Laurel (Zoe Kazan, a nagyszerű, ambiciózus Ruby Sparks forgatókönyvírója és főszereplője) másolatokat fest. Mona Lisát, akinek a mosolya túl vidám, aki sosem fog hasonlítani eredeti önmagára, mert ahhoz Lauerelben túl sok az igazi élet, a szenvedély, a kitörés utáni vágy. Egypetéjű ikertestvére, Audrey ugyanis mindenben előrébb jár húgánál. Jó munka, jóképű pasi, nagyzoló karrierista nő attitűd, saját lakás, de ami mindennél fontosabb, saját egyéniség és saját élet. Ezért mikor egy hirtelen frontális autóbaleset során Audrey meghal, Laurel kezdeti poszttraumatikus amnéziája épp elég löket ahhoz, hogy az introvertált iker átvegye sokkal népszerűbb, talpraesettebb és pimaszabb testvére szerepét. Hogy megkapja azt az életet, melyre anyjuk halála óta mindig is vágyott.

Persze a másolat az csak másolat. És erre szép lassan Laurel is ráébred a körülötte lévő, egykori testvére ismerőseivel együtt, akik ugyan sejtik, hogy valami nem stimmel, de könnyebb betudni azt a sokknak, a gyásznak és ezek együtthatójának, mint elgondolkozni azon, hogy ki a fene ez a lány. 

Kivéve Baselt (Jake Johnson, avagy New Girl fanok figyelem). Basel az új, bolondos, hipszteréletérzéssel kacérkodó, mosolygós félénk lányba szeret bele. Nem is sejti, hogy az álarc mögé valaki más bújt be. Persze, mint minden hasonszőrű film, ez is arra a bizonyos konfliktusra épít, melyre szinte egytől-egyik mindenki úgy reagál, ahogy ez elvárható, megszokott és már sokszor látott.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy Jenée LaMarque író-rendező produktuma korántsem fércmunka. Szellemes, jól megírt, a drámát kellően a helyén kezelő, de ami fontosabb, a központi traumát hajszálpontosan körüljáró forgatókönyve kifejezetten kellemes audiovizuális olvasmány a nézők számára. Habár az expozíció talán túlzottan a néző szájába kíván rágni mindent, de ezen hibája megbocsájtható. 

Zoe Kazan hol idegesítően nyüzüge, hol pont ettől olyan hihetően bájos és ijedt, kisvárosi teremtés, aki képtelen megbirkózni a kettősséggel, azzal, hogy nem ismerik el, hogy lénye az örök árnyékra kárhoztatott testvér, aki soha senki számára sem lehet olyan jó, mint nővére. 

LaMarque első rendezői megmoccanása mindezt kreatív fényképezéssel, kissé különc, absztrakt ábrázolással mutatja be, melynek végére természetesen mindenki szájára mosoly görbül. De ettől nem veszt érdeméből. 7/10