A Coen testvérek az előző banális rendezésük után visszatértek ahhoz a műfajhoz, amiben egyszer már alkottak egy mesterművet. Ezúttal finomabb peremen mozognak, szinte brutalitásmentesen. A True Grit ugyanis egy western köntösbe bújtatott mese, ahol a karakterek mozgatnak mindent, ahol az érték velük együtt születhetett csak a vászonra.
Mattie Ross egy 14 éves fiatal lány, akinek az apját egy Tom Chaney nevű aljas szemét küldi a túlvilágra, sörétekkel a mellkasában. A lány mikor elmegy apjáért, elhatározza, hogy mindenképp elégtételt vesz, ezért a gyáva tettért és az időközben indián területre szökött Chaney után ered. Ehhez már csak egy alkoholista, öreg, félszemű rátermett békebíróra van szüksége, akit Rooster Cogburnnek hívnak. Néhány szemtelenül lezajlott párbeszéd után végül elvállalja, hogy elkapja a banditát 100 dollárért. Közben egy bizonyos La Boeuf is betéved a városba, aki már hosszú ideje próbálja elkapni a szóban forgó rosszarcút. Ami még fontos, hogy ő egy Texas Ranger, úgy mint Chuck Norris. Tehát összeállt a banda, indulhat a hajtóvadászat. A történet igazából tényleg egy pofon egyszerűségét hordozza, de a középpontban nem is ez áll, hanem a talptól a fejbiccentő izomig remekül felépített karakterek.
Coenék most nem taszítanak a fotelba a feszültség és izgalom kettős elegyével pofán vágva, inkább megismertetnek velünk három különböző embert, akik irtóra különböznek egymástól, de végül talán pont ez az, ami miatt működik a filmjük. Jeff Bridges egyenesen brillírozik, ellopja a teret mindenki elől, még ennek a szegény, de egészen tehetséges fiatal lánynak sem akar időt adni, pedig tényleg mindent megtesz azért, hogy ne felejtsük el. Az öreg akkora egyéniség, hogy minden jelenetben teker magának egy cigarettát, Whiskyt iszik és fél szemmel részegen telibe lő akármit, amit csak úgy elhajít. Na jó, legalábbis megpróbálja és még csak azt sem mondja utána, hogy szemébe sütött a nap. A dumája mogorva, dörmög össze-vissza és néha a beszédképtelenség határára issza magát, közben pedig pontosan tudja mi a dörgés. Amit Matt Damonnal karöltve mutatnak az teszi élvezetessé és meglepően viccessé az egész cselekményt. Végig versengenek, megállás nélkül oltják egymást ezzel szolgáltatják a humort a maguk módján.
Ezt külön is kiemelem, hogy a film tényleg vicces annak ellenére, hogy egy feszült, gyomorbamaró drámára számítottam, ehhez képest a felét sikerült mosollyal az arcomon végig ülnöm, mert annyira kihozza ez a két jó fej színész egymásból a legjobbat. Damon karaktere persze nem lehetett annyira velős, mint Bridgesé de pont kitölti azt a teret, amitől megfelelő társává tud válni.
Egyébként akciójelenetek is akadnak azért, amiben simán odatették magukat a tesók, csak ezúttal ez kapta a kevesebb hangsúlyt. Szóval van benne mondjuk ujjlevágás, meg pisztolypárbaj természetesen, amit profin vezényeltek le, viszont aki csak azért szánja rá a majdnem két órát az valószínűleg csalódni fog. Bár ha western szerelem esete forog fent akkor nem hiszem. A lényeg, hogy kevés az akció, szóval aki kizárólag ezért venne rá jegyet az ne tegye.
Az egyik negatívum az talán a lassú indulás az elején, de mondjuk ez olyan, hogy a megalapozottság miatt esetleg szükséges, hogy a későbbiekben szerethetőek legyenek a karakterek. A másik, hogy van benne mondjuk kettő olyan jelenet, ami messziről ordít és totál klisé, főleg a végefelé az egyiknél 5 perccel előtte tudtam és már komolyan vártam, hogy mikor üt be. Nekem még az volt csalódás, hogy a nálam abszolút westernkirály Josh Brolin talán, ha 5 percet kapott a vásznon. Szerintem ő az, aki manapság totálisan ebbe a környezetbe való westernkarakter/színész. Picit sajnáltam, hogy csak ennyit írtak neki.
A soundtrack piros pont, végig ilyen emelkedett hangulatot sikerült generálnia, főleg a tetőpontnál, teljesen passzolt, a két lehetséges kimenetelből mind a kettőt magába tudta foglalni. A befejezés szép, nem katarzisra hajtó, hanem már majdnem közhely, de az utolsó pillanatban észbe kap és még a határon belül marad.
A Nem vénnek való vidék után esélytelen, hogy Coenék jobb filmet csináljanak ebben a műfajban, de a True Grit nem is hajt erre. Egy kerek, aranyos történet szerethető karakterekkel, amit mosollyal néz végig az ember, ha megtalálja hozzá a hangulatot. 7/10 lett a vége, benne van az újranézés mondjuk HD-ben vagy Blurayen simán, mert a helyszínek (is) megérdemlik a minőséget.
