Ha hinnénk a sok igaz történet alapján készült horrorfilmnek, akkor meghökkenve tapasztalnánk, hogy az amerikai házakban több a kísértet, mint a benzinkúti vécében a kórokozó. Jóindulat viszont annál kevesebb szorult a huzatos szobák recsegő deszkái között kóborló lelkükbe, ezért igen komoly aggodalomra adhat okot, ha valaki nem elég körültekintően válogatja meg a család leendő erdei hajlékát. Roger Perron sajnos nem elég körültekintően válogatja meg a család leendő erdei hajlékát. Még jó, hogy akad a környéken egy gyorsan mozgósítható szellemirtó házaspár, akik nem félnek szembeszállni a Gonosszal. De van-e olyan rendező, aki képes ebből a rég elkopott koncepcióból egy hatásos horrort kreálni? Szerencsére Wan. (bocs)

Az Ideglelés-klónok lassan másfél évtizede tartó inváziója egy gyötrelmes aranyérként kínozza az igényes horrorkedvelőket, és csak nem akar visszahúzódni abba sötét segglyukba, ahonnan a ’90-es évek végén kiszabadult. Ennek legújabb példája a Halálhegy, ami az orosz kriminalisztika egyik legnagyobb rejtélyének nyomába ered, méghozzá az 1959-es Gyatlov-hágó incidensnek, amikor is 9 hegymászó vesztette életét megmagyarázhatatlan körülmények között a hófedte hegyvidéken.

Tim Burton visszatért a sírból - ahová az utóbbi műveiért a rajongók temették -, hogy elkészítse eddigi legszemélyesebb hangvételű filmjét, a halott kutyáját feltámasztó Victor Frankenstein kalandjain keresztül. A stop-motion technikával készült bábfilm pedig le se tagadhatná szülőatyját, hiszen a rendező elborult fantáziájának minden túlvilági báját magán viseli. A legzseniálisabb húzásaként pedig mindezt a Disney berkein belül prezentálja.

Mintha Jen és Sylvia Soska (az iker horror-rendezők) nem igazán tudtak volna dűlőre jutni abban, hogy egyértelmű mondanivalóként mi is húzódjon végig perverz-szadista kínfilmjük hátterében. Abban bizonyára már korábban megegyeztek, hogy milyennek kell tűnnie stílusilag: legyen kibaszott dögös és visszataszítóan undorkeltő egyszerre. Ez utóbbi, betegesen deviáns horrorfantazmagóriájuknak végtére is maradéktalanul sikerül.

A kerekesszékbe kényszerült Nica egyedül éldegél anyjával egy kísértetkastélyra emlékeztető házban az erdő mélyén, mígnem egy napon különös csomagot hoz a postás. Vajon mi lehet a dobozban? Na mi? Nem, nem egy felfújható Antonio Banderas szexbábu, hanem Chucky, a mindig gyilkos kedvű baba, aki az éjszaka leple alatt meg is mártja a konyhakést a mutterban, odacsődítve ezzel a famíliát papostól-mindenestől. Mivel a szörnyű „öngyilkosság” mindenkit baromira megvisel (not), így mindannyian együtt töltik a nap hátralévő részét. A kérdés csak az, hogy megérik-e a reggelt? (not)

A V/H/S tavaly bebizonyította, hogy az olcsó és hatásvadász ijesztgetésen túl is mennyi-mennyi lehetőség rejlik a kézi kamerás horror alműfajában, és ahogy akkor megjósoltuk, idén ismét megnyitotta kapuit a Pokol videotékája, és tovább bővült a bizarr történeteket őrző kazetták repertoárja.

Nyilván már mindenki látta, aki egy kicsit is érintett a témában, de akkor sem lehet kihagyni Guillermo Del Toro zseniálisan szerkesztett főcímét. Több tucatnyi horrorkikacsintás, szimbólum akad ebben a majdnem 3 percben még, ha némelyik csak érintőlegesen is karcolja a legnagyobb klasszikus szörnyfilmeket. Del Toro természetesen azért az utolsó szálig mutogat imitt-amott saját munkásságára, na de ki is róhatná ezt fel neki (pláne, amíg az ilyen szép).

Henry Hill (Ray Liotta) mióta az eszét tudta, gengszter akart lenni. Simlis nagymenő, akinek előre köszönnek az utcán, akit soron kívül beengednek a klubokba, akivel azért jófejek a helyi srácok, mert tisztában vannak vele kiknek melózik. Tisztelik őt. Henry Hill nagymenő gengszter lett. Legalábbis a maga olvasatában mindenképp.

Habár mostanság elharapóztak a képregény adaptációk és lassan boldog-boldogtalan lehet szuperhős, kikacsintásokkal, öniróniával, érzelemmel vagy anélkül, de természetesen köztük is megvannak a kiemelkedőek. Matthew Vaughn az X-men előzményével valami ilyesmit tett le az asztalra és a sors széles mosolyú fintora, hogy a folytatást az a Bryan Singer dirigálja, aki anno tető alá hozta az első minőségi X-men-filmtrilógia első két epizódját. Nem csoda, hogy most nagyon is tudja mihez kezdjen. 2014 egyik legjobb képregényfilmje lehet ebből.