Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Törtetők 8x05

2011.08.24. 17:00 Dr.Jones

Úgy tűnik, kicsit korai volt az öröm, és az a múltkori feltámadás mindössze a véletlen szüleménye lehetett, de az is lehet, hogy csak a készítők szórakoznak velünk, mert most megint egy olyan epizódot toltak az orrunk elé, ami után nem kívánjuk a desszertet. Megint a dráma volt túlsúlyban, szerencsére a letargikus vonalat nem hozták vissza, ellenben egy borzasztó unalmas részt kaptunk, nulla humorral.

Ezúttal E állt a rivaldafényben, akiről nagyon jól tudjuk, hogy nem éppen a legszórakoztatóbb karakter, de ennél azért érdekesebb 30 percet is ki lehetett volna hozni belőle, mert ez így eléggé semmilyen volt. A másik vonalon Drama ügye haladt tovább, vagy inkább toporgott egyhelyben, mivel a Johnny’s Bananas másik sztárja, Dice továbbra sem hajlandó visszatérni a show-ba, ami a szokásos vitákhoz vezetett, ez pedig szintén elég unalmas már. Vince még mindig nem filmez, Turtle-re meg ebből a részből nem is emlékszem, pedig csak két napja láttam.

Már a felét is elhagytuk a záró évadnak, a színvonal pedig továbbra is erőteljesen ingadozik. Az írók tele vannak meglepetésekkel, amikből egyelőre több a rossz, mint a jó, de majd meglátjuk, mit eszeltek ki a fináléra. A végső visszaszámlálás vasárnap kezdődik, hiszen még három rész, és egy korszak ér véget. Hogy milyen véget, az továbbra is megjósolhatatlan, mindenesetre ez a rész most 6/10 lett, bízzunk a csodában.

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma törtetők entourage sorozatkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr53177581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása