Az ügynek vége. Van akit íróasztal mögé száműztek, van akit a bizonyítékok közé a pincébe és van akit a vízre, hogy egész álló nap bámulja azt miközben az élete egyre jobban kisiklik. A feketék drogüzletei kissé háttérbe szorultak, eléjük furakodtak a lengyel dokkmunkások és azok különböző ügyletei. A Wire második évada egy afféle átvezető, alibi szezon, amely szép lassan visszaterel a valódi célpontokhoz. Jó lassan, kimérten, unalmasan. A tovább mögött előfordulnak spoilerek.

Ez a cikk egy soha el nem készült Christopher Nolan portré darabja, ami úgy egy évvel ezelőtt íródott.

Csavaros, eszes, intelligens és a végletekig megszállott. Nolan első nagyjátékfilmje bőven rendelkezik elsőrendezős problémákkal, költségkímélő megoldásokkal – mindössze hatezer amerikai dollárból forgott - és csetlő-botló színészekkel. Ezek ellenére már itt körvonalazódni látszik az a gyönyörűen átgondolt, megkomponált komplex egész, amely ebben a zseniális elmében burjánzik – és amelyre épül a folyamatos erényeket gyűjtögető életmű. Igazi mintapélda (sikersztori ha úgy tetszik): félig lyukas zsebbel, barátokból színészekké avanzsált főszereplőkkel is lehet egy erényes, profi filmet forgatni, mert ami igazán számít az maga az ötlet. Nolan kiválóan filmre vitt forgatókönyvét ráadásul megfejeli azzal, hogy karizmatikus érzékkel rendez, ütemesen vezeti a cselekményt és még ebben a totál száraz, agyonstilizált, kissé már-már személytelen Londonban is explicitnek hat.

"Axel Foley: Itt fogva tartanak egy nőt!
 John Taggart: Menjünk be és szabadítsuk ki!
 Axel Foley: Mit gondol, én mi a lófaszt csinálok?"

Kopott farmer, stukker a farokvágatnál, pimasz vigyor és haláli duma. '80-as évek, amikor még Eddie Murphy kész volt a show-ra.

Ha azzal kezdeném a mondandómat: kötelességemnek érzem, hogy írjak aktualitását tekintve Bryan Fuller (Halottnak a csók) legújabb sorozatgyilkosokba göngyölt sorozatáról, az már rosszul kezdődne, igaz? Tudtam.

Vizuális kreativitás átlátszó nejlonba csomagolt karakterekkel.

"A király mindig király marad.".

- D'angelo Barksdale

A drog pedig mindig üzlet. És a Baltimore-i tornyoknál fel-alá jaszkarizó melegítőbe csomagolt fekete-trash söpredék számára EZ maga a karrier.

A szer háromféle függőséget okoz. Az első számú: maga a fogyasztó, a kényszermozgásokkal, kéregetésekkel túlélő lecsúszott junkie, tűnyomokkal a karján. A második: a dílerek. A legjobb díler pedig az, aki sosem használja a szert, pláne nem azt, amit elad. Íratlan szabály. Számukra ennek az életformának az elvesztése felér egy rivális bandatagtól elszenvedett fejlövéssel. A harmadik: a kopók. A kábszerosztály, a hozzájuk csatlakozott gyilkosságiak, de főleg a seggfej, kotnyeleskedő, rámenős és vérprofi McNulty nyomozó. A Drót 2002-ben debütáló évada kíméletlenül mutatja be, milyen függni valamitől. Kathryn Bigelow katonája és terrorellenes Bin-Ladent hajkurászó amazonja elmehet a francba. Itt kezdődik az egész. Kicsiben, morzsákkal, minden mást háttérbe szorítva.

Ennyi deviáns karaktertől még Dr. Lecter is megnyalná a szája szélét. Az aligátorbéllel kitapétázott, züllött és fülledt atmoszférában mozgó alakok mind egy gyilkosság köré rendelődnek, melynek felderítése olyan áldozathozatalokat követel, amellyel kezdetben senki sem számol. Lee Daniels filmje bomlasztóan erkölcstelen, mocskos és perverz, igazi thriller individuum melyben a karakterek viszonyrendszere sokkal markánsabb, mint a középpontban húzódó cselekményszál.

A T-bone névre keresztelt pitbull folyamatosan ugat, mert érzi, hogy vihar közeleg.

A 77 éves William Friedkin (Az ördögűző) rothadó aberrációit és sokkoló perverzióit teregeti ki a vászonra egy olyan színész segítségével, akinek legnagyobb kihívásai közé eddig többnyire a sármos mosoly és kockahasának megvillantása tartozott.

Legújabb rovatunkban klasszikus sorozatgyilkos-filmekkel foglalkozunk, úgyhogy tessék felkészülni a tébolyult, szociopata és egyéb aberrációktól szenvedő (kéjelgő?), torzult elmék befogadására és felelevenítésére.

Dr. Hannibal Lecter. Pszichiáter. Sorozatgyilkos.

Már Jonathan Demme klasszikusa előtt is voltak mozik, amelyek a sorozatgyilkos témakört barangolták végig különböző szemléletekkel. Demme '91-es műve azonban maga a pszicho-thriller és a karcos feszültségtől izzó krimi mintapéldánya, az archetípus, amely bemutatta, hogy a legveszélyesebb lény nem a primitív, agresszív és elfajzott emberi korcs, hanem a szuperintelligens szociopata. A kifinomult szörnyeteg, aki frakkba öltözve, Mozartot hallgatva harminc éves francia bort iszik miközben ezüst villával fogyasztja el az emberi agyat. Hollywood ikonikus gyilkosai joggal és örömmel fogadták őt maguk közé (pedig a film még csak nem is az ő kergetéséről szól).

A sorozatgyilkolás, mint téma, gyakorlatilag már olyannyira elhasználódott, körüljárt, számtalan oldalról megközelített formulává vált, hogy újdonságot baromi nehéz kisajtolni belőle. Ezért némileg már előre dekódolhatónak tűnt, hogy Kevin Williamson (ő írta a Sikoly-t, illetve az összes részhez jelentős köze volt) sorozata nem is igazán az innovációra fog fejvesztve törekedni, hanem arra, hogy a műfaj jellegzetes motívumait megfelelően ötvözze és egy izgalmas, okos, feszültséggel telt produktumot hozzon ki belőle. Kevin Bacon és James Purefoy lebilincselő párosa mindent meg is tesz azért, hogy ez megvalósuljon - a többi már nem rajtuk múlik.

"Small Town. Big Secrets."

Erőszak, vér, borosta, maffia. Ezzel a nyers körítéssel indul az Alan Ball (True Blood, Six Feet Under) nevével fémjelzett széria, amelyben egy fickó éppen kisétál a hűvösről és miután magabiztosan megkeféli az első útjába akadó pincérnőt, hozzálát a kereséshez. 15 év sok idő, de reméli, hogy a hátrahagyott, nagyszabású rablásból származó dohány ugyanúgy megvárta kint, mint a nő. Nagyobbat nem is tévedhetne. A nő férjhez ment, személyiséget váltott, született két gyereke (nem lövöm le a poént, a pilot úgyis megteszi), a pénz egyelőre sehol, és ennek tetejébe az orosz maffia jeles képviselője (Mr. Rabbit), akit hősünk meglopott, bizony nem felejti el ráküldeni egyik legbrutálisabb likvidálóemberét. Lucas (főszereplőnket így hívják) menekülőre veszi a tempót és miután kideríti a lány jelenlegi címét, motorháton érkezik Banshee-be. A kisvárosba, ahol egy bizonyos Kai Proctor (Ulrich Tomsen, az Ádám almái-t kedvelők most kacsinthatnak egyet) uralja a kisvárosi rendőrökön át az összes illegális vállalkozást. Nincs ügy, mely ne az ő kezén futna át.