Akárki akármit mond, a maszkulin, klasszikus értelemben vett akciófilm utolsó zászlóvivője manapság a britek borostás, kopaszodó portékája, Jason Statham. Arról már nem ő tehet, hogy az évenkénti aktuális mozijaiban milyen minőségű forgatókönyvet tolnak a segge alá (meg arról sem, hogy Guy Ritchie időközben megfeledkezett legjobb színészéről). A lényeg, hogy mindig magabiztosan, elvektől határozottan hozza a meghasonlott, ütő-rúgó-lövő-gyilkoló, gyakran bosszúittas férfi karakterét. Most sincs ez másképp.

Azon túl, hogy a szelleműzős filmekben nem maradt már patron, amit még el lehetne lőni, James Wan, a Fűrész rendezője megpróbálkozik vele. Ahhoz képest ez a tréler egész ügyesen használja a jump scare-ket és a már megszokott variációkat. Még az is lehet, hogy egyszer be lehet vállalni.

„ ..az új generációban a degeneráció megtestesül.. ”

Már maga a tény, hogy ez a három elkorcsosult ribanc azért folyamodik erőszakhoz, azért szerez rabolva pénzt, hogy a floridai tavaszi szünetben jusson elég pénz az útszéli motelra, piára meg rengeteg tudatmódosítóra szerre mindent kontextusba helyez. Azért szereznek mocskos pénzt, hogy mocskosul elverjék. Szemléletük első számú mozgatórugója, hogy kegyetlenül bedrogozva, bepiálva halmozhassák egymásra az élvezeteket, mert elveszve a mámor pillanataiban boldogok lehetnek. Ebben a véget nem érő élvhajhászatban naivan, bután, infantilisen azt hiszik, hogy boldogságra lelnek. Harmony Korine legfrissebb munkája olyan találóan, szemtelenül kreatívan és a modern trendek utolsó cseppig való kiaknázásának módszerével analizálja, festi meg ezt az elcseszett generációt, hogy az már MESTERI.

Már régóta hajtogatom, hogy ezzel a filmmel tehetnek szép búcsút a karrierjük végére (noha persze ők még nagyon nem akarnak) és egyelőre úgy tűnik, hogy ez az előzetes sem cáfol rám. Bízom benne, hogy a film se fog, de ez alapján végre látszik, hogy sem Sly-t, sem Arnie-t nem misztifikálják túl, mint tették azt az előző (#1) filmjeikben (#2). Stallone ezúttal, sem a rendezői székhez, sem a forgatókönyv lapjaihoz nem ért, kizárólag színészként funkcionál és rendben, hogy minden egyes képkocka bűzlik a "b" film szagtól, de úgy egyáltalán ez zavar valakit?! Tango és Cash második felvonás avagy öregfiú vén is, meg öreg is, de még mindig kurva nagyot üt.

Fröcsögjön a sz*r!

Hollywoodban megnyitották a poéncsapot, de elfelejtették elzárni, mert sajnos ugyanabban a pillanatban öntötte el az utakat a szennyvízcsatornák tartalma, így a kettő keverékéből megszületetett egy kellemtelen illatú szörnyeteg, ami Botrányfilmnek nevezi magát. Nagyjából harminc neves sztár csinál magából segghülyét (vigyorogva) ebben a kaotikus agymenésben, melyet sokan rendeztek, még többen írtak, ám a legtöbben mégis anyázva kapcsolják ki készüléküket két perccel a kezdés után. Íme a film, ami a nagy szőrös seggét egyenesen az álomgyár arcába tolja.

A harmadik szinten a XIII. században találjuk magunkat: vasinges a hangulat, sziporkál a fekete mágia, Ash pedig egy flashback-en keresztül emlékeztet minket, hogy honnan hova jutottunk. Természetesen az Evil Dead nevű horrortúlélőshow harmadik felvonásáról beszélünk, amely Sam Raimi trilógiájának legjobb epizódja. Az a fajta véresen szórakoztató hangvétel, melynek minden beállítása cool, egysorosai sziporkázóak és főszereplője ikonikus. Naná, hogy baromság az egész. ÉLVEZD!

Bosszútól fűtve / Dead man Down (2013)

Colin Farrell egy Jason Statham filmben. A karakter ugyanolyan jó akárcsak az előadásmód, maga a cselekmény pedig ugyanolyan közepes, mint a brit borostás pofozógép akciói. A történet túl sokat markoló jellege végül egy (vagy inkább kettő) alapvető bosszúmotívumban kulminálódik, melyet Niels Arden Oplev rendező és J.H. Wyman író fűszerez némi gengszter beütéssel meg egy valagnyi rosszul érlelt drámával. Az akciójelenetekben a lóerő kevés, mint egy szekérben, Numi Repesz továbbra is kegyetlen ronda és egyre inkább kiállhatatlan színésznő, a sztori pedig hiába csűri-csavarja szálait, azok a végére is csak felszínes kliséként mutatnak. Hálisten, hogy C. Farrell karizmája még mindig képes menteni a menthetőt, de ide egyedül még ő is kevés. Azért az utolsó leszámolásban rendesen aprítja a népet, szórja a skúlót eszetlenül a szakadó esőben, feszülős hosszú ujjúban próbálja életben tartani a zsánert. De akkor inkább már a Welcome to the Punch. 5/10

James Gandolfini emlékére.

A Lost előtt - és talán azóta is - minden idők egyik legellentmondásosabb sorozatbefejezése. David Chase a nézői elvárásokkal totálisan szembemenve, saját írói stílusához abszolút hűen, makacsul ragaszkodva a hat évad alatt felépített atmoszférához és imidzshez zárta le az olasz-amerikai Soprano család kálváriáját. Tony Soprano utolsó pillanata. Tévétörténelmi mérföldkő. Azóta is milliók utálják és imádják egyszerre a végső jelenetet. A cikk további része spoileres lehet.

Íme a kütyüisten, a technikai zseni, Steve Jobs életét alapul vevő (egyik) film, amelyben Ashton Kutcher bizonyíthatja, hogy talentuma nagyobb holmi egyszersemnézős romantikus vígjátékoknál (persze, a Pillangó Hatás más kategória). De bevallom a tréler sem ezt, sem azt nem támasztja alá, hogy ez az életrajzi film több lenne a zsánerben ismerős toposzok felhalmozásánál. A The Social Network esetén tanulva mondjuk nem írnám le előre, de itt sem a rendező, sem az író személye nem ad túl sok bizakodásra okot.

Ha sikerül elfogadnunk, hogy az a bizonyos Misfits, amely tele energiával, frissességgel, morbid és eszeveszett humorral tette ki mindazt a fantasztikus brit sorozatot, amiért rajongtunk, most végérvényesen halott akkor (és CSAKIS akkor) van értelme beszélni a negyedik évadról. Márpedig el kell fogadnunk hiszen az az eredeti szereplő, aki önszántából még nem lépett volna ki a szériából most a készítők által halálozik el. A kör bezárul, a Misfits pedig végleg metamorfizál egy popkulturális, szabadszájú, de mára kiégett és fantáziátlan angol sorozattá.