Mintha Jen és Sylvia Soska (az iker horror-rendezők) nem igazán tudtak volna dűlőre jutni abban, hogy egyértelmű mondanivalóként mi is húzódjon végig perverz-szadista kínfilmjük hátterében. Abban bizonyára már korábban megegyeztek, hogy milyennek kell tűnnie stílusilag: legyen kibaszott dögös és visszataszítóan undorkeltő egyszerre. Ez utóbbi, betegesen deviáns horrorfantazmagóriájuknak végtére is maradéktalanul sikerül.

A kerekesszékbe kényszerült Nica egyedül éldegél anyjával egy kísértetkastélyra emlékeztető házban az erdő mélyén, mígnem egy napon különös csomagot hoz a postás. Vajon mi lehet a dobozban? Na mi? Nem, nem egy felfújható Antonio Banderas szexbábu, hanem Chucky, a mindig gyilkos kedvű baba, aki az éjszaka leple alatt meg is mártja a konyhakést a mutterban, odacsődítve ezzel a famíliát papostól-mindenestől. Mivel a szörnyű „öngyilkosság” mindenkit baromira megvisel (not), így mindannyian együtt töltik a nap hátralévő részét. A kérdés csak az, hogy megérik-e a reggelt? (not)

A V/H/S tavaly bebizonyította, hogy az olcsó és hatásvadász ijesztgetésen túl is mennyi-mennyi lehetőség rejlik a kézi kamerás horror alműfajában, és ahogy akkor megjósoltuk, idén ismét megnyitotta kapuit a Pokol videotékája, és tovább bővült a bizarr történeteket őrző kazetták repertoárja.

Nyilván már mindenki látta, aki egy kicsit is érintett a témában, de akkor sem lehet kihagyni Guillermo Del Toro zseniálisan szerkesztett főcímét. Több tucatnyi horrorkikacsintás, szimbólum akad ebben a majdnem 3 percben még, ha némelyik csak érintőlegesen is karcolja a legnagyobb klasszikus szörnyfilmeket. Del Toro természetesen azért az utolsó szálig mutogat imitt-amott saját munkásságára, na de ki is róhatná ezt fel neki (pláne, amíg az ilyen szép).

Henry Hill (Ray Liotta) mióta az eszét tudta, gengszter akart lenni. Simlis nagymenő, akinek előre köszönnek az utcán, akit soron kívül beengednek a klubokba, akivel azért jófejek a helyi srácok, mert tisztában vannak vele kiknek melózik. Tisztelik őt. Henry Hill nagymenő gengszter lett. Legalábbis a maga olvasatában mindenképp.

Habár mostanság elharapóztak a képregény adaptációk és lassan boldog-boldogtalan lehet szuperhős, kikacsintásokkal, öniróniával, érzelemmel vagy anélkül, de természetesen köztük is megvannak a kiemelkedőek. Matthew Vaughn az X-men előzményével valami ilyesmit tett le az asztalra és a sors széles mosolyú fintora, hogy a folytatást az a Bryan Singer dirigálja, aki anno tető alá hozta az első minőségi X-men-filmtrilógia első két epizódját. Nem csoda, hogy most nagyon is tudja mihez kezdjen. 2014 egyik legjobb képregényfilmje lehet ebből.

Ahogy azt már a rendszeres olvasóink megszokhatták, október 31-én ismét a rettegés és borzongás álruháját ölti magára a blog, hogy ezáltal tisztelegjünk a horror műfaja előtt. Bár a Mediaviagra Halloween Horrorfest II. névre keresztelt esemény ezúttal csak egynapos lesz, azért idén is igyekszünk annyi vérben tocsogó irományt és egyéb érdekességet posztolni, amennyi a torkunkon kifér. Bizonyára százezreknek fogok most a lelkébe taposni, de a már-már hagyománnyá vált halloweeni blog-játék ezúttal sajnos elmarad. Ez van. Lesz viszont sok más finomság, úgyhogy ki ne hagyjátok! Rettenetesen jó lesz.

Ma úgy döntöttünk kedveskedünk kicsit férfitársainknak (azt akartam írni, hogy hímsoviniszta-hétfőt tartunk, de elvetettem), méghozzá a Demi Moore elképesztően karbantartott testén kívül sok egyebet felvonultatni képtelen Sztriptíz című filmjéből, a legnyálcsorgatóbb jelenettel (igaz itt még cici nincs). Enjoy!

"Rendőrség faszfej, húzd el a beledet vagy hívom a nejedet, hogy vigyen haza!"

Minden valamirevaló bűnügyi történetbe kell egy olyan fickó, mint Bud White (Russell Crowe). Szikár, jó kiállású magabiztos zsaru, akit nem érdekelnek a következmények, makacsul törtet, a saját feje után megy, előbb üt, aztán kioktat vagy elküld a francba. Curtis Hanson klasszikus krimije alapból pazar karakterekkel zsúfolt zsánermutatvány, és lehet, hogy nem Crowe-é a leglátványosabb szerep, de hogy a leghálásabb az biztos.