Mintha el sem köszöntek volna. Ez az érzés kavarog az emberben miközben figyeli Kurt Sutter motoros vagányainak immáron hatodik évadja tartó menetelését. Tudván, hogy elértünk a végjáték kezdetéhez, a modern és mocskos Shakespeare-dráma fináléjának első etapjához. Így a tempóból, a nagy időugrásokból, a sokkolásból és mintha kissé a hangulatból is visszavett vett volna a perverz karmester. A tovább után spoilerek.

Egyenesen meglepetés az a tény, hogy egy minőségi csatorna ennyire erős castinggal és alapfelállással végül csak egy erős közepessel tudott kezdeni. Mark Strong és Lennie James párosa igen meggyőző, a mocskos Detroit mocskos zsarujai szerepkörében, de ez a kezdőepizód mégis szürkére és talán túl borongósra sikerült ahhoz, hogy azonnal berántsa az embert.

Nem hiszem és nem gondolom, hogy lehetne erősebben kezdeni (folytatni) a túlzás nélkül a világ egyik legfájdalmasabb tévédrámájának utolsó nyolc részes felvonását. Vince Giligan sorozatának kontextusában ez az a fajta következetes építkezés, amely már a széria születésénél olyan bikaerős cölöpökre volt felhúzva melyek megingathatatlanok és törhetetlenek. A kérdés pedig nem az, hogy Walter White börtönbe, a híd alá, vagy végül halálra jut-e majd az utolsó epizód végén, hanem, hogy a pokol vajon van-e olyan mély, amely elég lesz számára. A továbbra csak az kattintson, aki látta a nyitást.

Van az úgy, hogy az ember egy fáradt hétköznap este hazaesvén a melóból nem vágyik igazán agymozgató dolgokra - sem Only God Forgives-szerű szürreális szimbolikára. Csak egyszerűen le akar heveredni a kis kanapéra a vacsorájával a kezében és mosolyogni, röhögni legalább húsz perc erejéig, amíg elfogyasztja. Erre találta ki isten a média, a sitcomokat.

The Mindy Project - pilot (2012 -)

Ha enyhén rasszista vagy, ki nem állhatod a folyton fecsegő, már-már bicskanyitogatóan romantikus csajokat, akik két szerelmes film között azért megdugatják magukat, míg várnak a fehér lóra, akkor ez nem a te sorozatod. Ellenben a főszereplő maga Mindy Kaling (aki az Office rajongók számára nem hat akkora újdonsággal, mint jómagamnak), aki egyben a kiötlője is ennek a 20 perces mókának, amelyben rengeteg romantikus filmből idéznek - ezt egyébként egyáltalán nem használják rosszul -, hiszen egy színes bőrű orvosnőről szól a széria, aki gyermekkorától kezdődően megrögzött rajongója a szerelmes filmeknek. Az a baj, hogy aki nem, annak nem kell sok idő, ahhoz, hogy a folyton csiripelő, enyhén túlsúlyos és önbizalom hiányos cafkából elege legyen. Szerencse, hogy az örök agglegény, mérhetetlenül egoista, pöcs, cinikus és arrogáns társ (Chris Messina) szorosan ott van mögötte, hogy minden egyes nyálas, érzelgős, vagy csak szimplán logikátlan megnyilvánulását szellemesen leoltsa. Ettől jó a Mindy Project és részben ettől rossz, hiszen gyakorlatilag csak utóbbi képes nézhető középszerre felhúzni a sorozatot. 5/10

Bíztam én a Dexter íróiban eddig, hisz a hetedik évad baromi jó minőséget szállított és az első részek alapján nagyon úgy tűnt nem estek pánikba amiatt, hogy kedvenc sorozatgyilkosunk utolsó felvonásai következnek. Aprólékosan megkezdték az építkezést és ügyesen visszacsatoltak a kezdetekhez. De most elbizonytalanodtam. Spoilerekre vigyázni a tovább után.

Karakterek. Ha egy sorozat legalább annyira ambiciózus akar lenni, hogy felvegye a versenyt a kábeles éra legminőségibb képviselőivel (vagy akár idővel átvegye az egyikük helyét), akkor minden azokon múlik. A Ray Donovan pedig másból sem áll, mint karakterekből. Nem akarok mellébeszélni sokat, úgyhogy kijelentem, hogy ennél kiválóbb úton nem is haladhatna - a Showtime égisze alatt futó széria -, hogy méltó utódjává váljon a Dexter-nek és megállja a helyét a drámasorozatok királyainak panteonjában.

Nem meglepő. hogyha az amerikai tévében, (pláne országoson) egy alapvetően nem konzerv aláröhögéssel, ömlengős romantikus nyálfolyással, hanem valami bájossal, vidámmal és családias hangulattal rendelkező komédia próbálja kibontani szárnyait, a nézettség fölött görnyedő szemüveges hajcsárok azonnal kinyírják. No, nem mintha a Goodwin Games olyan eget rengetően übersilány, radikális koncepcióval vagy összetett humorstruktúrával próbálná bevenni magát a tévébe. DE: legalább van egy jópofa alapkoncepciója, három jól működő karaktere, meg aranyos, együgyű humora.

Mindig érdekes és egyszerre izgalmas egy olyan sorozat aktuális évadjába belekezdeni, melyről a néző tudja, hogy az utolsó. Különösképpen, ha ez hosszú évek óta futó, nagyszerű, eredeti és a legjobbak között törtető széria, amely kedvenc sorozatgyilkosunk történetének lezárásaként szolgál majd. A Dexter elérkezett a vég kezdetéhez. Az írók pedig higgadtan, lassan építkezve kezdenek bele a cselekmény előkészítésébe. A cikk további része spoilereket tartalmazhat azok számára, akik még nem látták a kezdést. De miért is nem?

James Gandolfini emlékére.

A Lost előtt - és talán azóta is - minden idők egyik legellentmondásosabb sorozatbefejezése. David Chase a nézői elvárásokkal totálisan szembemenve, saját írói stílusához abszolút hűen, makacsul ragaszkodva a hat évad alatt felépített atmoszférához és imidzshez zárta le az olasz-amerikai Soprano család kálváriáját. Tony Soprano utolsó pillanata. Tévétörténelmi mérföldkő. Azóta is milliók utálják és imádják egyszerre a végső jelenetet. A cikk további része spoileres lehet.

Ha sikerül elfogadnunk, hogy az a bizonyos Misfits, amely tele energiával, frissességgel, morbid és eszeveszett humorral tette ki mindazt a fantasztikus brit sorozatot, amiért rajongtunk, most végérvényesen halott akkor (és CSAKIS akkor) van értelme beszélni a negyedik évadról. Márpedig el kell fogadnunk hiszen az az eredeti szereplő, aki önszántából még nem lépett volna ki a szériából most a készítők által halálozik el. A kör bezárul, a Misfits pedig végleg metamorfizál egy popkulturális, szabadszájú, de mára kiégett és fantáziátlan angol sorozattá.