt a békát nyugodtan lenyelhetjük annak tudatában, hogy egy képregények törvényei uralta szuperhősfilmben az se lesz különösebben zavaró, ha hősünket egy kisgyerek közhelyes beszólása gyógyítja ki a szüntelenül rátörő pánikrohamokból.
Shane Black igazi tréfamester, aki imád szórakozni közönségével, így számtalan klisének induló jelenetet, párbeszédet vagy karaktert használ fel a néző félrevezetésének érdekében, hogy aztán hirtelen csavarjon rajta egy akkorát, aminek következtében a tüdőnk is kiszakad a nevetéstől. Az eleinte jellegtelen Bin Laden-klónnak tűnő, rendkívüli gonoszsággal megáldott, Amerika-ellenes terrorista Mandarin is a szemünk láttára válik a képregényfilmek egyik legeredetibb főgonoszává egy már-már pofátlanul súlyos fordulat hatására, de Black egészen az utolsó percekig képes a lehető legjobb érzékkel adagolni a poénokat, a végére totálisan átszínezve az alaptörténet komor tónusait.
De nemcsak a fergeteges humora teszi a filmet a Marvel moziverzumának egyik legkiemelkedőbb produktumává, hanem az új páncélban feszítő Vasember és az Egyesült Államok zászlajának színeiben pompázó Vas Hazafi lendületes és ötletes összecsapásai a Mandarin biológiailag felturbózott embereivel. Az elnöki repülőgép incidense a film egyik legerősebb pontja, de a végső harc is kellően hangosra és adrenalinban gazdagra sikeredett, melynek során Stark valóságos divatbemutatót tart a páncélok 2013-mas kollekciójából.
Shane Black nem egy Joss Whedon, a Vasember 3 pedig nem egy Avengers, de tagadhatatlanul az egyik legjobb Marvel-film, mely karizmatikus figurákkal, remek ritmusú, impulzív akciókkal és térdet csapkodóan harsány humorral szögezi székbe nézőit, mindezt baromi jó zenékkel kísérve a ’90-es évek egyik himnuszának számító Blue (Da Ba Dee)-tól kezdve a különféle heroikus dallamokig. Az egész persze mit sem érne Robert Downey Jr. személye nélkül, aki olyan szinten magáévá tette ezt az imádnivalóan teátrális karaktert, hogy neve mára egybeforrt Tony Starkéval. Ezért mi, egyszerű rajongók csak reménykedhetünk benne, hogy sikerül egyezségre jutnia a stúdióval, és nem hagyja el a Marvel eme zászlóshajóját, mert ezt a fickót egyszerűen nem lehet megunni. 8/10