Mintha Jen és Sylvia Soska (az iker horror-rendezők) nem igazán tudtak volna dűlőre jutni abban, hogy egyértelmű mondanivalóként mi is húzódjon végig perverz-szadista kínfilmjük hátterében. Abban bizonyára már korábban megegyeztek, hogy milyennek kell tűnnie stílusilag: legyen kibaszott dögös és visszataszítóan undorkeltő egyszerre. Ez utóbbi, betegesen deviáns horrorfantazmagóriájuknak végtére is maradéktalanul sikerül.
Kár, hogy a precíz, hitelesen csordogáló művér és "testformálás" elkorcsosult, aberrált sebészművészetének külső textilje alatt csak műanyag testrészek vannak, nem hús és vér. A film minden őrült, nem hétköznapi perverziók iránt rajongó filmkedvelőnek ígéretesen indít: az expozícióban Mary (Katharine Isabelle) sebésznek tanul, s ezt szenvedéllyel és kimagasló szorgalommal teszi. Csak emellé csóró egyetemista. Úgyhogy mivel már sokadszorra kési le egyik számlájának befizetési határidejét és hátraléka sem két dollár ötven cent, lealjasul. Elszambázik a helyi neonfényben tündöklő sztriptízbárba, hogy pénzre váltsa esztétikus testi adottságait. Szerencséjére a piti gengszternek tűnő klubtulaj "interjúján" nem jut el a cicivillantásaig, mert beesik egy megvert fickó, akinek kivájták az egyik szemét. Ő lesz Mary első, nem hivatalos kuncsaftja. Semmi papír, de a szikét kiválóan használja. Innentől aztán betegebbnél betegebb figurák találják meg személyes kérésekkel, amikre eleinte nagyon húzza kirúzsozott pofikáját, majd idővel elgondolkodik rajta, hogy ebből kurva nagy bizniszt lehet csinálni.
Ja, azt nem említettem, hogy mindekőzben történik egy szexuális erőszak is. Hogy ki a támadó és ki az elszenvedő, azt már meghagyom saját felfedezésre.
Szóval a Soska-tesók (ők azok!) nem óhajtanak semmiféle trendbe becsatlakozni, inkább kreálnak újat, szerzőiségük csírája felvillanyozó. Ötleteik akadnak bőven, lassan stílusuk is kiforr, egyelőre a strukturális, komplex egésszé gyúrással van némi problémájuk.
Mert filmjük néhány szemnyi motívumot leszámítva üres és steril. Sem érzelmek, sem rendesen megtámogatott motivációk, sem egységes narratíva nem igazán érhető tetten művükön. Kétségtelen, hogy alapfelütésük láttán az embernek hirtelen beugrik Pedro Almodóvar csodálatosan aberrált The Skin I Live in című, egy életre felkavaró alkotása, de viszonylag hamar kiderül, hogy ők a csomagoláson kívül még nagyon messze vannak, attól a mesteri állapottól. Ez nem feltétlen baj, csak tanulniuk kell belőle. Már az is csoda, hogy vannak innovatív elképzeléseik, dögös performanszuk, megjelenésük és vizuális fantáziájuk - ezzel már legalább 2 kört vernek a Hollywoodban mostanság dolgozgató horroristák nyolcvan százalékára.
Mondjuk a téma evidenciájából következtetésre sarkalló torture-porn elemek hiányoznak a filmből - de ez nem hátrány -, és a gore-al illetve egyéb erőszakos jelenetekkel csak csínján bánnak, de szép számmal fedezhet fel magának mindenki néhány apróbb és nagyobb testi deformációt. A meglehetősen rosszul betáplált bosszú végkifejlete is fincsi dolgokat tartogat. Csak pont az a hézag, hogy érzelmileg nem üt. Túl ingatag, nincs megfelelően felépítve, ahhoz, hogy elérje a kívánt ütés erősségét a gyomorszájra célozva.
De ettől még véres és fekete, kurvásan szexi és őrült - amíg rajta van a fehérnemű és kezében a fűrész. 5/10
