A helyzet az, hogy nagyon vártam a Season of the Witchet, mert ugyan ki ne volna kíváncsi egy középkori dark-fantasyre Nicolas Cage-dzsel és Ron Perlmannel? Hát az, akinek van egy kis esze, és inkább megkíméli magát eme nézhető, ám minden szempontból csalódást keltő filmtől.

Nem is tudom, hányadik filmje már ez zsinórban Cage-nek, ami első ránézésre piszok jónak ígérkezik, de végül nem képes túlnőni a középszar kategórián. Pedig most biztató előjelnek ott volt Perlman is, aki azért nem nagyon szokta silány termékekhez adni a nevét, és persze az sem egy elhanyagolható szempont, hogy a Boszorkányvadászat bizonyos jeleneteit becses hazánkban forgatták.

Dane Cook-ról általában kétféle vélemény tükröződik vissza: az első a szánalmas bunkó seggfej, akit szép számmal utálnak, a másik akiért megvesznek az amcsik, ahogy ezt a stílust sajátságos formában kombinálja, és baromi jól előadja, ezért főleg a saját korosztálya meglehetősen kedveli. A filmjeiben általában verbális pankrációval szórakoztat, az oltásai már-már művészi szintre emelkednek, és ezen a karakteren kívül szinte semmi mást nem tud mutatni - ami nem feltétlen baj - így semmi meglepetés nincs, hiszen ez kiválóan működik, ráadásul a zsebpénz faktor sem lehet kicsi, ami a bankszámlájára vándorol egy-egy film elvállalása után. Ennek a művészies megalázásnak az esszenciája, a Spanom Csajában jut el csúcspontjára, - személyes kedvencem tőle - aminek az első fél órája rekeszizomgörcsöket képes okozni, amikor a kedves randialanyokat a koszos aszfaltig szégyeníti, majd hazamegy és bevág pár üveg sört. Sajnálatos módon, ebben a filmben az önalázás fogalmát ismerteti meg velünk, ami nem azért baj, mert sablonos, súlytalan és erőtlen a karaktere, hanem azért mert hiányzik belőle saját maga. Meg a humor.

A sci-fi és a horror frigyéből számos nagyszerű film született már, hiszen egy űrhajóról nem igen lehet hová menekülni, ezért remek alapanyagot szolgáltat egy feszült és idegőrlő szórakozáshoz. A Halálhajó is ezt szeretné megragadni, de nagyon rosszul csinálja, ugyanis sokáig fogalmunk sincs, hogy mitől kellene egyáltalán féltenünk a szereplőket?

Annyit megtudunk, hogy a kis mentőcsapat egy elveszettnek hitt űrhajó, az Event Horizon legénységén szeretne segíteni, ám odaérve csak néhány vérfoltot meg szétszabdalt hullát találnak. Amikor rájönnek, hogy itt valami nagyon nincs rendben, már késő: valaki vagy valami figyeli őket, és nem engedi, hogy elhagyják a hajót – legalábbis élve biztosan nem.

Mondhatnám, hogy a Faster elkezdte betömködni a zsigeri akciófilmek iránti hiány tátongó lyukait, de nem akarok hazudni a kedves olvasóknak. Nem arról van szó, hogy Rock színészi vénáit szinte hangyányit sem sikerült kiaknázni - hiszen ez keményebb munka lett volna, mint leforgatni a filmet - hanem arról, hogy megint többet akartak kipréselni egy végtelenül triviális, pofonegyszerű bosszúfilmből. Így csodálkozni nincs sok értelme azért, mert nem sikerült.

Harder, Better, Faster -> THE ROCK

Elképzelem, ahogy a rendező a forgatókönyv felett ülve gondolkodik, hogy mi a fenét forgasson ebből a sztoriból. Egy lélekölő drámát, egy pattanásig feszült matthelyzetet, vagy valami börtönpszichot? Majd összecsapja a tenyerét, és azt mondja: mindháromból teszek bele ezt-azt, a játékidő könnyen meglesz, a színészik értik a dolgukat, én meg addig elmegyek kurvázni.


Norton a forgatókönyv elolvasása után.

Két tudós különféle élőlények DNS-ét keresztezve állít elő mindenféle hibrideket, amivel egészen addig semmi gond nincsen, amíg a képletbe be nem kerül az emberi DNS. Az illegális kísérlet természetesen titokban zajlik, de a hamarosan világra jövő, Dren névre keresztelt lényt nem olyan egyszerű elzárni a kíváncsi szemek elől.

A laborkísérletek és a megfigyelések áldokumentumfilm- szerű atmoszférája már az első pillanatokban jócskán felkelti az érdeklődést, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen addig meg is marad, amíg el nem kezdődik hibridünk „nevelése”. Onnantól totális unalomba fullad az egész, és egyre ritkábban képes erőt venni magán.

Vannak ugyan nem várt fordulatok, és kiszámíthatatlan történések, csak némelyikük annyira érthetetlen és hiteltelen, hogy többször is felröhögtem olyan jeleneteknél, amiknek elméletileg sokkolniuk kellett volna. Nem szeretném elspoilerezni ezeket, de tényleg sok WTF?!-pillanat van - sajnos a szó negatív értelmében.

Sose tartoztam a nagy Üvegtigris-fanok közé, de az első részt még simán elnézegettem, viszont a másodiknál már úgy éreztem, hogy ez a téma nem elég erős ahhoz, hogy még egy filmet elbírjon, így aztán az eredetiség háttérbe szorult, helyét átadva az időközben erőltetetté és egyre gázabbá váló Sanyinak. Ezért aztán nem túl nagy lelkesedéssel ültem be a harmadik részre, de egy esély azért kijárt neki. Én pedig vegyes érzelmekkel álltam fel utána, mivel kevesebbet, de ugyanakkor többet is kaptam a vártnál. Kevesebbet, hiszen a megszokott hangulat teljesen kiveszett belőle, és többet, mert ezúttal történetet is írtak a poénokhoz. A vicc pedig az, hogy a hangulatot pont a történet üti ki egy jobbegyenessel.

A karácsonyi vígjátékok már jó ideje képtelenek megújulni, és erre remek példa a Kiskarácsony mindenáron, mert egy ezerszer látott történetet mesél el, miközben a régi nagy klasszikusok ötleteiből építkezik. Meglepő módon azonban, mindezek ellenére is egy viszonylag korrektül összerakott, egészen szórakoztató családi film lett.

Imdb 4.6 Hahahe. Azzal akartam kezdeni a posztot, hogy ez a tipikus példája, amikor az Imdb hazudik, de nem tehetem, mert azt hiszem értem miért áll ezen a pontszámon a Skyline. Egy egész izgalmas sci-finek indul, és a 10 millió, amit kaptak, azt mind belefektették az effektekbe. Mi a gáz? Hát a vége az nagyon, és hát a szereplők sem A listások, de mondjuk ez a fenét nem érdekelné, csak ne lenne ekkora botrány a befejezés.

A Fűrész sorozat első része a maga zseniális fordulataival klasszikussá nőtte ki magát a horror, ill. thriller rajongóinak körében. Azóta minden évben kaptunk egy-egy újabb részt, de a színvonal óriási mértékű esését látva csak reménykedni tudtunk benne, hogy előbb-utóbb elvarrják az utolsó szálakat is, és hagyják végre Jigsaw-t békében nyugodni. A befejező részként beharangozott Saw 3D ezt többé-kevésbé meg is tette, ezért nagy esély van rá, hogy ezúttal tényleg véget ért a játék.

Ha a 6. részig képtelen volt megújulni a sorozat, akkor ez most miért is lenne másképp? A történet ugyanaz, mint az eddigi epizódok esetében, ahol nem csapatjáték van, hanem egyetlen emberért izgulhatunk. Bobby rossz fát tett tűzre, ezért Jigsaw csapdájában találja magát, és rövid időn belül végig kell mennie egy útvonalon, ahol különböző akadályokat kell leküzdenie, különben szerettei isszák meg a levét. Mindeközben Hoffmann körül tovább szorul a hurok.