Master of Horror-Feri ínycsiklandozóbb, véres nyalánksággal nem is szolgálhatott volna nektek Halloween alkalmából. Szívből köszönjük neki. Élvezzétek! (Gevin)

A nyolcvanas évek legelején szertefröccsenő slasherfilm-hullám sajnálatos módon elmosta William Asher eme 1982-es gyöngyszemét, amely csak az idő múlásával és a rosszminőségű VHS-kópiák segítségével tudta elfoglalni helyét a horrorrajongók szottyadt szívének csücskében. Nemrégiben-Amerikában dvd-n is kiadták, sajnos a forgalmazó a kissé bomlott elmeállapotú William Olsen, aki a tengerentúlra dafkéből nem postáz filmeket - ő külön megérne egy cikket, de most inkább hanyagoljuk.

A Filmfreaken tevékenykedő Swarm kolléga egy elsőfilmes páros kézi-kamerás próbálkozásáról regél nektek alant, ami állítólag sokkal jobban használja ki, ezt az amúgy végletekig elcsépelt "zsánert", amit már lassan egy évtizede darál évről évre a filmipar. De ugye ott a nemrégiben agyat felmetsző és innovatív skalppal büszkélkedő Maniac - szóval mindig van remény. (Gevin)

A found footage horrorok nem halnak ki, csak mostanában a förtelmes Paranormal Activity sorozat a legnagyobb zászlóshajójuk. Pedig vannak itt ismeretlenebb és sokkal ötletesebb alkotások a piacon. Mint például az Afflicted!

A James Gunn (Super) tolmácsolásában 2014-ben debütáló, ígéretes gárdával operáló feldolgozás apropóján egy kedves olvasónk volt olyan ambiciózus, hogy összekapirgálja a Guardians...történetét, hogy végre mi (én?) laikusok is megtudjuk mi a frászt fog művelni egy fegyver-fetisiszta mosómedve(!) és egy Vin Diesel hangján megszólaló fa(!!) a filmvásznon - Gevin.

A kisebb-nagyobb megszakításokkal máig tartó űropera magvait a Marvel Comics berkein belül Arnold Drake író és Gene Colan rajzoló hintette el 1969-ben, amikor a Marvel Super-Heroes füzetek lapjain először jelent meg a szuperhős csapat. A kor ontotta magából az egzotikusabbnál egzotikusabb világokban játszódó történeteket és a ponyva világából számítható merítésnek köszönhetően a nagyon távoli jövőben, a mi világunktól a lehető legmesszebb játszódik a sztori eleinte (s ez később sem változik számottevően, csak ugrálgatunk ide-oda térben és időben), hiszen senki sem úgy veszi a tartós tejet, hogy esetleg arra számít, majd a harmincegyedik század derekán is pont így fognak kinézni a dolgok. Lehet afféle erőfitogtatásnak is felfogni, hogy kinek a fantáziája ér messzebb - s részben nem is állunk távol a megfejtéstől - azonban mindenképp az emberek képzeletének megragadása volt a cél, amikor az első bunyóból és plazmalövöldözésből kivették a részüket a tagok. A hosszú évtizedek során inkább amolyan b-kategóriás csapatnak lehetett felfogni őket, hiszen kiegészítő sztoriként jelentek meg egészen 1991-ig, amikor önálló sorozatot kaptak.

Update: Havasi kolléga a lelkemre kötött néhány instrukciót, aminek nem tudtam eleget tenni, ezért Jones posztolta a cikket. A lényeg, hogy ez egy átfogó cikksorozat lesz, amely az Elveszett Birodalmak témájának médiumaival fog foglalkozni regényeken, kisfilmeken és képregényeken keresztül. Tehát, aki jártas a témában jobban teszi, ha sűrűn lapozgatja fel a blogunkat az újabb kapcsolódó cikkek megjelenése miatt - Gevin.

Aki nagyjából “velem egy kora születésű”, de legalábbis felülről nézi a 30 -at, az minden bizonnyal emlékszik a Baldur’s Gate című játékra. Ez volt az első olyan számítógépes szerepjáték, ahol külső nézetből követhettük hősünk, hőseink kalandjait. Korábban főként a belső nézetes játékok dívtak (pl. Eye of the Beholder - sorozat), a külső nézetes játékok grafikája pedig bőven hagyott kívánni valót maga után (pl. Champions/Death Knights/Dark Queen of Krynn sorozat). Félre ne értsen senki, ezek a játékok kiválóak voltak: hozták az AD&D kalandozós - fantasy érzését, jók fejtörők és nehéz csaták voltak bennük - egy rossz szó nem érheti őket! Mégis a Baldur’s Gate volt az első játék, ahol egy élő, mozgalmas Elfeledett Birodalmakba léphettünk és kiülhettünk akár a Kardok Tengerének partjára is a tenger morajlását hallgatni.

(Az alábbi cikk Ingorion nevű vendégbloggerünk keze munkáját dicséri, aki két, témájában magasan kiugró tévészériára irányítja a figyelmünket. A meglehetősen terjedelmes írás a tökénél ragadja meg a témát, mélyre ás, bemutat és elemez. Érdemes szemügyre venni. - Gevin)

Manapság a bűnügyi sorozatok címszó alatt a CSI franchise igen népes családját értjük, amelyeknek minősége fordítottan arányos a nézettségükkel. Pedig az új évezred elején elindult két sorozat, amelyek gyökeresen megreformálták az ezen témájú sorozatokról alkotott képet. Természetesen a Shield-ről és a Wire-ről beszélek. Mindkét sorozat 2002-től 2008-ig futott, előbbi az FX nem-fizetős kábeladón (89 részt és 7 évadot élt meg), utóbbi pedig az HBO-n (5 évadon és 60 részen keresztül).

Egyedi eset jött létre a Viagra berkein belül. Bencevarga nevű olvasónk egy novellával keresett meg minket, amit mi most örömmel leközlünk.

A Rossz emlékek címet viselő rövid kis történet egy klasszikus elemekből építkező rémmese, amely kellően lényegre törő, dinamikus, hangulatos és hatásos olvasmány. Olykor túl nyilvánvaló a cselekmény folyása, de sikeresen kerüli el a lankadás és unalomba fulladás veszélyét. Csattanója ugyan jóval expresszívebb, váratlanabb is lehetett volna, de ezt ellensúlyozandó a kendőzetlen brutalitás, ez a fajta kellően véres hangvétel kifejezetten üdítően hat.

A novellát innen tudjátok letölteni.(Bal oldalt kell klikkelni). A továbbiakban sem zárkózunk el hasonló, formabontó vendégírásoktól, és a véleményeket se fojtsátok magatokba.

Érezhető, hogy Zombie tanult az előző filmjének a hibáiból, mert most egy sokkal lineárisabb, érthetőbb és mindenekelőtt élvezhetőbb darabot hozott össze. Ezúttal se tökéleteset, de pusztán a fejlődést is értékelni kell.

A film ugyan folytatása az előzőnek, viszont az eredeti cím nem véletlenül hagyja el (szemben a magyarral) a hivatkozást az elődjére. Ugyanis a két mű között kilométerekben mérhető különbségek vannak. Sokkal reálisabb, könnyebben éli bele magát az ember.

A történet látszólag most sincs túlbonyolítva: a megismert családra rátörnek a zsaruk, azonban a „kölyköknek” sikerül menekülőre fognia. Míg a rántott húsit jóformán kihagyják a filmből, addig a hangsúly a két tesón és az apukájukon van, aki nem más, mint… Spaulding kapitány! Ami vélhetően a karakter népszerűségének köszönhető. Hármójuk ámokfutását követhetjük nyomon. Így kapunk egy anti-road movie-t. „Anti”, tekintve, hogy itt nincsenek hagyományos filmes értelemben vett „hősök”. Csak rosszak, még rosszabbak és áldozatok.

Stikli kolléga egy gyomormegfekvős darabbal csatlakozik a Horrorfeszthez, egyenesen Pascal Laugier már-már legendásan erőszakos filmjét cincálja szét - miután az, előtte ugyanezt tette vele. Ezúton is köszönjük a közreműködést. (Gevin)

Fiatal lány szalad ki egy sötét épületből. Haja látszólag papírvágó ollóval, fodrászokat megszégyenítő minőségben levágva, testét vágások, hegek és nyílt sebek borítják. A lány képtelen értelmesen megnyilatkozni, nyöszörög, de tovább fut, amennyire a lába engedi. Zsupsz, ugrunk vagy tizenöt évet, és máris egy véres mészárlás kellős közepén járunk, melynek ritmusa megteremti a nézőben azt az érzést, hogy valami elképesztően elvont másfél óra elé néz.

Az elmúlt hetekben Gevin megkeresett, hogy esetleg nem lenne-e kedvem vállalni egy vendégírást az idei Halloween alkalmából. Mivel nagyon meggyőző tud lenni a MédiaViagra atyja (értsd: horrorfilmbe illő, napokig tartó virtuális kínzásnak vetett alá), így vállaltam a nemes feladatot. Mivel nem akartam az életemet kockáztatni, így a belemet is kidolgoztam az írással, és úgy robbant ki belőlem a slasher filmekről szóló írás, mint Kane hadnagy mellkasából a filmtörténelem első xenomorph-ja. Szóval fogadjátok szeretettel a következő sorokat, én addig megpróbálom rendbe szedni magamat, de semmi jót nem garantálok.

Rob Zombie-t remélhetőleg senkinek sem kell bemutatnom. Ő elsősorban egy zenész, másodsorban filmes. A horror iránti szeretete már pusztán a nevén látszik (amit ő a Lugosi Fehér zombijáról eredeztet), meg aki hallotta már néhány slágerét, az a dalszövegekből, klippekből is sejthet ezt-azt.

Zombie horror rajongása 2003-ban érte el a csúcsát, amikor is belevágott egy saját filmbe. Egyszerre akart a zsánerművek előtt tisztelegni és valami újat is mutatni – vagy legalábbis a mű megtekintése kapcsán erre lehet következtetni. Ugyanis maga a történet már-már kínosan sablonos: egy csapat kiránduló fiatal elmegy meglesni a környék „elátkozott helyét”, amiből végül az lesz, hogy egy meglehetősen beteg család látja őket vendégül. Majd szép sorjában pórul járnak. Ha nem lenne kellőképpen egyértelmű a párhuzam a(z eredeti) Texasi láncfűrészes Mészárlással, megsúgom, hogy a helyszín ezúttal is Texas…