Classic.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Mi is lehetne alkalmatlanabb időpont az Apokalipszis kirobbanására, mint James Franco házavató bulijának éjszakája, ahol az ízléstelenül berendezett szalonban megszámlálhatatlanul sok híresség szórakozik önfeledten, drog- és alkoholmámorban fürdőzve, hol vígan dalolva, hol egymást szívatva. Amikor aztán megnyílik alattuk a föld és megmagyarázhatatlan események sorozata köszön rájuk, megvadult csordaként tódulnak a biztos halálba. James Franco, Seth Rogen, Jay Baruchel, Jonah Hill, Craig Robinson és a meg sem hívott Danny McBride viszont gondosan elbarikádozzák magukat odabent, hogy tovább bulizva várják ki a nyilván hamarosan érkező mentőhelikoptereket. Amik mint rövidesen kiderül, nyilván nem fognak megérkezni.
King filmadaptációiból általában kétféle verzió létezik: az egetverően jó, és a borzalmasan rossz. Namost én azt mondanám, hogy a Tortúra a kettő között áll. A regényhez ezidáig (sajnos) még nem volt szerencsém, de a mozgóképen egyértelműen érezni, hogy túl sokat kurtítottak rajta, kivágták bizonyos részeit, melyek a King-regények nélkülözhetetlen, atmoszférateremtésben fontos alkotóelemei (a Holtsáv filmadaptációját is így sikerült elkúrni). De (!): mindezek ellenére a Tortúrának sikerül a jobbik halmazba csusszannia, ugyanis nincs híján mindennemű kisvárosi és idegeken trappoló hangulatnak.
Rettegés és rémület az Őrültek Házában
Az Outlast röviden összefoglalva egy belsőnézetes túlélő-horror, ami egy elmegyógyintézetben játszódik. Ez így nem hangzik valami érdekesen, de a Red Barrels csapata annyira ráérzett valamire, hogy gyorsan pontosítanom kell: Az Outlast egy olyan belsőnézetes túlélő-horror, aminek már az ikonjára is remegő kézzel lökdösöd oda a kurzort, mert a készítők még ebből az elcsépelt témából is olyat alkottak, amitől gyakran megtelik tartalommal a pelus. A történet szerint egy egyszerű riporter bőrébe bújva igyekszünk felderíteni a Mount Massive Elmegyógyintézet falai között folyó disznóságokat, ám a nyomozás pillanatok alatt szörnyű rémálommá válik.
Ha éjszakánként fura dolgok történnek a lakásban, először alvajáró gyerekekre gyanakszik az átlagos amerikai szülő, majd ha már minden racionális magyarázatból kifogyott, jöhetnek a földtől elrugaszkodottabb elméletek, mondjuk az, hogy „alien járt a házamban”. És ennyi. Ezzel az egyszerű húzással máris érdekesebbé, izgalmasabbá és emlékezetesebbé tehetjük az amúgy teljesen sablonos, a kísértetfilmek bevált hagyományait követő filmünket.
"Dzsészön itt van."
A hokimaszkfejű gyilkológépezet még mindig stresszes a múltja miatt, úgyhogy Utolsó fejezet gyanánt (haha), miután a harmadik részben kinyírták (haha2), megint csak visszakóvályog Crystal Lake faviskói közé, hogy a retardált szexuálisan túlfűtött csőcseléket egytől-egyig kivégezze.
Ó, uram! Irgalmazz!
Jó étvágyat a nachoshoz!
Ha hinnénk a sok igaz történet alapján készült horrorfilmnek, akkor meghökkenve tapasztalnánk, hogy az amerikai házakban több a kísértet, mint a benzinkúti vécében a kórokozó. Jóindulat viszont annál kevesebb szorult a huzatos szobák recsegő deszkái között kóborló lelkükbe, ezért igen komoly aggodalomra adhat okot, ha valaki nem elég körültekintően válogatja meg a család leendő erdei hajlékát. Roger Perron sajnos nem elég körültekintően válogatja meg a család leendő erdei hajlékát. Még jó, hogy akad a környéken egy gyorsan mozgósítható szellemirtó házaspár, akik nem félnek szembeszállni a Gonosszal. De van-e olyan rendező, aki képes ebből a rég elkopott koncepcióból egy hatásos horrort kreálni? Szerencsére Wan. (bocs)
Az Ideglelés-klónok lassan másfél évtizede tartó inváziója egy gyötrelmes aranyérként kínozza az igényes horrorkedvelőket, és csak nem akar visszahúzódni abba sötét segglyukba, ahonnan a ’90-es évek végén kiszabadult. Ennek legújabb példája a Halálhegy, ami az orosz kriminalisztika egyik legnagyobb rejtélyének nyomába ered, méghozzá az 1959-es Gyatlov-hágó incidensnek, amikor is 9 hegymászó vesztette életét megmagyarázhatatlan körülmények között a hófedte hegyvidéken.
Tim Burton visszatért a sírból - ahová az utóbbi műveiért a rajongók temették -, hogy elkészítse eddigi legszemélyesebb hangvételű filmjét, a halott kutyáját feltámasztó Victor Frankenstein kalandjain keresztül. A stop-motion technikával készült bábfilm pedig le se tagadhatná szülőatyját, hiszen a rendező elborult fantáziájának minden túlvilági báját magán viseli. A legzseniálisabb húzásaként pedig mindezt a Disney berkein belül prezentálja.