Liam Neesonből brand lett. A morózus, középkorúságának végét taposó, kemény vállú, magányos hős, akit soha nem hajtanak önös érdekek, akit soha sem izzaszt meg az erkölcs, akinek minden egyes megmozdulása színtiszta ösztön, mélyről feltörő tetlegesség-vágy. Ő nem tehetett róla, hogy 2008-ban elrabolták a lányát, csak fogta magát, a fegyverét meg a tökösségét és kiirtotta az emberrabló bagázst. 2011-ben saját személyiségét próbálták ellopni tőle, amelyre szintén hasonló határozottsággal, bár jóval kevesebb vérontással reagált (az Unknown egyértelműen a Neeson-brand kiaknázására próbált rájátszani csak elszabták), majd eztán bevette magát a jéghideg erdőbe, hogy fájdalmas emlékektől bűzlő múltjától úgy szabaduljon meg, hogy farkasokkal és a kegyetlen hideggel vív harcot (a The Grey az utóbbi évek legösztönibb akciódrámája, bárminemű hatásvadászat nélkül). 2012-ben rávállalt még egyszer a bosszúra a Taken 2-vel (bár ne tette volna, dehát hiába, már úton van a harmadik rész), hogy végül eljusson odáig, hogy a Non-Stop már a saját maga által kiépített brand teljes hátterével dübörögjön a mozikban.
Liam Neeson az utolsó akcióhős. És itt most nincs irónia, itt nincs Svárci meg Sly-féle nosztalgia, itt nem próbálnak görcsösen azzal poénkodni, hogy "hát ja, öreg, de még bírja". Egy frászt. Liam Neeson a műfaj utolsó hihető akcióhőse, aki egyszerre tud emocionális tapaszokat feltépni egyidejűleg azzal, hogy orrokat tör ripityára. A Non-Stop ettől még ugyan nem lesz több, holmi csikorgósra koptatott akciófilmnél, de a zsáner jelen helyzetében már ez is több, mint ami telhet.
Neeson eladja az egészet. Onnantól kezdve, hogy whiskyt lögyböl a műanyagpohárba, dohányzás közben a gondolatai túlharsogják a körülötte zajongó tömeget, arca a múlt sebeitől heges már réges rég megvett a karakter. Működik a brand. A birtoklója pedig nem véletlenül érdemelte ki azt, hogy gyakorlatilag hat éve a nevével adják el az összes filmet, amiben legalább 2 percnyi akció van. Neeson kisujjának porchegyében van a karakter összes jellemvonása. A pillantások, a sebezhetőség, az ösztönösség, az erkölcsi tartás, a kíméletlen hatékonyság, a pragmatizmus gyakorlása halálos szituációkban. Liam bizonyos szempontból a morózus, múltjaitól sebzett magányos hős tökéletes megtestesülése. Ha elkezdesz egy könyvet olvasni, amiben hasonló jelzőkkel illetik a főhőst, szinte azonnal Neeson-re gondolsz. És ez valahol az ő érdeme (mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy Luc Besson-nak is nagy érdeme van a kialakulásában).
A Non-Stop a táv háromnegyedéig igazán pofás. Izgalmas, feszültség teljes, a főszereplő karakterének legfontosabb jellemvonásait maradéktalanul kiteregető airplane-thriller, amely a zsáner szokásos kliséivel babrál, de a rendezésnek hála ebből csak keveset érezni a képernyő túloldalán. Jaume Collet-Serra rendező (Viasztestek, Az árva) nem is igazán a látványos akcióra, mint a tapintható, lankadatlan feszültség egyre feljebb tornászására koncentrál, meglepően jól. Az akciójelenetek elengedhetetlen kellékek, de ahogy évek óta kevesebb és kevesebb újonc rendezőnek sikerül rájönnie arra, hogy a kamerát nem idegbeteg parkinzónkóros módjára kell rángatni, úgy Collet-Serrának sem sikerül (habár még bőven az élvezhető faktorába csúszik, szóval no problem).
De talán nem is ez a lényeg. A Liam Neeson-brand ugyanis nem csak veszettül rohanó akciómontázsokból áll, ahogy egyik gyalogos üldözéstől fejvesztve rohanunk a következő autósig (ezt nem sikerült megérteni a Taken 2 rendezőjének), hanem megalapozott érzésekből táplálkozó főszereplőből, macsóságból, egy csipetnyi lazítóként alkalmazott humorból és logikából. Ssszz...igen, ez utolsón azért egy hangyányit elvérzik a Non-Stop (nem spoilereskednék, de miért kell minden repülőgépes thriller végsó csavarját állandóan ugyanarra a kaptafára akasztani?), de összegezve még mindig ott tartok, hogy...nos, őszinte leszek: kurvára hiányoznak az akciófilmek. Nem csak személy szerint nekem, de úgy az elmúlt tíz év filmes terméséből egyaránt és az nem elfogadható ok, hogy átvették a helyüket a képregényfilmek. Egy szart. A képregényfilmek jöttek, az akciófilmek (néhány utolsó fennmaradt példányt leszámítva) mentek. Többek közt ezért is van fene nagy szükség Liam Neeson-ra. Valakire aki habozás nélkül kiveri a szart bárkiből. És...persze életeket ment: akciófilm millióinak közhelye. Úgyhogy működnie kell. 7/10
