Miután Liam Neeson Bryan Millsként véresen pusztító bosszúhadjáratot indított lányáért, - aminek a forgatókönyvén többek közt Luc Besson dolgozott - ráadásul szinte hurrikánként tett rendet a folyamatosan elkorcsuló, egyre inkább finomodó akciófilm műfaján belül, onnantól már csak idő kérdése volt, hogy mikor keresik meg egy hasonló szereppel - vagy mikor kérik fel a Taken 2-re - mikor próbálnak eladni egy filmet az ő nevével és a pörgős akcióthrillerre való hivatkozással. Az Ismeretlen férfi mindamellett, hogy a Takennel még csak köszönőviszonyban sincs, - ettől még nem rossz, sőt, - egész aprólékosan építkező, feszült és izgalmas thriller, mindaddig a kb 90 percéig, amíg nem kezd el veszettül bombázni minket a legpofátlanabb klisékkel.
Martin Harris egy konferenciára utazik Németországba a feleségével. Amikor taxit fognak, egy bizonyos táska ott marad a reptéren, amiért Martinnak vissza kell sietnie, mielőtt nejével együtt bejelentkezne a már lefoglalt szálloda lakosztályába. Ekkor jön az újabb taxi, ami aztán balesetet szenved, utasa és sofőrje egy tóban kötnek ki, ahonnan éppen sikerül kimenekítenie a sofőrnek Martint, de az kómába esik - a vízbecsapódáskor a feje erőteljes randevút folytat a kocsi üvegével. Egy kórházban ébred, alig emlékszik valamire, az emlékei szép lassan kezdenek visszatérni, azonban amikor visszamegy a szállodába, felesége nem ismeri fel, és még csak egy halovány fénykép vagy videofelvétel sem képes igazolni a személyazonosságát. Martin innentől nyomozásba kezd saját maga után, amit természetesen bizonyos személyek igyekeznek meggátolni, ólommal és vassal.
A nyitány lassú, ugyanakkor nem kezdi kívülről nézegetni a cselekményt: az első húsz perc pontosan és sallangmentesen alapozza meg a kialakuló szituációt. A baleset ábrázolása profi, a vágás ritmusos struktúrája kifejezetten megfogott - ami egyébként végig jellemző, az akciójeleneteknél meg külön intenzív - ahogy a hideg színekkel való operálás, és flashbackek ésszerű és nem túlzott használata szintén korrekt munka. Az összeesküvés elmélet olykor azért csorbít az összképen, de a rendező nem hagyja elérdekteleníteni a nézőt, amikor kell akkor feszültséget teremt és gyorsítja a tempót.
Akciójelenet kevés van, de ami van mind remek koreográfiával kivitelezett - az autósüldözéses jelenet veszettül pörgős és izgalmas, aminek Liam totálisan kiélvezi minden percét (már ha nem kaszkadőr) - illetve az utolsó nagy összecsapás kivételével. Az utolsó harmadban egyszerűen kinyílik a klisé-enciklopédia és a teljesen tipikus eszköztárból választanak ki néhány sablont, amit aztán felhasználnak és teljesen szétesik az addig izgalmas és feszült hangulattal rendelkező thriller.
Liam Neeson pontosan tudta, hogy mi kell ide, az ő ellenpólusa January Jones, aki viszont borzalmasan unott és érdektelen volt a szerepében, az abszolút semmilyen mosolyával. Bruno Ganz az egykori kém szerepében, halálos betegként viszont abszolút passzolt a hideg és nyomasztó thriller légkörébe, majd hozzá csatlakozott Frank Langella, aki ugyan csak néhány percet töltött a képernyőn, de abban minden benne volt a múltjából és a kilétéből.
A magyarázat felfedésével kellett volna egy reális befejezést kanyarítani Martin Harris történetének végére, ehelyett jött a katasztrofális finálé, ami egy gyenge James Bond utánzat végére emlékeztetett. A világot megváltani nem akarja, viszont az utolsó 20-30 percig kiválóan építkezik, majd ezt sutba dobja és elfogadja a tipikus befejezést. Kár érte. 6/10
