Az ázsiai filmekben már megszokhattuk, hogy szereplőik szinte minden percben püfölik egymást, műfajtól függetlenül, és ez természetesen a sportfilmeknél sincs másképp, még akkor se, ha az adott sportnak éppen köze sincs a bunyózáshoz. Ezekből vegyünk most szemügyre néhány jobb és rosszabb próbálkozást:

Tűzlabda / Fireball (2009)

Kevesen tudják, hogy annak idején, a kosárlabda feltalálásánál egy olyan sport létrehozása volt a cél, ahol a játékosok közötti fizikai kontaktus szabályellenes, így a problémás, nehezen kezelhető gyerekek is játszhatják, hiszen nem kell attól tartani, hogy netalántán egymásnak esnek. A thaiföldi filmesek azonban úgy gondolták, hogy csavarnak egyet ezen, így nemcsak kidobták ezeket a szabályokat, de mindjárt össze is boronálták a kosárlabdát a ketrecharccal, megalkotva a tűzlabdát, egy olyan játékot, ahol a labda birtoklásáért, ill. a pontszerzésért folytatott küzdelemben minden eszköz megengedett, és ahol „nincs szabály, nincs kegyelem, csak a legerősebb marad életben.”

A horror műfaján belül talán a zombis filmek képesek legkevésbé a megújulásra, hiszen az alaptörténeten nem nagyon lehet csavarni – egyik napról a másikra ellepik a világot az élőhalottak, a túlélők egy maroknyi csoportja pedig felveszi velük a harcot, hogy biztonságos helyet találjon -, mégis minden évben számtalan ilyen jellegű produkció lát napvilágot. Ennek az egyik oka nyilván az, hogy zsebpénzből ki lehet hozni egy ilyen filmet, ráadásul a horrorrajongók mindig kaphatóak egy jó kis zombis vérengzésre; akármennyire veszi, vagy nem veszi magát komolyan a film, ahol rothadó zombik csoszognak egy leamortizált városban, az már nagyon rossz nem lehet (ez persze nem igaz). Én mindenesetre nagy rajongója vagyok a témának, ezért az elmúlt néhány év terméséből szemezgettem nektek párat, jó étvágyat hozzájuk!

A horrorfilm lényege, hogy folyjon a vér, és minél extrémebb halálnemekkel botránkoztassa meg a borzongásra vágyó nézőt, ehhez pedig számtalan eszközt felhasználtak már a filmesek a gyilkos videokazettától kezdve a halálhozó mobiltelefonig. Néhány eszement művészlélek azonban minden eddiginél messzebbre merészkedett, és létrehoztak egy olyan filmet, melyben – a címből adódóan – egy öntudatra ébredt gumiabroncs fog megvadulni, hogy elpusztítson mindent és mindenkit, aki az útjába kerül.

A brit filmipar mindig is képes volt rá, hogy nagy meglepetéseket okozzon és olyan filmekkel ékesítse a filmgyártást, amelyre Hollywood rothadó filmmagja egyre kevésbé képes. Az Attack the block pont ilyen: brit suttyókat helyez a középpontba és olyan elképesztő érzékkel figyel az arányokra, hogy azok még véletlenül sem csúsznak túl, vagy válnak közönségessé. Az elsőfilmes Joe Cornish érdemei pedig csak dagadnak, hiszen a rendezői és írói feladatokat is egyaránt ő intézte, mesterien. Ráadásul a negatív szereplőket a legvisszataszítóbb tulajdonságuk mellett is olyan rokonszenvesnek és szimpatikusnak ábrázolja, hogy végül hőssé emelve őket a saját gettójukból harsogja a nevüket. És vele együtt mi is.

Gondoltál már arra, hogy milyen lehet mangakának, azaz mangakészítőnek lenni? Eltöprengtél már valaha azon, hogy mennyi idő- és energiaráfordítást igényel pusztán egyetlen rövid vázlat elkészítése? Vagy a szerkesztőségek és a kiadók működése érdekelne? Netán arra vagy kíváncsi, hogyan válhat egy zöldfülűből elismert művész? Nos, a Bakumanból nemcsak ezekre, hanem számtalan hasonló jellegű kérdésre kaphatsz választ, ugyanis Ohba Tsugumi és Obata Takeshi, a Death Note felülmúlhatatlan író/rajzoló párosának legújabb sorozata egyenesen a mangakák varázslatos világába repíti el a kedves nézőt.

.. a legkeserűbb komikus a világon. Legalábbis Pamela Adlon szerint, de ne szaladjunk ennyire előre. Az ikszed részben magyar származású (pedig Frei Tamás nincs is a közelben) pali, aki kapott egy sorozatot a segge alá, amiben szabad kezet biztosítottak neki és él is vele. Stand-up betétekkel átszőtt szkeccs-showja a tévézésben valami egészen innovatív próbálkozás, olyan témák boncolgatásával, amelyek közt találni egészen életszerűeket és eléggé szűk rétegnek szólóakat egyaránt. Persze az egészet átitatja egyfajta befeketedett humor.

Louie önkéntes maszturbáció-szónok, aki alkalomadtán - igazából ez csak egy részben fordul elő - fogyaszt némi marihuanát a szomszédjával, aki elmondja magáról, hogy sohasem szokott szívni - mindezt egy alkarnyi blanttal a szájában teszi. Elvált, korosodó komikus két kislánnyal, akiket egyszerűen imád, de előfordul, hogy a pokolba kívánja őket. Abszurdabbnál abszurdabb szituációkat vonultat fel a sorozat masszív kreativitással, az igényesebb, a megszokottól eltérő tévénézői szokásokat keresők számára.

Már megint egy film, ami a dugásról szól, sőt, már megint egy film, ami az érzelmek nélküli dugásról szól, sőt, már megint egy film, ami az érzelmek nélküli dugásról szól, ráadásul ugyanarra a sémára épül, mint az összes többi. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a hasonló filmek általában nem szoktak túl jól elsülni, akkor nem indul valami fényes kilátással a Barátság extrákkal, de javaslom, hogy akárcsak a főszereplő páros, mi is dobjuk félre ruháinkat előítéleteinket, és adjunk egy esélyt a filmnek; garantáltan nem fogjuk megbánni.

A Simon Pegg – Nick Frost duó már a Haláli hullák hajnalában és a Vaskabátokban megmutatta, hogyan kell igazán agyament vígjátékot készíteni, de azokban inkább csak a horrort, ill. az akciót figurázták ki. Most viszont eljött az ideje, hogy a sci-fi is megkapja a magáét, a páros pedig ezúttal egy harmadik taggal egészült ki, aki ráadásul nem elég, hogy földönkívüli, de egyenesen Seth Rogen hangján osztja az észt.

Vége. Az egyik legjobb sorozatnak, ami valaha készült, és ezen a tényen az sem változtat, hogy bizony rendesen elfáradt az utóbbi években, a 8. évad pedig már leginkább egy hosszú haláltusára emlékeztetett, és mindössze egyetlen igazán jó részt tudott kicsikarni magából.

Igen, vagyok olyan perverz, hogy szinkronnal nézem a How I met Your Mothert és még merész is vagyok, mert ki merem jelenteni, hogy bejön. 4 részt pergetett le a csatorna hétfőn, ami az ínséges idők után egész kellemes tévé előtti döglést eredményezett. Hiszen ennyi évad - és tucatnyi minőségingadozás - után ki az a barom, aki még mindig a "Ki lesz az anyátok?"- témakörtől vár innovativitást - nem kell jelentkezni.