Ez a cikk egy soha el nem készült Christopher Nolan portré darabja, ami úgy egy évvel ezelőtt íródott.

Csavaros, eszes, intelligens és a végletekig megszállott. Nolan első nagyjátékfilmje bőven rendelkezik elsőrendezős problémákkal, költségkímélő megoldásokkal – mindössze hatezer amerikai dollárból forgott - és csetlő-botló színészekkel. Ezek ellenére már itt körvonalazódni látszik az a gyönyörűen átgondolt, megkomponált komplex egész, amely ebben a zseniális elmében burjánzik – és amelyre épül a folyamatos erényeket gyűjtögető életmű. Igazi mintapélda (sikersztori ha úgy tetszik): félig lyukas zsebbel, barátokból színészekké avanzsált főszereplőkkel is lehet egy erényes, profi filmet forgatni, mert ami igazán számít az maga az ötlet. Nolan kiválóan filmre vitt forgatókönyvét ráadásul megfejeli azzal, hogy karizmatikus érzékkel rendez, ütemesen vezeti a cselekményt és még ebben a totál száraz, agyonstilizált, kissé már-már személytelen Londonban is explicitnek hat.

A nagyvárosi ember magánya: a hősünk tarkójára nehezedő egyedüllét egyre nyomasztóbb. A változást abban éli meg, hogy spontán követni kezd a tömegből kiragadott személyeket. Aztán, ahogy a megszállottság minél inkább agyonnyomja, hibázik. Lebukik, és az így számon kérő „követett” fickóból hirtelen tanár lesz. A betörés, de főleg az emberi életekbe történő illetéktelen behatolások tanítómestere. És Nolan innentől kezdi csak igazán élvezni és egyben élezni a sztorit.

Az igencsak erőteljes művészfilmes absztrakciót tartalmazó, kissé zavaros narratívába szőtt cselekményben eleinte talán nem is igazán találjuk a helyünk. Idősík-ugrások, bizalmatlan alakok tűnnek fel a fekete-fehérségben, akik furcsa dolgokról beszélnek, személyes terekbe hatolnak be célorientáltan. A klasszikus film noir-okból lopott femme fatale feltűnésén már meg sem lepődünk, pláne azon, ahogy hősünkkel finoman játszadozik. Kótyagos elménket aztán gyönyörűen kezdik el terelgetni. Az értelmetlennek tűnő momentumok kivilágosodni látszanak a félhomályból, a foszlányok asszociációkba merülnek alá és a folyton szívünkben lüktető filmzene is kikezdi a szürkeállományunk.

Nolan valójában gondosan épít, mélyít, motivál: az egyre gabalyodó történetszálak tökéletesen csengnek egymásra, hogy aztán hatalmas robajjal csattanjanak az összeütközés pillanatában, amely az elménkben robban csak igazán hatalmasat. A piszkos, utcadiplomával felvértezett krimi olyan gyönyörű eleganciával ver át mindenkit, akinél milliméternyit lankad a figyelem, hogy öröm a finálé minden egyes perce. Nem véletlen, hogy a rendezéstől kezdve, az aprólékosan kidolgozott forgatókönyvön át a vágásig mindent Chris maga végzett, semmit sem bízva a véletlenre. Néhány díj és egy megelőlegezett összeg a következő nagyjátékfilmjére (!) lett a jutalma. 7/10