Már-már kételyeim támadtak, hogy kap-e rendes lezárást a sorozat, és bár egészen biztos vagyok benne, hogy nem, most mégis megkezdődött végre valahára a már oly sokat emlegetett szálak elvarrása, így a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. Ennyire az évad végén ez már igencsak időszerű húzás volt (de az is lehet, hogy rögtön ezzel kellett volna kezdeni…).
Tudnak a készítők, ha akarnak, ezt már bebizonyították a negyedik résszel, ám valami rejtélyes oknál fogva úgy tűnik, hogy ebben az évadban nagyon nem akarnak örömet szerezni a nézőknek. Komolyan, rossz nézni, amit művelnek.
„- Maga éppen olyan makacs, mint az öszvérem!
- Nem, én sokkal rosszabb vagyok.”
Clint Eastwood ötödik westernfilmjének főszerepében még mindig olyan embertelen sebességgel céloz, mint mikor először lépett a Vadnyugat kietlen pusztaságának forró homokjára, és a cowboykalap is ugyanolyan jól áll neki. Természetesen az elmaradhatatlan rossz modorát is megtartotta, és ezúttal még a humorérzékét sem felejtette otthon.
Régi videojáték-rajongók bizonyára felkapták a fejüket a cím láttán, mivel a The Tower of Druaga eredetileg egy árkád játék volt a ’80-as évek derekán, ami a nagy népszerűségnek hála, még hét további folytatást élt meg az idők során, mialatt szinte minden létező platformot meghódított. Ezt a népszerűséget látva határozta el magát a neves GONZO stúdió, hogy animévé avanzsálja a legendát, annak ellenére is, hogy az efféle adaptációk legtöbbször igen gyatrán muzsikálnak. Az eredmény jelen esetben is kissé felemás lett, de a The Aegis of Uruk még így is a jobb feldolgozások közé tartozik, ettől függetlenül viszont ne várjatok tőle sokat.
A vaksi bazmegol és ágálva hadonászik-kötözködik miközben a süket éppen egy kisteherautó sofőrt küldd el a jó édes anyjába. A vak azt hiszi, hogy a süket szidja, pedig még csak nem is hallja, hogy miket dumál a világtalan. Ez Wally és Dave első találkozása, ahol még halvány sejtésük sincs róla, hogy később, mint két szökött körözött bűnözőt kergetik majd őket az ostoba hekusok, akik olyan szerencsétlenek, hogy még egy vak-süket párost sem képesek cellába tuszkolni. Richard Pryor és Gene Wilder humoristapárosa egyszerűen uralta - de ha nem is, mindenképp színesítette - a 70-es 80-as éveket: olyanok voltak egymásnak, mint Bud Spencer és Terence Hill az ostorcsattogás hangú pofonokat osztó spaghetti-westernekben. A Vaklárma se hall, se lát koncepciója önmagában is zseniális felütés, amihez aztán jön ez a két barom és kult-státuszba emel egy teljesen hétköznapi komédiát, aminek az erényeit bőven lehetne sorolni, de a legszebbik mind közül, hogy nevettet, mert mást nem is akar.
Úgy tűnik, kicsit korai volt az öröm, és az a múltkori feltámadás mindössze a véletlen szüleménye lehetett, de az is lehet, hogy csak a készítők szórakoznak velünk, mert most megint egy olyan epizódot toltak az orrunk elé, ami után nem kívánjuk a desszertet. Megint a dráma volt túlsúlyban, szerencsére a letargikus vonalat nem hozták vissza, ellenben egy borzasztó unalmas részt kaptunk, nulla humorral.
Az USA-ban jelenleg és tulajdonképpen az egész világon az egyik legnépszerűbb, legnézettebb és legkiemelkedőbb sorozat. A Golden-Globe díjas széria harmadik évadja szeptemberben startol az otthont adó FOX-on. Hazánkban az RTL Klubon futott (1. évad), de nem volt túl sikeres, és most őszinte leszek, én nem lepődtem meg. Egy csomó az egész világon őrülten elismert sorozat bukik meg nálunk. A Glee is erre a sorsa jutott, de szerencsénkre nem a magyar nézettség dönt, hanem az amerikai és az alapján még jó ideig élvezhetjük ezt a csodát.
És hogy mi a Glee receptje a sikerre? Nem más, mint a zene.
Hát ez nem volt annyira király, mint amennyire a cím sugallja (vagy inkább ordítja), ellenben igen perverzre sikeredett, ami néha vicces, néha gusztustalan, néha mindkettő egyszerre, és ha nem is röhögöd magad halálra minden második poénján – mert nagyon nem -, legalább időnként felböfögsz egy kis nevetést.
Sajnos már az elején kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ebben a filmben nem csak a tanár rossz, hanem szinte minden más is, de a legrosszabb talán az benne, hogy egyáltalán nem vicces. Mentségére szóljon, legalább néhány helyen igyekszik elszakadni a hasonló vígjátékok lerágott kliséitől, bár igazság szerint ettől se jobb lesz, hanem csak furcsább.
Jelentem, túl vagyunk az utolsó évad felén, és nem szeretném elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy végre valahára kint vagyunk a gödörből, pedig a múlt heti rész, illetve annak befejezése miatt mindenre fel voltam készülve. Az volt a mélypont, ahonnan bevallom, már nem is nagyon reménykedtem benne, hogy még visszatér a sorozat.
