Kissé túlcsámcsogott dolognak érzem a Marvel "univerzumépítését", de az tény, hogy meglátták ebben a potenciált, ahhoz, hogy valami olyat hozzanak létre, amely bebetonozza a financiális sikerüket. A Kapitány bemutatkozó filmje anno a leggyengébb felvezető filmek egyike volt, és jó látni, hogy ezt a csorbát most igyekeztek kiküszöbölni. Habár A tél katonája messze nem olyan intelligens és bombasztikus, mint amilyennek be lett állítva, de tagadhatatlanul működik.
Laurel (Zoe Kazan, a nagyszerű, ambiciózus Ruby Sparks forgatókönyvírója és főszereplője) másolatokat fest. Mona Lisát, akinek a mosolya túl vidám, aki sosem fog hasonlítani eredeti önmagára, mert ahhoz Lauerelben túl sok az igazi élet, a szenvedély, a kitörés utáni vágy. Egypetéjű ikertestvére, Audrey ugyanis mindenben előrébb jár húgánál. Jó munka, jóképű pasi, nagyzoló karrierista nő attitűd, saját lakás, de ami mindennél fontosabb, saját egyéniség és saját élet. Ezért mikor egy hirtelen frontális autóbaleset során Audrey meghal, Laurel kezdeti poszttraumatikus amnéziája épp elég löket ahhoz, hogy az introvertált iker átvegye sokkal népszerűbb, talpraesettebb és pimaszabb testvére szerepét. Hogy megkapja azt az életet, melyre anyjuk halála óta mindig is vágyott.
Liam Neesonből brand lett. A morózus, középkorúságának végét taposó, kemény vállú, magányos hős, akit soha nem hajtanak önös érdekek, akit soha sem izzaszt meg az erkölcs, akinek minden egyes megmozdulása színtiszta ösztön, mélyről feltörő tetlegesség-vágy. Ő nem tehetett róla, hogy 2008-ban elrabolták a lányát, csak fogta magát, a fegyverét meg a tökösségét és kiirtotta az emberrabló bagázst. 2011-ben saját személyiségét próbálták ellopni tőle, amelyre szintén hasonló határozottsággal, bár jóval kevesebb vérontással reagált (az Unknown egyértelműen a Neeson-brand kiaknázására próbált rájátszani csak elszabták), majd eztán bevette magát a jéghideg erdőbe, hogy fájdalmas emlékektől bűzlő múltjától úgy szabaduljon meg, hogy farkasokkal és a kegyetlen hideggel vív harcot (a The Grey az utóbbi évek legösztönibb akciódrámája, bárminemű hatásvadászat nélkül). 2012-ben rávállalt még egyszer a bosszúra a Taken 2-vel (bár ne tette volna, dehát hiába, már úton van a harmadik rész), hogy végül eljusson odáig, hogy a Non-Stop már a saját maga által kiépített brand teljes hátterével dübörögjön a mozikban.
A műfaszpárbaj ma már nem újdonság, ahogy az sem, hogy Seth Rogen 27-edszer is eljátssza a gyökér, blantszopó bunkót. Ellenben erekcióval történő defense-t még nem láttunk, szóval van még új a nap alatt. Ha nem is sok, de ennek ellenére a Bad Neighbors szórakoztató üzemmódja pazarul működik. Az új generáció filmje ez is, ami a gusztustalanul ízléstelen humorral vegyíti a coming-of-age sajátosságait miközben dübörög a tuc-tuc, puncik, mellek, péniszek, vibráló fények és némi popkult humor. Soha rosszabbat.
Dom Hemingway (2013)
Fel lehet itt emlegetni Guy Ritchie nevét, ha már angol gengszterekről van szó, de nem igazán érdemes. Már csak azért sem, mert Richard Shepard filmje fele annyira sem komoly, de vagányságában, humorában rendkívül jól hozza az ánglius szcénát, másrészről meg az öreg Ritchie mikor is forgatta az utolsót - 2008-ban? A Dom Hemingway Jude Law jutalomjátéka, aki centikre van attól, hogy elripacskodja, túlkáromkodja és hiteltelenné tegye a 12 év után szabadult megrögzött, hedonista bűnözőt, de szerencsére erről szó sincs. Ahogy forgatókönyvről se nagyon, szóval a Dom Hemingway felettébb szórakoztató pillanatai a dialógusokban csúcsosodnak ki, ami van annyira erőteljes, hogy az egész filmet elvigye a hátán Law pazar karizmájával. Ellenben a cselekmény aránytalan, egy jól előadott expozíció után gyakorlatilag ránk csapják a stáblistát egy elcseszett apa-lánya drámával. Gengsztertündérmese az egész. De annak szórakoztató. 7/10
Az a kéjes vigyor. Abban tükröződik az emberi aberráció és perverzió összes fortyogó erőszakossága. Ez volna Uday Saddam Hussein. Az iraki dögvész, a terjedő kór mely átgázol mindenen és mindenkin, aki nem diktátori hajlamaival tűnik ki, hanem saját, fékevesztett szociopata természetével. Olyan ő, mint egy nagyra nőtt gyerek az erőszak fellegvárában, ahol a pisztolyok aranyból öntetnek és a kurvák szüzen várják, hogy megrontsák őket. Kár, hogy Lee Tamahori filmje inkább hajaz egy sablonos fikcióra, mint a valóságra, amely alapján készült.
A keménység rabságában
Amikor egy forró, meleg periódust egy markáns hidegfront szakít meg, zivatarláncokba rendeződhetnek. A zivatarláncok szabályosan rendezett viharfelhők, amik több kilométer hosszúságúak is lehetnek. Az ilyen láncokban kialakulhatnak fejlett zivatarfelhők is, amelyeket szupercellának nevezünk. Filmünk NEM ezeket a természeti jelenségeket mutatja be.
Paolo Sorrentino a nihil költője. Olyan elképesztő szuggesztivitással képes mesélni a majdnem semmiről, hogy az döbbenetes. Valódi, olasz eleganciába csomagolt filozófia, amely valamilyen érhetetlen módon gondolatfoszlányokat generál az agyadban melyek folyamatosan frissülnek, áramlanak és hullámzanak. Beállítások, gyönyörűen megkomponált képek, mesteri fényképezés, klasszikus olasz zene és természetesen Sorrentino házi színésze, Tony Servillo. Nehéz lenne egy mondatban körül írni, hogy miről szól a The Consequences of Love (akárcsak legújabb műve A Nagy Szépség, amely mellesleg szintén kiváló darab), de megtalálható benne egyfajta olyan művészi attitűd, amely egyértelműen unique szerzői mozivá avanzsálja.
DiCaprio azt nyilatkozta egy interjújában, hogy az élet nem a pénzről szól. Hát neki már biztos nem. Ellenben Jordan Belfort számára az egész tetves élet a pénzről szólt. A hatalomról, a pörgésről, az infantilis hedonizmus hajszolásáról egy olyan élet tükrében, melynek minden kibaszott percét élvezni kell. Vagy a koksztól vagy a puncikban való elmerüléstől, vagy a kettőtől egyszerre egy időben. Ez Jordan Belfort, aki kijelentette, hogy milliomos lesz - nem is kellett rá sokáig várnia.
Amikor elindítod a filmet és vigyorogva konstatálod, hogy az dugással és mészárlással kezdődik melynek végén vérrel írnak valami banális horrorsablonszerű szöveget a tükörre, akkor csak egyszerűen tudod mire számíts.
Én ugyan azt hittem, hogy a slasher halott, de ha mégse lett volna az, akkor most basztak bele a fejébe egy kurva nagy baltát.
