Az ügynek vége. Van akit íróasztal mögé száműztek, van akit a bizonyítékok közé a pincébe és van akit a vízre, hogy egész álló nap bámulja azt miközben az élete egyre jobban kisiklik. A feketék drogüzletei kissé háttérbe szorultak, eléjük furakodtak a lengyel dokkmunkások és azok különböző ügyletei. A Wire második évada egy afféle átvezető, alibi szezon, amely szép lassan visszaterel a valódi célpontokhoz. Jó lassan, kimérten, unalmasan. A tovább mögött előfordulnak spoilerek.

A cselekményt kissé abortálták. A második szezonon mintha érződne, hogy elkészülésének messze nem volt biztos a sorsa. McNulty-t a vízi egységhez száműzte a mocsok parancsnok, hogy fehérre mázolt, kiázott hullákat vizslasson naphosszat, miközben próbálja összekaparni magánéletét több-kevesebb sikerrel. A legelszántabb karakter mellékvágányra terelése enyhén szólva rosszul sült el, hiszen helyére olyan lengyelek érkeztek, akiknek üzelmei, magánéleti és egyéb problémái fele annyira sem érdekesek, mint a drogosztagé, vagy a folyamatosan kapálózó, egyre lejjebb csúszó Avon-Stringer kompániáé.

Maga a felvezetés is túl hosszú és monoton. Hosszú epizódokon keresztül ismerkedünk meg Frank Sobotka (Chris Bauer) és társai életvitelével miközben a legjobb karakterek elsikkadnak. Omar-nak eleinte leginkább csak a nevével találkozunk óriási shotgun-ja helyett, D'angelo frappáns monológjai eltűnőben vannak (nem véletlenül, hiszen nagy sajnálatomra megszabadultak az egyik legjobb figurától), Avon-nak pedig a börtönben kissé kicsúszik a keze alól az irányítás. Ennek egyetlen előnye, hogy Stringer (Idris Elba több teret kap és remekül ki is használja) kerül irányítói pozícióba, de még ő is kevés hozzá, hogy meghatározó tényezővé emelje a szezont.

Ehelyett kapunk egy adag szakszervezeti illegális befolyásolást, részeges munkásokat, egy felettébb idióta-idegesítő hülyegyereket (Ziggy gyökér baromságai csak kezdetben viccesek), no meg tizennégy prosti hullát és egy Görög névre hallgató ravasz öregembert kegyetlen végrehajtókkal.

Persze az újonnan beköszönő karakterek között is akadnak figyelemre méltóak (lásd a csokornyakkendős szociopata Mouzone testvért, vagy Method Man testhez álló figuráját, Cheese-t), de legtöbbjük nem elég ahhoz, hogy a cselekmény zsigeri nyomozós vonulatát legalább annyira impresszívvé csiszolja, mint az első szezon alatt.

De, mint mondtam az elején, a végére legalább visszatérünk a célpontokhoz, akik igazán számítanak. Lassan pedig a letöltendő is lejár. 6/10