Egy város, egy éjszaka, tíz történet, rengeteg gyilkosság

A legenda szerint október 31-ének éjszakáján a világunkat a túlvilágtól elválasztó fátyol elvékonyodik, s a gonosz szellemek képessé válnak átlépni a határt, hogy napkeltéig szabadon járhassanak köztünk. Annak érdekében, hogy ne tudják megkülönbözetni az élőket a holtaktól, s hogy ne tehessenek kárt senkiben, az emberek igyekeznek minél ijesztőbb maskarákba bújni, hogy ezáltal vezessék félre a rémségeket. Egy csendes, amerikai kisvárosban azonban a szokásosnál is több gonosz teremtmény tevékenykedik Halloween éjszakáján, és nem mind a túlvilágról érkezett…

A szegény ember Cannibal Holocaustja

Bár már 2013-ban elkészült, csak idén jutott el a nagyérdeműhöz Eli Roth kannibálos-belezős horrorja, a The Green Inferno, melyben egy csapat fiatal aktivista megy tüntetni az őserdőbe a fák kiirtása ellen, ám e helyett a közelben bujkáló, emberevő bennszülöttek tányérkáján végzik.

„Mitől félsz jobban? Attól, hogy őrült vagy? Vagy attól, hogy nem?”

Van egy hely, ahol mindennap karácsony van, és nem létezik se bánat, se szomorúság. De ez csak a látszat. A felszín alatt a borzalmak birodalma ez. Egy hely, valahol a fizikai világ és a fantázia határán. Egy tébolyult elme kreálmánya, eltűnt gyerekek megfakult emlékének ördögi játszótere. Karácsonyország...
Van egy gonosz öregember. Charles Manx. Egy vámpír, aki vér helyett a gyerekek boldogságával táplálkozik. Egyedülálló anyák csemetéit rabolja el, majd szállítja őket szeretett Karácsonyországába, mialatt a szülők sorsát segédjére, az elmebeteg, szadista Bingre bízza...
Van egy nő. Vic McQueen, aki Manxhoz hasonlóan különleges képességgel rendelkezik. Csak ő képes felvenni a harcot a gonosszal, ami elkerülhetetlenné válik, mikor Manx az ő gyerekét szemeli ki Karácsonyország következő lakójának...

A harmadik évad annyira egy jelentéktelen rakás szar volt, hogy nem is írtunk róla, inkább szép csendben vártuk a sokkal jobbnak és érdekesebbnek ígérkező negyediket, ami aztán minden lett, csak sokkal jobb és érdekesebb nem. Ennek ellenére most nem megyünk el mellette szó nélkül. De nem ám!

Évek óta érlelődik a fejünkben egy 13-as horror toplista, de ezidáig csak nem voltunk képesek összegereblyézni a tagokat egészen mostanáig. Ráadásul most egyben megkapjátok a Viagra által esszenciális daraboknak kikiáltott (hohó, szubjektívebb már nem is lehetne) gyűjteményt egészen 2001-től a tavalyi évig. 13 év terméséből emeljük ki a műfaj vérbő színe-javát.*

Indulhat a kronológiai horror-trip? Jó utazást!

Ed Harley (Lance Henriksen) boldogan él kisfiával valami isten háta mögötti kisváros napsütötte, szikár idilljében. Kisboltja van, halálédi sráca, meg a Cigány névre lábhoz szökkenő kutyája. Amikor a nagypofájú városi kölykök két krosszmotorral behajtanak az életükbe, természetesen minden elcsesződik. A kölyök meghal, Edhárliban pedig harmónikaszóra elkezd fortyogni a düh, akár egy ősrégi westernfilmben. Több se kell neki ahhoz, hogy felkeresse az ingovány mélyén rothadó öregasszonyt és megkérje rá, hogy élessze fel a bosszú "tök-fejű" démonját, hogy elégtételt vegyen a felelőtlen csürhén.

Eleve röhejes, hogy az amerikai remake második részének feldolgozását odaadták Hideo Nakata mancsaiba, aki az eredeti japán Ringu-t dirigálta. Nem is igazán tudott mit kezdeni azzal, hogy saját magát kellett reprodukálnia - nem beszélve arról, hogy Gore Verbinski az első résszel úgy odapirított neki, hogy túl sok sansza amúgy sem volt. Az eredmény nem túl meglepő.

Daniel Stamm idei thrillere afféle halvány utózöngéje a Fűrész által kitaposott nyomvonalnak, azaz leginkább az „éld bele magad!”- típusú horrorok határmezsgyéjén mozog, és kissé olyan, mintha a Would you rather-t és az összes hasonszőrű szinonim-zsánert megpróbálták volna újrafeldolgozni. Csak nem sikerült. A 13 Sins helyenként annyira groteszk, röhejes és vicces, hogy az ember nem vele, hanem rajta röhög.

„Gyorsan történt. Harminckét perc kellett ahhoz, hogy elpusztuljon egy világ, és megszülessen egy másik.”

Ha egy könyv megfilmesítési jogai már akkor elkelnek (rettentően magas, 1.75 millió dolláros áron), amikor még nemhogy a kiadásig nem jutott el, de a szerző még az írással sem végzett, az azért már jelent valamit. Hát még ha a rendezői széket rögtön egy olyasvalaki stoppolja le, mint Ridley Scott… De mit tud ez a könyv, amiért már a megjelenése előtt ennyire be voltak zsongva a tengerentúlon?

Nos, A szabadulás már ránézésre is igencsak tartalmasnak tűnik; a Biblia-nagyságú, vaskos kötet több mint nyolcszáz oldalt foglal magában. Keletkezésének története 2006-ig nyúlik vissza, amikor is Cronin kislánya arra kérte apját, hogy írjon egy olyan sztorit, amelyben egy lány menti meg a világot. Az apuka pedig igen sajátosan teljesítette a kérést; a 2010-re elkészült könyv ugyanis minden lett, csak nem lányregény.

Annabelle (2014)

A démonos-kísértetes témát a James Wan – Leigh Whannell duó az utóbbi években elég alaposan kimaxolta, ennek ellenére megszületett a Démonok között (The Conjuring) ijesztő fizimiskájú Annabelle babájának spin-offja. A végeredményen azonban erőteljesen érződik, hogy a film már mások kezei alatt formálódott, így a hírhedt Manson-família ihlette történet ötletszegénysége egy bámulatosan középsemmilyen horrorocskában merül ki. Bár a profi hangeffekteknek köszönhetően az olcsó ijesztgetés olykor bizony kiugraszt a székből, néhány hatásos jumpscare elhintésétől még nem lesz jó film az Annabelle. Egyszernézős rutinhorror a kommerszebb fajtából.