Ha megkérdeznétek hogyan lehet elkúrni Hank Moody éveken át felhőtlen szórakozást nyújtó történetét, én csak azt felelném: így. Bővebben: vessetek egy pillantást a humort abszolút nélkülöző, totál idióta baromságokra épülő hatodik évadra majd a jelenleg is futó hetedikre. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy az eddig lement hét részen körülbelül összesen annyit sikerült mosolyognom (nem röhögnöm, hangsúlyozom!), mint az első évad bármelyik részének a felén. Itt tart ma a Showtime egykori üdvöskéje, a hedonizmust élvezeti faktorra emelő Californication. Hank Moody rábaszott - és vele együtt mi is. Spoilerekkel jövök a tovább mögött.

Két évvel a Top Gun után Tom Cruise megkapja első komoly, drámai szerepét. Mert ha sikerül túllépnünk Dustin Hoffman máig legendás, játékos, vicces-szomorú és egyben meghatározó alakításán, a Rain man (címével ellentétben) Tom Cruise filmje. Charlie Babbitté, akinek jellemfejlődése több, mint két órán át, gyönyörű, kimért ívben teljesedik ki.

A Tom Yum Goong – A sárkány bosszúja c. thaiföldi harcművészfilmben Jackie Chan úgy cameózott, hogy jelen sem volt. Amikor a filmben főszerepet játszó Tony Jaa megérkezik Sydney-be, a repülőtéren kis híján összeverekszik egy járókelővel, aki kísértetiesen hasonlít Jackie Chanre. Egy ideig méregetik egymást, majd rájönnek, hogy nem kell a balhé, összevigyorognak és továbbmennek. A hasonmást Jackie Chan egyik dublőre alakította, a jelenet pedig egy apró és humoros tisztelgés Tony Jaa részéről példaképe irányába. 

Léteznek. És köztünk járnak.

Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Az igénytelenség hálójában

Két éve, a művészien középsemmilyen Pókember-reboot láttán még nyugodtan legyinthettünk, bizakodóan bambulva a jövőbe, gondolván, hogy a határidők szorítása miatt, sebtében összehányt eredettörténet után végre lesz elég ideje és pénze Marc Webbnek meg a Sony-nak, hogy gatyába rázza a falmászót. Hát idő és pénz, az volt is. Csak normális forgatókönyv, kompetens rendező meg néhány ilyen apróság hiányzott, így persze ezt is elkúrták - ha lehet, még jobban, mint az előzőt. Viszont ezúttal már minden lehetőség adott volt, így a folytatásra nincs mentség; ez már csak a hozzá nem értés, a trehányság és a „mindegy milyen lesz, a sok hülye rajongó úgyis megnézi” hozzáállás triumvirátusának fonnyadt gyümölcse.

Alig került ki a világhálóra az első hivatalos fotó Ban Affleck Batmanéről, számos agyament mémgyárost máris megihletett a Batmobile mellett teljes letargiában ácsorgó Denevérember. De mitől lehet ilyen szomorú? Mert a rend szorgalmas őre megbüntette gyorshajtásért? Mert Matt Damon visszaküldte a Robin-jelmezt? Mert Keanu Reeves az egyetlen barátja? Az alábbi kép alatt megbújó galéria talán választ ad minden kérdésre.  

Galéria az alábbi kép alá rejtve.

Joe (Nicolas Cage) egy időzített bomba. Egy bomba mely csakis saját korlátai által képes távol maradni a börtöntől. Tisztában van vele, hogy bármikor túllépheti ezeket az önmaga által állított morális kordonokat és akkor elveszik. Azt is pontosan tudja, hogy a fejében cikázó gondolatok, melyek egyre hevesebben, egyre nagyobb intenzitással pulzálnak benne, erőszakos tettekre sarkallják. És egy nap túl fog haladni rajtuk. A lényeg az, hogy amikor ez megtörténik, akkor megérje. Amikor az időzítő lejár, Joe robbanni fog és a legfontosabb dolog számára, hogy a mocskot, ami körülveszi őt és a környezetét, de legfőképp azt a tizenöt éves srácot (Tye Sheridan), aki két lezüllött alkoholista szülője árnyékában próbál túlélni, normális felnőtté válni, eltávolítsa. Joe az egyszerű, roncsolt lelkű ember hősmetaforája.

A műfaszpárbaj ma már nem újdonság, ahogy az sem, hogy Seth Rogen 27-edszer is eljátssza a gyökér, blantszopó bunkót. Ellenben erekcióval történő defense-t még nem láttunk, szóval van még új a nap alatt. Ha nem is sok, de ennek ellenére a Bad Neighbors szórakoztató üzemmódja pazarul működik. Az új generáció filmje ez is, ami a gusztustalanul ízléstelen humorral vegyíti a coming-of-age sajátosságait miközben dübörög a tuc-tuc, puncik, mellek, péniszek, vibráló fények és némi popkult humor. Soha rosszabbat.

Megyünk lopni

A lopakodós játékok történetében úttörőnek számító Thief-sorozat újraélesztésére 10 évet kellett várnia a nagyérdeműnek, ám Garrett zsebei ez idő alatt kiürültek, s ránk vár a feladat, hogy újra púposra tömjük őket. A magának való, morcos mestertolvaj visszatért szülővárosába, a sejtelmesen csak "A Város"-nak titulált gótikus és viktoriánus kori stíluselemekből megálmodott, barátságtalan környékre, ahol mindig zuhog az eső, és a különböző társadalmi rétegek érdekharcai mellett titkos csoportok okkultista szeánszai vetnek árnyékot az amúgy is borús alaphangulatra. Ebben a miszticizmussal átitatott, steampunk-elemekkel kiegészített dark fantasy környezetben kell elboldogulnunk és számos rejtély végére járnunk, mialatt degeszre tömjük zsebeinket. Nem lesz könnyű dolgunk, ennyit elárulok.