Ha egy közvéleménykutatás céljából feltennénk a kérdést: „Melyik anime-/rajzfilmsorozat volt rád gyerekkorodban a legnagyobb hatással?”, bizonyára néhányan holmi Batmaneket vagy Beyblade-eket emlegetnének, esetleg egy-két Kacsamesék vagy Micimackó is elhangzana; afelől viszont semmi kétségem, hogy az én korosztályom (25 év körüliek) képviselői egy emberként üvöltenék a Dragon Ball nevet.

Mikor az RTL Klub még gyerekcipőben járt, nem sok rajzfilmmel lehetett találkozni a magyar csatornák kínálatában (azok is általában klasszikus Hanna-Barbera vagy Disney produkciók voltak), ezért rögtön felfigyeltünk egy szokatlan stílusú mesére, valamint annak főhősére, a fura hajú, majomfarkú kisfiúra, akinek kalandjai egyre több fiatalt vonzottak a tévék elé. Rövid időn belül járványszerűen kezdett el terjedni a Dragon Ball-láz, ami kicsiket és nagyokat egyaránt megfertőzött. Mindenki nézte, mindenki erről beszélt, minden ezzel volt tele. Ha kimentünk az utcára, rögtön Son Goku vigyorgott ránk a boltok kirakatából, de a gyerekeken a pólótól kezdve, a zoknin át, a kezükben szorongatott matricás albumig tényleg minden Dragon Ballos volt.  A hétköznap délutánonként futó epizódok pedig egyértelműen a nap fénypontját jelentették. A sors fintora, hogy éppen népszerűsége csúcsán tűnt el a sorozat a magyarországi képernyőkről, és a galaxisban újra béke honolt (aztán jött a Pokémon, aminek sikerült felelevenítenie az őrületet, de ez már egy másik történet…).

A nagy hollywoodi fejesek, producerek, szponzorok valószínűleg nagyon elhitték anno a majáknak, hogy 2012-ben bekövetkezik a világvége, elpusztul minden, mert az utolsó centjüket is hatalmas film-monstrumokba fektették, hogy aztán mielőtt végképp az enyészet martalékává válik az emberiség, még elszórhassák a bevételt kurvákra és kokóra. De persze valószínűbb, hogy okosan és előregondolkodva tettek mindent, és magasról tesznek az ilyen negatív jövőkép jóslatokra és csak egyszerűen jó az üzleti érzékük. Igazából nekünk mindez tökmindegy, a lényeg, hogy jó sok nyálcsorgatásra okot adó produkció dübörög majd a vásznon idén, amit tűkön ülve várhatnak a megrögzött filmrajongók.

Az idei szezonban kifejezetten nagy mennyiségű blockbuster díszíti a naptárat, amelyekről most ejtünk néhány szót. Egyelőre kizárólag a legnagyobbakról, a legtöbb büdzsét magukba szippantó produkciókról - nézzenek ki azok bármennyire középszerűnek első látszatra, vagy borzasztó profinak -, aztán később, egy másik poszt keretein belül, ha van rá igény, akkor a kisebb költségvetésű, de annál étvágygerjesztőbb produkciókra is vetünk pár kacsintást.

A tovább mögött 20 blockbuster, amiket egyesével kivesézek, Jones-al pedig még arról is nyilatkozunk, hogy mekkora várófaktorral rendelkeznek nálunk.

Tavaly már faggattunk titeket, hogy mik azok a filmek/sorozatok amik lecsúsznak a mákos bejgli mellé, illetve a szikrázó karácsonyfa mellett miket fogtok nézni. Idén, hogy rendhagyóak legyünk - mondjuk hasonlóan -, de az lenne a kérdés, hogy:

Mik azok a nem karácsonyi témájú filmek/sorozatok, amiket idén néztek, illetve amiket minden karácsonykor elővesztek, habár nem kapcsolódnak szorosan az ünnephez?

Természetesen nem megyünk el mi sem szótlanul az ünnep mellett. Két halászlé közt azért nézzetek fel a blogra. Egyébként meg minden szeretett olvasónknak túlzott szentimentális felhangtól, nyáladzástól, és idegesítő rokonoktól mentes Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Miután mi már kitocsogtuk magunkat a vérben, közöltünk megannyi hulladék és ígéretes horrorkritikát, Jones lelkét pedig elvitte valami paranormális szörny, úgyhogy itt a legvégén most ti jöttök:

Melyik filmet ajánlanátok Halloweenra, amely személyes kedvenc a számotokra (rövid tartalom jöhet)?

Mostanság egyre inkább közönybe süppednek az új tévésorozatok: a nyomozós szériák a maguk agyonhasznált kliséivel egyre több formában bukkannak fel, de kreatív szempontból, újítani csak nagyon ritkán képesek - persze van kivétel, lásd Killing. Ezért van az, hogy a 237. CSI soha nem fog újat mutatni, amikor megcsillan a napfény Horatio Cane napszemüvegének lencséjén. A kórházas témák szintén pestisként terjedtek el az utóbbi években, de nagyot húzni egyiknek sem sikerült igazán. Aztán ott vannak a tinisorozatok, az aláröhögős szitkomhegyek, stb., ezek persze mind hoznak egy fix nézettséget, ami hol jó, hol rossz, de pénzügyileg általában megéri az adott csatornának - ha nem akkor pedig úgyis jön a kasza. Szóval az átlag háziasszonyok, fiatalok, munkás amerikai kertvárosi embereknek valószínűleg ez nagyjából elég ahhoz, hogy kicsit kikapcsolódjanak és majszolják a 3 fogásos Mcdonalds illetve Burger King menüket - sztereotípia tudom -, miközben bámulják a tévét egy hétköznap estén. Na de mi van azokkal, akiket nem elégít ki egy sablonból felhúzott nyomozós sztori, vagy a napi szappanopera adag, hogy ki kit dugott meg, és melyik klinikán. Nos nekik is van választásuk - bőven, nem kell aggódni - amihez az FX kínálata az egyik legszerteágazóbb és profibb táptalaj.

Méghozzá azért kapja meg a címben szereplő tökösség jelzőt a csatorna, mert halkan és finoman szólva is olyan merész koncepciójú sorozatokat rendelnek be, amelyek totálisan eltapossák a bevett kliséket, nagy ívben szarnak a politikai korrektségre, dúskálnak a kreativitásban, és tele vannak innovatív szkriptekkel. Persze nyilvánvalóan ezek köszönőviszonyban sincsenek a közönségsorozatokkal - nem is azokra a babérokra törnek -, nem nézik milliárdan őket, de minőségfaktorból olyat produkálnak, hogy az ember állva és bólogatva tapsol nekik - már ha befogadóképes ezek iránt. A továbbiakban ezekből szemezgetek, nem taglalom a csatorna összes szériáját, az általam nézett és kiemelendőkről ejtek néhány szót, de kommentben nyugodtan ki lehet egészíteni, aki amivel szeretné.

Hivatalosan véget ért a nyár, bár ezt az időjárás mint általában nem nagyon akarja tudomásul venni, 30+-al éget minket továbbra is. A Blockbusterek lecsengtek (a Conan-t említeni is alig érdemes valószínűleg), a 3D szemüvegeket bedarálják és alig pár nap múlva kőkemény őszi falevélhullás köszönt ránk. Persze nyilván nem így lesz, úgyhogy amíg még friss emlékként buzog mindenkiben a nyár (itt most nem a balatoni és egyéb fesztiválos lerészegedésekre, teleportálásokra gondolok) faggatnánk titeket a legjobb moziélményekről, legmaradandóbb filmekről. A pótolni sikerült sorozatokról, valami baromi jó regényről. Szóval: Kinek mik voltak a nyár legjobb filmjei, moziélményei, sorozatai (illetve bárminemű ide kapcsolható anyag)?

Újra itt a nyár! - ugyan 40 fok még nincs, de vészesen közeleg, és a kánikula elől az ember, ha épp nem a strandra menekül, akkor a moziterem klimatizált csodájában igyekszik szórakozni egy nagyot. A blockbuster és popcorn szezon küszöbén, az érkező filmekről ejtünk néhány szót, amikkel kapcsolatban feltárom prekoncepcióimat és szemügyre vesszük mire érdemes beülni nagy kólával, és mire nagy reményekkel, mik azok, amik már leperegtek és miként teljesítettek.



Igazából már valahol a Thorral elkezdődött a szezon, pedig akkor még csak április 28-át írtunk, amikor is nagyon örülhettünk, hogy hozzánk előbb érkezett meg a mozikba a képregényhős, mint hazájában, de kint pedig a Fast Five nyitott, úgyhogy kvittek maradtunk az USA-val. A Thor kritikái, fogadtatása valahol megosztotta a közönséget, de itthon a legtöbb helyen középmezőny körül teljesített, de volt akik igencsak pozitív visszhanggal írtak a Kenneth Branagh által rendezett Marvel-filmről. Eddig 145 milliót kalapált össze a pénztáraknál. Aztán elszaladt egy hét és a Vin Diesel nélkül elképzelhetetlen, túlcsorduló, abszolút túlzásokból építkező autósüldözéses rohanós akciófilm esett be a mozikba: a Halálos iramban: ötödik sebesség. Ugyan egy franchise ötödik sebességéről beszélünk, ennek ellenére igencsak jól muzsikált itthon, jó vélemények születtek róla, na és persze nem elhanyagolható, hogy a blockbuster szezon startolói között Amerikában 186 milliónál áll jelenleg a mérlege.



Aztán eljött május 19-e és az IMAX-re felpörögtek a jegyfoglalások, ugyanis Jack Sparrow negyedszer bohóckodott a vásznon a Karib-Tenger franchise legújabb felvonásában, amit úgy tűnik az itthoni közönség nem jól élt meg. Persze vannak köztük olyan fanatikus kalózrajongók, mint Jones, akiknek bejött, hogy olyan ismeretlen vizekre eveztek, amik csak néhány amnéziás nézőnek voltak idegenek, néhányaknak túlzottan is, de az itthoni vélemények alapján, inkább a gyenge középszer jelző ragasztható a 200 milliós mókára, emellett viszont a Box Office szerint 90 millió fölött teljesített, ami ugyan nem rossz, de vajon képes lesz-e odaverni az elődeit hosszú távon. Május 26. - robban a Másnaposok 2, amire tuti sokan befizetnek majd, az első rész sikeréből és üdítő szórakoztatásának köszönhetően, az majd kiderül, hogy megéri-e. Eddig csak a Geekzes kritikát olvastam, ami pozitívan nyilatkozott a 3 barom thaiföldi bebaszásáról, de ezt nekem is szemügyre kell majd vennem.



Június 2:

Az X-men: First Class érkezik, ami a töménytelen mennyiségű, borzasztóra photshoppolt poszter mellett azért mutatott is valamit (trailer), ami alapján nem kell előítéletektől telve megdobálni szargalacsinokkal. Ráadásul a minap hallottam Kevin Bacont nyilatkozni, aki természetesen jókat mondott - mert volna mást - úgyhogy van esély, egy jó popcorn mozira, miután a Wolverine spin-off lufija hamar kipukkadt. Emellett a Jack Black által megszólaló Kung Fu Panda is újra bekaratézza magát a mozikba, a kicsik nagy, a nagyok kis örömére. Vagyis biztos jó lesz.



Június 9:

A pap - háború a vámpírok ellen (Priest) bemutatójának tologatása nem tartozik a biztató előjelek közé, de reméljük, hogy az inkább b-film benyomását keltő vámpírgyilkolós ámokfutás, de a trélerben rendesen odabaszó Paul Bettany kioszt majd pár miatyánkot. Az előzetes nagy vásznon határozottan élvezetes filmet vetített előre - az imdb pontszám viszont csúnya.

Édesapám azt mondta, ha félek, akkor takarjam el a szemem a kezemmel. Aha, persze. Azért, hogy ne lássam minden idők egyik legdurvábban megalkotott filmes szörnyét? Esélytelen. Persze nyugtáztam őt egy igennel, majd 20 perc elteltével, miután elaludt, gyermeki kíváncsisággal és izgalommal tapadtam a tévére, hogy Schwarzi miként fogja sárban megfürdetett testével kinyírni, ezt a pokolian vérmes, raszta fejű rohadékot, akit képtelenség volt nem csodálni 8-9 évesen - miközben titkon rettegtem is tőle. (A Spoilerek kockázatának tudatában olvasson tovább mindenki.)

"Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award ) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki több kategóriában 1929 óta."

2010-től kezdve változtattak a koncepción és a Legjobb film kategóriában az 5 lehetséges jelöltet 10-re dagasztották, hogy még több dvd-re rá lehessen vésni az "x Oscar jelölést kapott" feliratot, ezáltal próbálva felturbózni az eladást. Tipikus marketing húzás. A díjátadó előtt gondoltam összeszedem a jelölteket néhány megjegyzést fűzve hozzájuk, aztán bedobom a kérdést, hogy te kinek adnál, mennyit stb. Minden okoskodásnak és egyéni véleménynek teret adva, lehet majd szapulni vagy épp bólogatni az Akadémia döntéseire, ez a poszt erre születik.

Inception

Christopher Nolan intelligens blockbustere, ami eszméletlenül odavágott, tökéletes moziélményt kreálva. Sokan már előre temetik, hogy bizony nem fog kapni, pláne legjobb filmért járót nem. 8 jelölést kapott, viszont Nolant valamilyen oknál fogva kifelejtették a legjobb rendező listáról. Pedig bizony befért volna lazán. Sajnos szerintem sem fog annyit kapni, amennyi kijárna neki, de azért 1-2 szobrot tippelek. Főleg a látvánnyal kapcsolatos kategóriákban.

True Grit 

Meglepően sok jelöléssel (10) büszkélkedhet, habár lehet, hogy a tipikus két szék közül a pad alá eset jön el, és lecsúszik a nagyjáról. Mivel Bridges tavaly elvitte a szobrot, ami Clooneynak járt volna, ezért szerintem idén nem fog kapni főszerepért, viszont tény, hogy ütős karaktert hozott baromi jól, talán még jobban, mint a Crazy Heartban. A fényképezésért nem csodálkoznék, ha kapna.

The Social Network 

Fas*buk film, mondják sokan, nekem bejött, azt már olvashattátok. 8 jelölést kapott, köztük David Finchert jelölték a rendezőiben, Aaron Sorkint pedig adaptált forgatókönyv kategóriában, amiért bizony járhatna neki, mert profihoz hűen adaptált egy olyan sztorit, ami önmagában nem biztos, hogy ennyire működőképes lett volna. Kellett hozzá Sorkin, hogy pörögjön és ellopja a figyelmed. Egyébként mivel megosztó film lett, így természetesen a jelöléseket is sokallják jó páran.

Toy Story 3  

A bővítés előnye, hogy például egy animáció is befért? Nem mintha nem rendelkezne rengeteg erénnyel, mert tudta tartani azt a magas színvonalat, amit évekkel ezelőtt felállított. 2-szer is megnéztem, baromi jó, de a többiekkel szemben egy nagyobb összeget tennék rá, hogy a közelében nem lesz a legjobb film győztesének. 5 jelölést gyűjtött be, köztük a legjobb animációs filmét, amire jó eséllyel pályázhat. Az Illusionist van vele szemben, amit már láttam, de sajnos a gyönyörű rajzok ellenére nem tudtam annyira imádni, amennyire szerettem volna.

Winters Bone 

Az abszolút kakukktojás, amit nem értek, mert teljesen szimpla film. Azon kívül, hogy hiteles drámát láthatunk, ami inkább súrolja a korrekt, mint a kiemelkedő szintet nem sok mindent tud felvonultatni. Persze ez saját vélemény, biztos vannak bőven ellenem is. De én ezt be se raktam volna a jelöltek közé az fix. 4 jelölést kapott összesen.

Ezt a címet választottam az írásomnak miután megnéztem számos Amerika modern kori háborúival foglalkozó filmet. Elindultam a Vietnammal foglalkozó filmek (A szarvasvadász, Apokalipszis most, Mash, Acéllövedék) adta  vonalon, hogy utána egy Öbölháborús kitérőt (Sivatagi cápák, Bőrnyakúak) kanyarítva végül a még most is aktuális iraki helyzettel (Bombák földjén) zárjam az elmélkedést.

A huszadik században végérvényesen, és veszedelmesen megváltozott a hadviselés, a katonákat már gyakran több ezer mérföldre vezénylik eredeti hazájuktól, és az ölés gerjesztette kielégülésükre apellálva próbálják őket lelketlen gyilkológépként megnyerni egy olyan célhoz, amit nem értenek, és amin még gondolkodniuk sem szabadna. Miközben az országokban egyre szűnik meg a sorkatonaság, mint egy letűnt kor nyűge, ezzel is mítikus ködbe emelve azt a valóság alapú közhelyet, hogy a háború természetéről csak az tud annak érdeme szerint nyilatkozni, aki benne él. Csupán általánosságokból indulhatok ki ezért én is, amikor erről a képi ábrázoláson keresztül írni akarok.

Egyik ilyen, hogy a háború időtartalmának előrehaladtával növekszik annak értelmetlensége (ebben pedig a vietnami háború a maga örökkévalóságával nagyszerű példa). Ez köszön vissza az Apokalipszis most szürreális látomásában kiegészülve a globális világ első kételyeivel (miért pont az amerikaiak igazsága lenne a leghelyesebb), miközben zseniálisan szakítja el szereplőit a civilizációjuktól, hogy egyre mélyebbre haladva saját személyiségük bugyraiban (nem győzöm dicsérni a nagyszerű operatőri munkát, amelynek eredményekként szinte vérben úszik a folyó, amelyen a hajó utazik felfelé), hogy Willard kapitányban megfogalmazódjon az, hogy valójában a semmiért harcoltak, és látszólag két lehetőség áll előttük az utazás végén istenné válni vagy gyilkossá. Ezt az utat Kurtz ezredes végig is járja, de ő képes feloldani ezt az ellentmondást, ami miatt a vezetés őt halálra fogja ítélni.