Szerettem volna egy szívből jövő Ausgezeichnet! felkiáltással kezdeni az Iron Sky értékelését, de a végére ez a jelző mindössze egy ganz gut szintre redukálódott. A csökkenő lelkesedésem nagyrészt a film hullámzó színvonalának, ill. a következetlen, szétszórt forgatókönyvének köszönhető, de a finnek és a németek mintegy 6 éve dédelgetett akció-sci-fi-paródiája még így is kellően elmebeteg és szórakoztató lett, úgyhogy nyugodtan dőljünk hátra, és élvezzük, ahogy az űrnácik inváziót indítanak az agysejtjeink ellen.

Kalózok! A kétballábas banda / The Pirates! Band of Misfits (2012)

Mi teszi a jó kalózt? A fosztogatás? A kardélre hányás? Vagy a pompázatos szakáll? Netán a féktelen rumfogyasztás? Erre a kérdésre keresi a választ a Kalóz Kapitány nevű kalózkapitány és szedett-vedett legénysége, mialatt Az év kalóza címre hajtanak néhány náluk sokkal rátermettebb tengeri haramia ellen. Sajnos azonban elég rossz helyen keresgélnek, így az izgalmas, kalandokkal és veszélyekkel teli rivalizálás és kincsvadászat helyett egy londoni tudományos versenyen kötnek ki, ahol az örök szingli Charles Darwin, egy zavaros személyiségű majom meg a kalózgyűlölő Viktória királynő várja őket. A furcsa helyszín-, ill. témaválasztás pedig egy gyakran széthulló történetet eredményez, amit a légből kapott motivációk csak tovább rontanak, ráadásul az egyfolytában letargiába zuhanó karakterek szomorkodása időnként zátonyra futtatja a cselekményt, ahonnan úgy kell megerőszakolni, hogy végre a helyére billenjen, és meglovagoljon egy vidámabb, pezsgőbb hullámot. A humor szerencsére sokszor kopogtat a kalózok ajtaján, ami már eleve jótékony hatással van a lapos történetre, és ha ehhez még hozzávesszük a hangulatos, helyenként kissé groteszk képi világot, valamint az egész tűrhető szolgálatot tevő 3D-t, akkor már nem is olyan vészes a helyzet; egy lusta vasárnap délutánt kellemesen el lehet ütni vele. 5/10

Kivételesen nem az Asylum gagyigyára köpte ki ezt a lélegzetelállítóan figyelemre méltó bestiát, ami mellesleg abszolút méltán viseli a Szupercápa nevet, mivel legtöbb fajtársától eltérően képes a szárazföldön járni, és – most figyelj! – még repülni is tud. Na jó, repülni talán mégse, de tény, hogy röptében harapja ketté a repülőket. Ilyenkor persze rögtön felmerül a kérdés, miszerint akkor meg mégis mi a fészkes fene szállhat szembe egy ilyen legyőzhetetlennek tűnő teremtménnyel, melynek nincs ellenfele se földön, se vízen, se levegőben? A válasz természetesen az amerikai hadsereg legújabb csodafegyvere: egy négy lábon járó, karatézó tank.

Azzal kezdem, amivel johnnymoore zárja a kritikáját: utálom, kifejezetten gyűlölöm a politikát. Éppen ezért elismerendő George Clooney negyedik rendezése, mert egy olyan témát dolgoz fel, alkot meg kiváló érzékkel és ruház fel tapintható mélységgel, amely tőlem legalább olyan messze áll, mint Danny Trejo a jóképűségtől, mégis megfog vele.

Stallone brancsa újabb akcióikonokkal kiegészülve lassan másodszor böfögi fel a puskaport, Tom Cruise tavaly negyedszer Ethan Hunt-osodott el, John McClane pedig ötödször árulja - immáron Budapesten is - kurva drágán az életét. Ha vannak még kóbor, maszkulin, vérre és hasbavágó egysorosokra vágyó férfiegyedek, - márpedig úgy tűnik, hogy még akadnak - ők bizony egyetlen helyről várhatnak efféle szórakozást: a zsáner "Nagyöreg"-jeitől. Nem véletlen, hogy a 80-as években akciósztárként császárkodó Mel Gibson is teljes magabiztossággal és mellszélességgel mondja fel a régi iskolát, idézi fel annak piszkos paneljeit és pofátlanul köp a mexikói kartell  pofájába. Ezúttal ugyan, csak a kamera innenső oldalán villogtatja karizmáját, mellé viszont a forgatókönyvet is megkínálja mindenféle jóval.

A klasszikus sztorira felhúzott dramaturgiából ugyanis nem hiányzik a frappáns káromkodás két slukk cigi között, a kissé hihetetlen, de mégis macsósan arcoskodó akciójelenetek, és egy vagy két olyan igazi, talpig mocsokban és drogban utazó maffiafejedelem, aki a végén úgyis koporsóban végzi majd. Így is lehetne fogalmazni: ez a film nem az, amit még nem láttál, de nem is az, amit nem fogsz.

A Disney minden értelemben kitett magáért, amikor '94-ben megszülte Az oroszlánkirályt. A dramaturgia legszélesebb skáláján szinte mindent felvonultat: nevettet, elszomorít, tanít és mindezt könnyedén, ritmusos dinamikával teszi, miközben becsempészi mondanivalóját a gyermekek lelkébe - és később a felnőttekébe talán még jobban. Az oroszlánkirály az all time tökéletes rajzfilmek egyike, amely sosem fog kimenni a divatból vagy feledésbe merülni, mert azokkal a témákkal foglalkozik, amik mindig is az ember lelkületének szerves részét képezték.

A sivatag szikár és zord, ahol még a tikkadt szöcskenyájakat is felperzseli a tűzforró napsugár. Veszedelmes égi árnyak és csörgő farkú sziszegők uralkodnak a végtelen homok síkjai felett, és rettegésben tartják Por kicsinyke városának lakóit. Ám egy nap, egy ismeretlen nem e-vidéki kaméleon merészkedik közéjük, aki hawaii-i ingéhez igazítva kalapját beszámol róla hogyan végzett a Jenkins-fivérekkel. Egyetlen golyóval. Ahol megjelenik ott a baj is bajjal jár, neve legendás, amit csak úgy ejt: Rango. Rango, aki egyetlen tölténnyel végez a rettegett héjával, a kaktuszlevet éhgyomorra nyeli és a félelmet csak hírből ismeri.

..hát, jó kis színész én mondom.

Új rovatot indítunk, amelyben a pusztakezes bunyó dominál majd, szóval lesznek itt hatalmas gyomrosok, süvítő pofonok, Dzsetlítől-DzsekiCsenig kung-fu, de még az sem kizárt, hogy egy-egy régi klasszikus Van Damme-film is beköszön majd. Elsőnek azonban Bruce Lee legendás filmjein bandukolunk végig, mert muszáj beszámolni arról, hogy milyen amikor a nuncsaku és a sikítás nagymestere hagy lila nyomokat a vágott szemű statisztákon - rovatcím még nincs, majd lesz. Talán.

Bruce Lee voltaképp a második percben kiverné a vágott szemű tuskók fogait, ha nem lógna a nyakában egy két pengős bucsunyaklánc, amely azt szimbolizálja, hogy tartózkodjon az erőszaktól. De végtére is ez egy kicseszett kungfu-film. Úgyhogy sokat nem lazsál a mester.

A gondok már a magyar címadásnál elkezdődnek, hiszen a legyőzhetetlen Thort már az első öt percben lezúzza egy rendkívül élethűen animált dinoszaurusz-kutya hibrid, amikor is az Ollókezű Edward és Lady Gaga szerelemgyerekére sminkelt Richard Grieco alias Loki felemelkedik az Alvilágból, hogy megszerezze Odin kalapácsát, ezért rátámad Asgard ragyogó palotájára.

„Amikor eljön az idő, ők megvívják a csatát, amit mi nem tudnánk.” – Nick Fury

A világ még soha nem volt ekkora veszélyben, az emberiségnek még soha nem volt ekkora szüksége a szuperhősök védelmére, ugyanis egy idegen faj készül leigázni a Földet, vezetőjük pedig nem más, mint a bajkeverő isten, Loki. A probléma súlyát hamar felmérő Nick Fury azonban rafinált tervvel rukkol elő, és összetoboroz egy csapatot, melynek tagjai közel sem nevezhetők átlagosnak. Így születik meg a Bosszúállók szövetsége, ami a Föld legnagyobb harcosait szólítja a csatatérre. De kik is lennének ők? Hősök, példaképek, szuperemberek. Álarc mögé rejtőzve küzdenek az igazságért. Halandók, mutánsok, istenek. Köztünk élnek, s óvnak minket. Rettenthetetlen harcosok, akik félelem nélkül szállnak szembe a legkönyörtelenebb ellenséggel. Különlegesek, hatalmasok, eltökéltek. Már itt vannak. Gyülekeznek. És bosszúra szomjaznak.