Jockey Ewing. Al Bundy. Fox Mulder. Tony Soprano. Dexter Morgan. Walter White... és a sort még tucatnyi névvel lehetne folytatni. Ők azok, akiket a manapság egyre népszerűbbé és minőségibbé váló tévésorozatok tettek naggyá és emlékezetessé - vagy jelenleg is ezen fáradoznak. A sorozatipar mára messze túlnőtt a Paulina csöcsén csüngő Pedró és társai mélységű szappanopera fantazmagóriákon és olyan léptékben halad előre, hogy élvezeti és kulturális értéke nem ritkán meghaladja egy-egy óriás költségvetésből készült mozi minőségét.
A műfajból adódó lehetőségek pedig számtalan emlékezetes, tévé- és médiatörténelmi pillanatot égettek már agyunk legmélyebb zugaiba. Ennek apropóján éreztem úgy, hogy eljött az idő, amelyre ezen a blogon még egyszer sem került sor, hogy megosszam veletek mozgóképfüggő múltamból (és jelenemből) azokat az általam favorizált tévés szériákat, melyek egész egyszerűen nem maradhatnak szó nélkül. Amik súlyossá, már-már menthetetlen és gyógyíthatatlan stádiumúvá tették a sorozatok iránti addikciómat. Miattuk van az, hogy máig sem használ az elvonó.
Tehát íme, Gevin szerint a legjobb tévés szériák kisképernyőn innen és túl. (A cikkben spoilerek találhatók, de fel vannak tüntetve egytől-egyig.)
#10. SHAMELESS (US)
Az elkeseredettség és a csóróság kombója elméletileg elég durva dolgokat képes szülni. A Gallagher-familia ebbe már beleszületik. Egy roncs, alkoholista, önimádó apával és egy depresszióra hajlamos anyával. Így nem csoda hát, hogy Fiona, a legidősebb gyerek veszi a kezébe az irányítást és ez a kis, deviáns család saját, összetartó erejéből él napról-napra. Dramedy-nek nagyon ritkán sikerül kiegyensúlyozottan magas színvonalat hozni és azt három évadon át tartani, fagyban, forróságban, drogban, szexben, erőszakban és humorban. Na, hát akkor itt van egy, amelyik megcsinálta.
LEGJOBB ÉVAD: Első. Azért, mert egyszerre hihetetlen és mosolyt mosolyra halmozó az megismerkedés, ami közted és a sorozat közt létrejön. Rohadt hamar elkezded bírni és tudod, hogy sokat fogsz még rajta lógni.
TOP KARAKTER: Lip. Szuperokos, szuperönpusztító, szuperfasz a szerelemben. A legjobb és legtalpraesettebb arc.
MOMENTUM: SPOILER! Minden évadban bőven találni őrületes pontokat, mélyet, vicceset, elszálltat egyaránt, de talán az első igazi, akkor van, amikor Monica visszatér és mindent borít.
#9. BATMAN (ANIMÁCIÓS SOROZAT '92-'95)
Meglehet, kissé furcsán veszi ki magát egy kilencvenes évekbeli rajzfilmsorozat ezen a listán, de olyan lebilincselő atmoszférával, mint ez a széria, kevés dolog hatott rám porbafingós kisiskolásként. Tele volt megmagyarázhatatlan szörnyalakokkal, szociopatákkal és pszichopatákkal, akikre ez a bölcs Bruce Wayne bácsi vadászott egy kimért, szűkszavú komornyikkal a háta mögött. Izgalmas, kalandos, akciódús, igazi krimi gyöngyszem a világ egyik legnépszerűbb szuperhősével. Ez alapozta meg a Batman-rajongásomat. Őt követte szorosan Tim Burton - és a film.
LEGJOBB ÉVAD: Három évadot élt meg, már sajnos fogalmam sincs, hogy melyikbe pontosan mi van, így itt most gondban vagyok. De ha láttad, szerintem te is hasonlóan érzel.
TOP KARAKTER: Kétarc. Ő volt az egyszerre sztoikus és agresszív szociopata, a kiszámíthatatlan őrült, aki még egyik pillanatban az érmét dobálja grimaszolva, a másikban meg kinyír egy tucat fickót. Abban a másodpercben, ahogy elkezdted volna kedvelni, rájöttél, hogy valójában félsz tőle.
MOMENTUM: Számomra mindig az emocionális részek szolgáltatták a legjobb momentumokat. Nem volt belőlük sok, és talán néha kissé szájbarágósra sikeredtek, de általában remekül ágyazódtak a rövid epizódok lapjai közé.
#8. THE KILLING
Azt hiszem a Neo-noir-ra keresve sem lehetne szebb példát találni a sorozatipar utóbbi éveiből. Azt az esőben áztatott, letargikus, nyomasztó és cizellált gyilkossági nyomozást, amit Holder és Linden két évadon, bűnös és ártatlan embereken, illetve saját életükön keresztülgázolva felgöngyölít, az a televíziózás egyfajta elismerése. Mert vannak olyan adók, mint az AMC, ahol ez megvalósulhat. És bár remake-ről van szó, azt hiszem ez egyáltalán nem von le az értékéből. Hiszen atmoszférát teremteni kell, karaktereket eljátszani és megtalálni a megfelelő ritmust. A The Killing-nek mind egyszerre megy, ráadásul csavaros, eszes, és a végső pillanatban még azt is képes elérni, hogy könnycsepp szökjön a szemedbe. A legnagyobb öröm pedig, hogy nyáron érkezik a harmadik évad.
LEGJOBB ÉVAD: Mivel kettő van és mindkettő egyformán jó, most nem választanék.
TOP KARAKTER: Holder. Joel Kinnaman: "Yo, Linden!".
MOMENTUM: SPOILER! Amikor minden összeér, a szálak kifésülődnek, az ég kitisztul, akkor jön Rosie Larsen és elbúcsúzik. Ennél az amatőr videónál csodálatosabb befejezést nem lehetett készíteni a Killing második évadjához.
#7. FRIDAY NIGHT LIGHTS
A sport akkor ad igazi, felejthetetlen élményt, ha szívvel-lélekkel csinálod. Ez ugyanúgy igaz a sportdráma műfajára. Amikor érzed, hogy a győzelem felé vezető kínkeserves úton minden izzadságcsepp végig gördül az arcodon, miközben a szíved ezerrel kalapál. A rájátszásban vagy. A Friday Night Lights öt évadon át ezt az érzést a Texasi Párducok focicsapatán (majd később az ellenük küzdőkön) adja át, gimis problémákba, könnyfacsaró pillanatokba csomagolva. Igazi tiszta-szívű dráma, óriási momentumokkal, hatalmas küzdőszellemmel és maradandó karakterszínészekkel. Taylor Kitsch számomra azóta is kizárólag Tim Riggins - nem holmi John Carter.
LEGJOBB ÉVAD: Második. Taylor edző és a csapat összetartó családdá avanzsál.
TOP KARAKTER: Tim Riggins. A részeges, törtető, szívós bika, aki notóriusan mindig a rossz lányt választja és állandóan lecsúszik, hogy legyen honnan felemelkedni.
MOMENTUM: SPOILER! 3. évad. Az a bizonyos meccs, amelynél mindenkiből ott maradt valami. Riggins szívéből letört egy darab. Méltósággal kell veszteni.
#6. LOST
Sokáig értetlenül álltam a rajongás előtt, amely ezt a dzsungelen, téren, időn, füstszörnyetegen és istenségeken át terjedő high-concept sorozatot a fellegekbe emelte. Aztán ledaráltam az első szezont. J.J. Abrams és Damon Lindelof, ez a két fickó valami olyan kalandfilmbe ágyazott mindfuck sci-fi drámát hozott ki egy szigeten rekedt lezuhant utasszállító túlélőinek kálváriájából, amit azóta sem sikerült megmagyarázni. Szó szerint, maradt vagy 146 kérdés, amire még hat kicseszett izgalmas, feszült és lebilincselő évad után sem tudtak/akartak válaszokat szolgáltatni a véres szemű junkiek felé. Kétségkívül ez tette a Lost-ot olyan vonzóvá, abbahagyhatatlanul szórakoztatóvá, hogy az ember mindig újabb és újabb válaszokat akart. Aztán egyszer csak le kellett zárni, nem volt tovább, és a felhalmozott kérdések nagyja még ma is ott lóg egy megmagyarázhatatlan, misztikus sziget atmoszférájában.
LEGJOBB ÉVAD: Szintén összemosódnak a szezonok, egyik a másik a nyakát éri, de a Lost erősségei közül a mai napig lenyűgöző flashbackjei a legimpresszívebbek. A 2-3. szezon közül valamelyiket mondanám.
TOP KARAKTER: Sawyer. A fekete bárány, a cinikus, kezdetben lelkiismeretmentes gazfickó, aki mindvégig úgy alakítja a legrohadtabb karaktert, hogy végül pozitív előjelet kap.
MOMENTUM: Annyi bámulatos sorsdrámát felsorakoztatni máig semmilyen tévésorozat nem tud, így kiragadni egyetlen pillanatot pokoli nehéz. Talán a legerőteljesebbek egyike számomra, egy halkan robbanó, de annál nagyobb érzelmi tornádót előidéző pillanat, amelyben a tűzön-vízen át hinni akaró John Locke szembesül apja igazi énjével. Egy világ omlik össze - képernyőn innen és túl.
#5. DEXTER
Hét évad egy sorozatgyilkos folyamatosan formálódó elméjében. Minden egyes gondolatával, perverziójával, útkeresésével és legpikánsabb gyilkosságaival. Amikor az ember megismeri egy elfajzott vadállat énjét és villámgyorsan eljut odáig, hogy szorítson érte. Egy gyilkosért. Aki vérmintákat gyűjt, befóliázott áldozatok testrészeit szórja szét szemeteszsákban az óceán fenekére. A műfaj egyik leggyönyörűbb potenciálja, melyből az írók szinte mindent kihoztak, ami csak benne volt: legyen szó múltról, kódexről, gyereknevelésről, testvérszerelemről, szabadságról, vágyról....és ha ugyan néha érezhetően már ők is belefáradtak a Michael C. Hall-on keresztül elnarrált életbe, még most sincs vége. Sőt, legutóbb a legszebb pillanatait megidézve csillogott a széria. Kíváncsian várom a vérbe ágyazott végkifejletet.
LEGJOBB ÉVAD: Számomra mai napig az első évad zseniális hangulata, Daniel Licht megbabonázóan jó zenei aláfestése égette belém mindazt, amiért a Dexter függőség sosem múlik el. Még, ha olykor enyhül is.
TOP KARAKTER: A címszereplőtől eltekintve James MOTHERFUCKIN Doakes, a kamaszbajszos, vérbeli kopó, aki mindig is tudta, hogy valami nem klappol. Igaza volt.
MOMENTUM: SPOILER! 4. évad vége: Rita halála. Azzal engem is kinyírtak.
#4. SONS OF ANARCHY
Ha Shakespeare látná, hogy a Hamlet-je manapság szakállas-bőrdzsekis motoros huligánok drog- és erőszakkálváriáján keresztül elevenedik meg, azt hiszem minimum a haját tépné. Aztán leülne Kurt Sutter elé és udvariasan megdicsérné. A SoA minden szempontból maradandót alkot. A Kemény Zsaruk-on edződő kreatív agy ugyanis olyan karakterdrámát csinál az FX-nek, amely teljességgel szembemegy a nézői elvárásokkal. És pont ez adja azt a különleges, emberi és egyben önpusztító vonulatát, amely által végül mindenki égni fog. Legyen az jó, vagy rossz.
LEGJOBB ÉVAD: A harmadik. Az írekhez tett kiruccanás és a brutális erejével mindent elsöprő finálé.
TOP KARAKTER: Happy. Mindent megold, mindenkit kinyír, nem riad vissza semmitől, és a reszelős hangja hátborzongató. Élvezettel kamatoztatja, hogy valódi motoros a SoA világán kívül is.
MOMENTUM: SPOILER! Harmadik évad finálé: nem véletlenül említettem meg, hiszen az a letaglózó befejezés akkora gyomrost küld beléd, hogy kitapossa benned az utat a legjobb cliffhangerek csarnokába. A negyedik évad kezdése éppen emiatt olyan gyönyörű.
#3. BREAKING BAD
Emberi dekonstrukció talán még sosem volt ilyen pontos és kegyetlen. Az a morális metamorfózis, amelyben Vince Giligan drámája könyékig, majd nyakig elmerül már kényelmetlenül mély és sűrű. A szerető férjből, a gondoskodó apából, a jótékony kémiatanárból valami olyan erkölcstelen szörnyeteget kreálni, amelyre a Breaking Bad a félelmetesen, már-már kiábrándítóan nagyszerű (képzavar?) Bryan Cranstonon keresztül képes, az fenomenális. A kedvelhető, megindító történettel induló szimpla átlagférfiból hosszú évadok alatt olyan antagonistát farag, akinek minden rezdülése egyre mélyebbre taszítja mind saját magát, mind a nézőt. Igazi esettanulmány: erkölcsileg, dramaturgiailag, karakterizációban és emberileg. Már most mestermű pedig a befejezés még csak eztán érkezik.
LEGJOBB ÉVAD: Imádom a 2. szezont, a fordulópontokat, az egyre nagyobbá válást, a folyamatosan gyarapodó bevételt és Jesse ízes káromkodásait. No meg Tuco-t.
TOP KARAKTER: Mr. White/Heisenberg. A szörnyeteg. De ha eltekintünk a főszereplőtől, akkor a minden ízében vérprofi és megfontolt Mike az egyik legfaszagányosabb karakter.
MOMENTUM: SPOILER! 2. ÉVAD: A pillanat, amikor a szörnyeteg először villantja meg igazán tüskés fogait. Mr. White úgy véli, hogy Jesse-nek jobbat tesz, ha kirángatja a folytonos mámorból és ezt a barátnő megfojtásával megfulladásának tétlenül végignézésével igyekszik elérni. Vérfagyasztó, elemien gonosz. Pedig csak jót akar.
#2. RESCUE ME
A piás, ír-macsó részeg seggfej, Tommy Gavin és a 62-esek. Dennis Leary és Peter Tolan hét évadot túlélő tűzoltókálváriája a mai napig kedvencem. Egyszerre vegyíti a maszkulin tökösséget a sziporkázó humorral, összetartással, problémákkal, de legfőképp egységet kovácsol. Bár úgy a negyedik évadtól valami elromlott, ami aztán sosem tudott teljesen megjavulni (mondjuk az ötödiket imádtam), de az első három szezon az kíméletlenül, whiskyvel égeti beléd a legizgalmasabb és sokkolóbb pillanatokat, ami egy tűzoltóval megtörténhet. És persze a háttérben, minden gyökerében folyton-folyvást felsejlik 9/11, hiszen anno Leary is ezért kezdte el ezt az egészet. Itt és így volt vége.
LEGJOBB ÉVAD: Harmadik. De a hatodik kivételével mindegyiket bármikor újranézem.
TOP KARAKTER: Sean Garrity. Valószínűleg máig nem tudtam annyit röhögni idióta, eszetlen barom karakteren, mint rajta.
MOMENTUM: Rengeteg-rengeteg van. De mondjuk EZ.
#1. THE SOPRANOS
Az olasz maffia. Keresztapa ide, Nagymenők oda, a Soprano az a család, amely teljesen befogad, a részévé válsz. És ha egyszer bekerülsz a körbe, onnan már csak akkor szállhatsz ki, ha a halakkal alszol. David Chase maffia-kompániáján keresztül megismered azok a problémáit, az ügyletek lebonyolításának folyamatát, a család intézményének kőkemény, sziklaszilárd egységét, melynek azért időnként akadnak fekete foltjai. A Maffiózók az a sorozat, amelynek bármelyik részét kapod is el, azonnal magába szippant, bárminemű előzetes ismeret nélkül. Karakterei idővel a legjobb cimboráiddá válnak, velük röhögsz a poénjaikon, az orrodban érzed a spaghetti dohányfüsttel átivódott illatát és mikor velük sírsz egy családtagjuk elvesztése okán, közben az agyad már a jobb pozíció és a ranglétrán való feljebb kerülés gondolatával kacérkodik. A fináléjával pedig Chase beírta magát a legpofátlanabb befejezések nagykönyvébe. Mestermű.
LEGJOBB ÉVAD: Némileg egybefolynak nálam az évadok, de talán a 4-5 volt az, amelyre egy fülledt, haverokkal bandázós nyáron mindig otthon voltam éjfélre, hogy két részre találkozzak a Sopranokkal, majd másnap megvitathassuk a lezajlott eseményeket.
TOP KARAKTER: Egyértelműen a kopaszodó vezér minden nyügével, bajával, depressziójával és malacos röhögésével együtt. De az unokaöccse, Christopher a következő a sorban.
MOMENTUM: SPOILER! Amikor Tony a gyakran fiaként szeretett unokaöccsét az orrán keresztül fojtja meg, egy a lehető legrosszabbul elsült autóbaleset apropóján.
***
Ennyi lett volna hölgyeim és uraim. Amik a polcon maradtak, de mindenképp megemlítendőek: Wilfred, X-akták, Californication, Arrested Development, The Wire, House of Cards (de ez utóbbi kettő könnyen csatlakozhat idővel a tízbe, kitúrva onnan valakit).
Természetesen a lista szubjektivitásából adódóan bizonyára bőven maradtak ki nagyszerű szériák, ezért a szerintetek hiányzó darabokat semmiképp se tartsátok magatokban. Ütközzenek a vélemények, robbanjanak ki viták, elevenítse fel mindenki a saját legjobbjait.
