Önmagunk a legnagyobb ellenségünk - ez a közhely most akkorát szólt, hogy a jobb fülemre megsüketültem. Nacho Vigalondo első nagyjátékfilmjére viszont abszolút igaz. Amikor mindenáron jobbnak és okosabbnak hisszük magunkat még saját magunknál is, az talán a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk. Hector (Karra Elejalde) ugyanis ezt teszi újra meg újra, amikor az időben visszateleportál csupán 1 órát. Mégis akárhányszor megteszi ezt sorra szüli a hibákat, amiket egyszerűen képtelen kijavítani és csak egyre bonyolultabbá teszi a saját cselekedeteit, ezáltal pedig a múltját, a jelenét, és a jövőjét. Mindez egy ártatlannak tűnő leskelődéssel kezdődik egy abszolúte nem vonzó lány meztelenségét vizslatva egy távcsővel. Ám amikor Hector közelebb merészkedik, egy befáslizott fejű erősen groteszk alak támadja meg és mártja belé papírvágó ollója pengéjét, ami után fejvesztve menekül, míg végül egy tudós(?) időgépének mélyén talál menedékre. Vagy pont, hogy ez lesz a végzete.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.















Sose kötöttek le az autós filmek, de ez most mégis felkeltette az érdeklődésemet, méghozzá azért, mert a benne lévő autót nem versenyzésre, és még csak nem is menősködésre találták ki, hanem arra, hogy tulajdonosa kedvenc hobbijának hódolhasson: a gyanútlan nők elgázolásának.
Az a jelenség, amikor olyan magyar film kerül a mozikba, ami nem a ratyi vígjáték kategóriába sorolható, már önmagában megér egy pezsgőbontást. Köves Krisztián Károly újító próbálkozása ettől függetlenül óriási bukta lett; úgy tűnik, a nézők a gagyi-faktortól (joggal) tartva nem szavaztak túl nagy bizalmat a Halálkeringőnek. De az is lehet, hogy nem akkor kellett volna moziba küldeni, amikor az Avatar szekere megállíthatatlanul száguldott előre…
Az esetleges viták elkerülése végett rögtön az elején le kell szögeznem valamit: nem arról van szó, hogy szar film a Fekete hattyú, hanem inkább nagyon finoman úgy fogalmazok, hogy nekem nem jött át. Ez valamilyen szinten azért várható volt, hiszen már Darren Aronofsky előző munkája, a Pankrátor se fogott meg igazán – sőt, egyenesen utáltam. Nem véletlenül hoztam ám fel az öreg bunyóst, mert - ha valaki esetleg nem tudná -, kezdetben egy projektnek indult a két film, de végül mégis teljesen különálló alkotásokként láttak napvilágot.
Két tudós különféle élőlények DNS-ét keresztezve állít elő mindenféle hibrideket, amivel egészen addig semmi gond nincsen, amíg a képletbe be nem kerül az emberi DNS. Az illegális kísérlet természetesen titokban zajlik, de a hamarosan világra jövő, Dren névre keresztelt lényt nem olyan egyszerű elzárni a kíváncsi szemek elől.