Daniel Stamm idei thrillere afféle halvány utózöngéje a Fűrész által kitaposott nyomvonalnak, azaz leginkább az „éld bele magad!”- típusú horrorok határmezsgyéjén mozog, és kissé olyan, mintha a Would you rather-t és az összes hasonszőrű szinonim-zsánert megpróbálták volna újrafeldolgozni. Csak nem sikerült. A 13 Sins helyenként annyira groteszk, röhejes és vicces, hogy az ember nem vele, hanem rajta röhög.
Annabelle (2014)
A démonos-kísértetes témát a James Wan – Leigh Whannell duó az utóbbi években elég alaposan kimaxolta, ennek ellenére megszületett a Démonok között (The Conjuring) ijesztő fizimiskájú Annabelle babájának spin-offja. A végeredményen azonban erőteljesen érződik, hogy a film már mások kezei alatt formálódott, így a hírhedt Manson-família ihlette történet ötletszegénysége egy bámulatosan középsemmilyen horrorocskában merül ki. Bár a profi hangeffekteknek köszönhetően az olcsó ijesztgetés olykor bizony kiugraszt a székből, néhány hatásos jumpscare elhintésétől még nem lesz jó film az Annabelle. Egyszernézős rutinhorror a kommerszebb fajtából.
Agyrepesztően jó stílusparódia
A vírus gyorsan terjedt; zombivá változtatta az emberiség felét, hogy aztán ők elfogyasszák reggelire a másik felét. Nem nehéz kitalálni, hogy kik voltak az első áldozatok: a dagadékok, a zsírgolyók, szegény kis hájpacnik. Valahogy így vázolja fel az alaphelyzetet Columbus (Jesse Eisenberg), a maréknyi túlélő egyike, aki saját kis szabályrendszert állított fel élettartama maximalizálásának érdekében. Nincs is ezzel semmi probléma, éli szépen magányos kis életét, mígnem a sors összehozza egy Tallahassee nevű fazonnal (Woody Harrelson), akinek érdekes módon Zombieland nem a földi poklot jelenti, hanem sokkal inkább egy végtelen játszóteret…
Valahol Hawaii-n egy gondosan eldugott kutatólaborban nagyon titkos és még annál is illegálisabb genetikai állatkísérletek zajlanak, melyek következtében elszabadul két borzasztóan mutáns és rettentően veszélyes ősragadozó, akik azonnal brutális ámokfutásba kezdenek, de még van ennél durvább is, úgyhogy mielőtt tovább olvasnál, nyugodtan menj el sétálni, mert a kutatólabor tulajdonosa a megboldogult David Carradine.
Master of Horror-Feri ínycsiklandozóbb, véres nyalánksággal nem is szolgálhatott volna nektek Halloween alkalmából. Szívből köszönjük neki. Élvezzétek! (Gevin)
A nyolcvanas évek legelején szertefröccsenő slasherfilm-hullám sajnálatos módon elmosta William Asher eme 1982-es gyöngyszemét, amely csak az idő múlásával és a rosszminőségű VHS-kópiák segítségével tudta elfoglalni helyét a horrorrajongók szottyadt szívének csücskében. Nemrégiben-Amerikában dvd-n is kiadták, sajnos a forgalmazó a kissé bomlott elmeállapotú William Olsen, aki a tengerentúlra dafkéből nem postáz filmeket - ő külön megérne egy cikket, de most inkább hanyagoljuk.
A Filmfreaken tevékenykedő Swarm kolléga egy elsőfilmes páros kézi-kamerás próbálkozásáról regél nektek alant, ami állítólag sokkal jobban használja ki, ezt az amúgy végletekig elcsépelt "zsánert", amit már lassan egy évtizede darál évről évre a filmipar. De ugye ott a nemrégiben agyat felmetsző és innovatív skalppal büszkélkedő Maniac - szóval mindig van remény. (Gevin)
A found footage horrorok nem halnak ki, csak mostanában a förtelmes Paranormal Activity sorozat a legnagyobb zászlóshajójuk. Pedig vannak itt ismeretlenebb és sokkal ötletesebb alkotások a piacon. Mint például az Afflicted!
Bizarr családi kötelékek
A szegény, szerencsétlen, gyanútlan amerikai fiatalok immár 11 éve, sorozatban a hatodik alkalommal térnek ki halálosan Nyugat-Virginia hegyei között, hogy friss hússal és belsőséggel gazdagítsák a vérszomjas hegyi emberek svédasztalát.
Az újraélesztett franchise 2011-es indulásával hamar lekotorta magáról a nézői előítéleteket, melyek már azelőtt koporsóba vágták és földet dobtak rá mielőtt egyetlen képkockát is láttak volna belőle. Aztán jött Rupert Wyatt (meg Andy Serkis) és úgy ránk cáfolt(ak), hogy a Lázadás az év egyik legjobb blockbustere lett. Annak lezárásában pedig már olyan ígéretek látszódtak körvonalazódni, melyek még merészebb, átfogóbb és komplexebb folytatásokkal kecsegtettek. Ha a Lázadás egy morálisan és emocionálisan bivalyerős expozíció volt, akkor a Forradalomnak minimum kétszer olyan nagyszabásúnak kellett volna lennie. Nem lett az, de Matt Reeves (direktorváltás történt) nem tépte ki az impozáns gyökereket, hanem magabiztosan tovább vitte azokat.
Julia Roberts ma ünnepli a 47. szülinapját. Ezúton kívánunk Boldog Szülinapot a Pritivumennek.
„Pretty Woman, i don’t believe you, You’re not the truth..”
Elmondom, miért szeretem ezt a filmet. Mert pofonegyszerű és ezt nem rest kimutatni. Három alapvető dologról szól: money, fuck, love. That’s it. A Pritivumen még abból a Hollywoodból származik, amely nem félt attól, hogy a produkció, amit előállít, szimpla, mint egy kotongumi. Hogy nem szól többről, mint arról, hogy a jól fésült, szemérmetlenül gazdag bizniszmen beleszeret az útszéli lotyóba. Beverly Hills, 90-es évek, gejl zenék, kurvás göncök, kaviár, limuzion, drog és hatalmas mosolyok. Ez még az az Amerika, ahol bármi megtörténhet. De Gary Marshall rendező és J.F. Lawton forgatókönyvíró (aki többek között a Seagal féle Úszó erődöt is firkálta) maradtak ennél a hétköznapi alapkoncepciónál (kvázi klisé a valóságból).
Hogy mit keres Emilio Estevez egy akcióvígjátékban, ami nem paródia? FO-GAL-MAM SINCS. De ha azt mondom, hogy a társa Richard Dreyfuss, akkor ugyanolyan értetlen arcot vághattok, mint az első kérdés hallatán.
John Badham filmográfiájában olyan filmek találhatóak, mint a Mel Gibson-Goldie Hawn féle Palimadár vagy a James Woods-Michael J. Fox párosa által emlékeinkben halványan élő Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő. Szóval a pali afféle iparos és a munkái közül talán a legjobb a Zsarulesen. Habkönnyű, humoros, erőlködésmentes és szórakoztató.
