A recept tavalyhoz képest csak finomult, de javarészt a készítők mit sem változtattak a koncepción. A számításuk be is jött, a finálé nézettségi csúcsot hozott és az egész szezon jól muzsikált. Az első szezonhoz képest jóval több mágiával spékelték meg a második évadot,…
Még éppen időben, a holnapi Prometheus premier elébe íme egy kis kedvcsináló, avagy múltidézés..Alien - A nyolcadik utas: a Halál (1979)Kissé szomorú vagyok. Azért, mert harmadszorra sikerült csak elérnie ennek a mindenki által klasszikus magasságokba emelt, ikon- és…
Mads Matthiesen Dennis című kiváló rövidfilmjét faragja egész estés mozivá, amiben a 38 éves testépítő keresi az igaz szerelmet, amiért még Thaiföldre is képes elutazni, hogy megtalálja, ezáltal elszakadva a kissé gonoszkodó, házsártos anyjától, akivel eddig élt.…
A hit talán nem mindig onnan jön, ahonnan az ember várná. Előfordulhat, hogy tátongó ürgelyukakból párolog az elveszett lélek felé, vagy épp férges almák, rothadó neonácik, totálisan kisiklott életű emberroncsok és minduntalan hívő istenverte alakok kapaszkodnak beléje, pedig…
Nosztalgia: minden, amit az ember egykoron imádott, szeretett, rajongott érte. Már elmúlt ugyan és az idő szürkesége halovánnyá és fakóvá koptatta, vannak emlékek, amelyekről egy gondolattal le lehet söpörni az elmúlás porát és ugyanolyan tisztán, régi fényükben…
Az időutazás mindig cool, ezért sosem megy ki a divatból. Legyen szó moziról (a szomszédban megy a Men in Black 3), vagy tévésorozatról (Spielberg és a bukott dínók) az időugrás kacér gondolatfonalába mindig akadnak potenciális jelöltek, akik hol kevésbé, hol jobban…
Ami nem sikerült a Cosmopolisnak, az talán összejöhet ennek a semmiből jövő, elmét karcoló sci-finek. A reklámok és multik okozta manipuláció olyan mutálódott méreteket ölt, ahol a termékek nem egyszerűen kúsznak az elménkbe, hanem akár életre is kelnek. Mindezt Max Von…
Egy világ omlott volna össze bennem, ha anno tudom, hogy a Kerge Kacsák-ból alkoholista, narkós, szétvert pofájú hokis söpredék válik, akik akkor is leisszák magukat a közeli bár pultjánál, ha nyernek, és akkor is, ha vesztenek. This is the real world. Michael Dowse Goon-ja a…
A Dark Castle stúdió legújabb libabőrt keltő horrorjában összegyúrja az utóbbi 10 év szellem témájának kliséit, hogy aztán valahol az érdekes és a középszer határmezsgyéjén állást foglaljon. A kézi kamerától kezdve a plafonon lógó tükörképünkig van itt minden,…