Kiábrándító évadot zárt a History Channel első saját gyártású sorozata, ami 10 epizód alatt egyszer sem tudta felidézni az első két szezon nagyszerűségét, bármennyire is próbálkozott – vagy inkább nem próbálkozott. A Michael Hirst (Tudorok, Camelot) kreálta Vikings harmadik évada egy lagymatag kezdést követően szokatlan fásultsággal evickélt el a földműveléstől Párizs ostromáig, mialatt vajmi kevés ígéretét váltotta be.
A Kung Fury c. akció-fantasy-vígjátékhoz Kickstarteren gyűjtöttek pénzt és valamikor idén fog megjelenni. A projekt elvileg egy olyan audiovizuális csoda lesz, ami a '80-as évek legmenőbb filmjeinek életérzését fogja megragadni. A történet szerint a Kung Fury nevezetű harcos legjobb barátját megöli a világ legveszedelmesebb kung-fu mestere és bűnözője, Adolf Hitler, más néven Kung Führer. Kung Fury ezért visszautazik az időben, egészen a náci Németországba, hogy könyörtelen bosszút álljon. Az év filmje-gyanús alkotás főcímét az utolérhetetlen David Hasselhoff dalolja el angyali hangján, amihez mellesleg videoklipp is készült. Természetesen nincs olyan szó, ami elég pontosan és kellően kifejezően leírná, hogy mennyire is menő a videó, amelyben a Hoff egy T-Rexen lovagol... Csak erős idegzetűeknek ajánljuk!
Előzetes sejtéseimmel ellentétben Vince Gilligan nem dobbantott miután megrendezte a pilot epizódot, hogy aztán utána pusztán a nevével fémjelezve (ami a Breaking Bad miatt mára aranyat ér) futhasson tovább a széria. Gilligan mindvégig ott maradt - sőt marad is a következő évadra egyaránt - és leginkább ennek köszönhető, hogy a BETTER CALL SAUL nem csupán egy lerántott kópia lett zseniális felmenőjéről, hanem egy önmagában is magabiztosan működő, érdekes, izgalmas és strukturálisan remekül felépített drámasorozat. A tovább mögött SPOILEREK lehetnek.
Az első évad instant klasszikus lett (eddig háromszor néztem újra), imádtuk, így az elvárások ugyan az egekben vannak, de Pizzolattoban bízunk. Íme az első képanyag a június 21-én startoló második szezonhoz. Easy, motherfucker!
Galéria az alábbi kép alá rejtve.
Ne szólj be, mert átpofozlak a jövő hétre!
A Dimps fejlesztőcsapata meghallgatta a Dragon Ball rajongók évtizedes imáit, és végre olyan játékot készített, ami méltó a címéhez. Ráadásul voltak olyan jófejek, hogy a PC-sekről sem feledkeztek meg, így mostantól minden DB-fan szobájában harsoghat a Kamehameha!
Rupert Wyatt egyelőre inkább iparos, mint ígéretes filmrendező. A Majmok Bolygója: Lázadását ennek ellenére meglepően remekül koordinálta, amiből egyértelműen kiolvasható, hogy több potenciál kacsintgat benne, mint amit eddig lehetősége volt magából kihozni. A The Gambler is pontosan ezt a vonalat pedzegeti, ahogy folyamatos vibrálásban dobálja elénk a remek és középszerű jelenetek sokaságát. De mi is állhatna jobban egy hazárdőrnek, egy elcseszett szerencsejátékosnak, mint a káosz és a hétköznapiság keserű egyvelege. Jó és rossz pillanatok - győzelem vagy halál.
Mostanában többször megesik, hogy nem jut eszembe egy-egy szó, egy-egy színész neve, akiről pontosan tudom, hogy kicsoda, hogy miben játszott, még az is, hogy hogyan, de az istenért sem akar beugrani a neve. Ilyenkor erőteljesen táplálom a paranoiámat és a hipohochondriámat. Persze aztán jönnek a megnyugtató szavak, hogy mindez az öregedés, a stressz és a fáradtság velejárója. De kétkedem. Éppen ezért a Still Alice az egyik legkegyetlenebb film rám nézve, amit az utóbbi időben láttam.
Az Alzheimer-kór a világ legszomorúbb betegsége. Nem a legrosszabb, nem a legfájdalmasabb, de kétségtelenül az egyik legkegyetlenebb. Van az a mondás, hogy amit megéltél azt már senki nem veheti el tőled. Az emlékeid örökre a tieid maradnak. De ez téves. Van valaki, aki apránként elszívja belőled mindazt, amire mosollyal az arcodon emlékszel vissza. Úgy hívják, hogy Alzheimer. Richard Glatzer és Wash Westmoreland ezt a valakit mutatják be neked kendőzetlenül, realistán, szívszorítóan.
A ’70-es, ’80-as évek után a zombifilmek ismét virágkorukat élik: Az ezredforduló után emberhúsra éhező élőhalottak hörögve csoszogó seregei kezdték szépen lassan elözönleni a mozivásznakat és a tévéképernyőket, népszerűségük pedig azóta is töretlen. Ami mellesleg nem is csoda, hiszen a hol komolyabb, hol viccesebb keretek közé szorított, agyvelőt szürcsölő zombik lemészárlása baromi jó móka – ennek örömére most felidézzük a reneszánszát élő zsáner történetének legmenőbb karaktereit.
Galéria az alábbi kép alá rejtve.
