Paolo Sorrentino a nihil költője. Olyan elképesztő szuggesztivitással képes mesélni a majdnem semmiről, hogy az döbbenetes. Valódi, olasz eleganciába csomagolt filozófia, amely valamilyen érhetetlen módon gondolatfoszlányokat generál az agyadban melyek folyamatosan frissülnek, áramlanak és hullámzanak. Beállítások, gyönyörűen megkomponált képek, mesteri fényképezés, klasszikus olasz zene és természetesen Sorrentino házi színésze, Tony Servillo. Nehéz lenne egy mondatban körül írni, hogy miről szól a The Consequences of Love (akárcsak legújabb műve A Nagy Szépség, amely mellesleg szintén kiváló darab), de megtalálható benne egyfajta olyan művészi attitűd, amely egyértelműen unique szerzői mozivá avanzsálja.

Már az elején elszúrják. 34000 darab rossz csempészett cigarettát szállít nekik egy lengyel tag, aki még csak böfögni sem tud egy szót sem dánul. Baj van, mert amikor ezt megtudja az Eskimo névre hallgató, fülpiszkálót az agyhártyádig pofozó főgengszter, akkor először csak a szülinapján veri meg Torkildet (Søren Pilmark, mint a banda vezére), aztán előáll egy ajánlattal, ami miatt nem öli meg szerencsétlent. El kell hoznia egy táska lóvét. Természetesen három gyermekkori jóbarátja, cimborája és bűntársa egyben segít neki mindennek a kivitelezésében.

Anders Thomas Jensen első nagyjátékfilmje, (még az Ádám almái és a Zöld Hentesek előtt) kiválóan és hamisítatlanul szállítja azt a dán esszenciát, amelyben a humor, a dráma és az erőszak tökéletes komplementereit képezik egymásnak.

Sötét ruhás, csuklyás fickó lovagol be barna lován a legalább fél méteres hóban miközben nyugtalanító, ugyanakkor lírai Morricone dallam muzsikál jöttére. Az már afféle zsánerhagyomány, hogy a lesben rá váró fél tucatnyi fejvadász vérével festi be a havat pontosan annyi idő alatt, amíg kettőt van időd pislogni. Corbucci kegyetlen jól értett, ahhoz, hogyan kell néhány perc leforgása alatt olyan betonbiztos atmoszférát teremteni, amiből a film végéig biztos ki nem szállsz - jó esetben.

DiCaprio azt nyilatkozta egy interjújában, hogy az élet nem a pénzről szól. Hát neki már biztos nem. Ellenben Jordan Belfort számára az egész tetves élet a pénzről szólt. A hatalomról, a pörgésről, az infantilis hedonizmus hajszolásáról egy olyan élet tükrében, melynek minden kibaszott percét élvezni kell. Vagy a koksztól vagy a puncikban való elmerüléstől, vagy a kettőtől egyszerre egy időben. Ez Jordan Belfort, aki kijelentette, hogy milliomos lesz - nem is kellett rá sokáig várnia.

- Hello. – Szia. – Mi újság? – Semmi különös. – Kérsz egy sört? – Az jól esne. Köszi. – Nincs mit. Érzed a komlót? – Aha. – Nem akarsz rágyújtani? – Most nem. – Biztos? – Aha. - Tényleg nem? – Tényleg. – Még egy sör? – Jöhet.

Amikor elindítod a filmet és vigyorogva konstatálod, hogy az dugással és mészárlással kezdődik melynek végén vérrel írnak valami banális horrorsablonszerű szöveget a tükörre, akkor csak egyszerűen tudod mire számíts.

Én ugyan azt hittem, hogy a slasher halott, de ha mégse lett volna az, akkor most basztak bele a fejébe egy kurva nagy baltát.

Nem tudom, hogy Steve McQueen választotta-e a témát, vagy az őt, de őszintén szólva örülök neki. Mert gondoljunk csak bele mi lett volna, ha teszem azt szegény megvénült, szentimentálissá vált Spielberg bácsi kaparintja meg a feldolgozandó igaz történetet. Az biztos, hogy minden második jelenetben a gyapotföldek vagy a lenyugvó nap sugaraiban, vagy könnyzáporban úsztak volna nyakig elmerülve a giccsben. Nem, ehhez a kissé agyonrágott témához egy olyan vizualitás kellett, melyet McQueen az utóbbi időben hozott magával a filmiparba. Dokumentarista és nyers. Más kérdés, hogy igazán újat ő sem tudott hozzátenni a zsánerhez, és hiábavaló a próbálkozás, mert ez a film akkor is Oscarra hajt, ha nem akar.

Nagyon régen sikerült filmnek ennyire felbosszantania, mint tette azt Thomas Vinterberg kényes analízise egy szűk közösségről. A vadászat az emberi butaság, a naivitás és az ezekkel kéz a kézben járó előítéletekkel vagdalkozó emberekről szól. Egy olyan hamis, de valósnak vélt lavina előidézéséről, majd megállíthatatlan pusztításáról, amelynek alapja egy néhány éves, édesnek tűnő kislány hazugsága.

Vinterberg filmje mentes mindenféle feloldozástól, a szigorú és gyakorta ostoba emberi reakciókról, a morál határozta értékrendekről állít tablót, melyben talán a leggonoszabbak azok, akik végig a jó oldalon próbálnak diadalmaskodni.

Minden hamisítványon van egy apró részlet, egy finoman elrejtett kis törés, melyet az ember szabad szemmel először talán nem is vesz észre. Csak egyszerűen elmerül annak költői, szabad gyönyörűségében, de egy idő után ez az aprócska érdes felület nem hagyja nyugodni. Ez a helyzet Tornatore idei alkotásával is. Finom precizitással megmunkált dramaturgiai műalkotás, melyben páratlan élmény elveszni, de elkerülhetetlen a felismerés lesújtó mivolta, miszerint hamis. (Esetleges SPOILEREK a tovább után).

Pornódráma. Joseph Gordon-Levitt első filmje duzzad a fiatalos energiától, izzik a bizonyítási vágytól és azt kell mondanom, hogy elég természetesen jön belőle minden. Ugyan a Don Jon egy óra alatt elverekszi magát Scarlett Johansson puncijáig, de, mint ahogy hamar kiderül a tökéletes testbe csomagolt nőről, hogy csak felszínes picsa, úgy Levitt debütálása sem fúr le a csontig. De nem is szükséges.